06

Sziasztok! Új rész és most egy darabig nem is lesz több ugyanis július elsején repülök vissza Angliába ott pedig nem hiszem, hogy nagyon fogok tudni írni. Első ok az, hogy ott még csak magyar billentyű sincs és ékezetek nélkül pedig nem fogok írni. Másodszor megyek kirándulni is. Harmadszor pedig a maradék időmet a barátaimmal szeretném tölteni. Ráadásul azt sem tudom, hogy mikor jövök megint a nagyszüleimhez, lehet csak Karácsonykor. Szóval a blog Szünetel határozatlan ideig. Nem zárom be mivel ha úgy lesz még teszek fel friss részt. De lehet hamarabb hozok részt mint amit gondolnátok, valahogy megoldom :D

Liam Payne

A fejem zúgott és alig tudtam megmozgatni a testrészeimet. Szemeimet éles fény ütötte meg ezért képtelen voltam kinyitni.
Mikor ez a feladatom sikerült egyenesen két gyönyörű barna szempárral találtam szembe magam. Sűrűn pislogtam mivel azt hittem, hogy még mindig csak álmodok. A lány kedvesen rám mosolygott angyali arcával.
- Szia. - köszönt mosolyogva. Nem csak az arca volt kedves hanem a hangja is. Azonban én még mindig csak bámultam. Először is mivel annyira megbabonázott. Másodszor pedig azért mivel fogalmam sincs, hogy ki Ő.  - Hogy érzed magad?
- Hol vagyok? - kérdeztem végül. A hely nagyon nem volt ismerős, de ez még csak a jobbik kérdésem volt. Ugyanis jelen esetben még a nevemre sem emlékszek. - És én ki vagyok? - a lány arca elfehéredett én pedig halálra rémültem. Nem emlékszek a nevemre! Még ha csak a nevemre, nem emlékszek az életemre.
Mintha puskából lőttek volna ki olyan gyorsan ültem fel, de rögtön meg is bántam mivel a fejembe éles fájdalom hasított. Jobb kezemet rögtön a fejem tetejéhez kaptam és egy sebet tapintottam ki. Ez mégis, hogy került oda? Én én miért nem emlékezek rá, hogy kaptam?
Ez nagyon nem vicces! Erősen koncentrálva próbáltam vissza emlékezni valamire az életemben, de a nagy feketeségen kívül semmit nem láttam. Ráadásul a fejem is még jobban megfájdult. Miért van ez? Miért nem tudok magamról semmit? És ki ez a lány?
- Feküdnöd kell! - parancsolt rám az ismeretlen lány, majd a mellkasomra rakta apró kezét és úgy nyomott vissza az ágyba. Szívem szerint nem engedelmeskedtem volna neki, de jelen esetben gyenge voltam ugyanis eszeveszetten fájt a fejem. Úgyis kiderítem, hogy mi van velem és , hogy miért nem emlékezek semmire sem.
- Ki vagy Te? - kérdeztem egy kissé ingerültebben a kelleténél mikor már újra az ágyba feküdtem. Egy csomó kérdésem volt, de Ő csak a kezeit tördelte idegesen. - Mi van velem és miért nem emlékezek semmire sem?! - vittem fel a hangomat. Most már tényleg ideges voltam. Nagyon nem élvezetes, hogy semmire nem emlékszek az életemből. Azt sem tudom, hogy mi a nevem, vagy hogy mikor születtem, kik a szüleim és ráadásul fogalmam sincs erről a lányról vagy pedig arról, hogy hol vagyok.
- Liamnek hívnak. Liam Paynek és pár napja egy eléggé súlyos baleseted volt és akkor szeretted azt a sebet a fejeden is. - hadarta el egy szuszra, de különös oknál fogva nem nézett rám. Inkább a cipőjének beszélt. Pedig én nem ettem volna meg.
Szóval balesetem volt és Liam Payne a nevem. Hurrá legalább a nevemet tudom. Milyen megnyugtató. De, hogy szereztem a balesetemet?
- És Te? Mármint ki vagy Te nekem? - húztam fel a szemöldökömet? Ez elég viccesen fog hangzani, de remélem, hogy a barátnőm. Mármint értitek úgy a barátnőm, hogy járunk. Nagyon örülnék neki ha igaz lenne mivel amint megláttam olyan érzés fogott el mintha ezer éve ismerném már. De lehet, hogy csak én fantáziálgatok ilyenről mivel ha magamhoz tértem akkor nem kellett volna egy csókkal üdvözölnie vagy valami ilyesmi? Ő azonban ezt nem csinálta ami azt jelenti, hogy semmi nincs köztünk.
- Engem Jamie Jonesnak hívnak. - mutatott önmagára hosszú óráknak tűnő másodpercekkel később. Bólintottam egyet és reménykedtem benne, hogy tovább folytassa a mondandóját. Ugyanis a lényeget még mindig nem tudom. - És én vagyok az egyetlen barátod ugyanis a szüleid meghaltak egy autóbalesetben. Rokonaid nincsenek ezért is laksz nálam. - csak pislogni voltam képes mikor ezek a mondatok elhagyták a száját. Akkor én most árva vagyok? Nincsen egy élő rokonom se hanem csak Jamie van aki a legjobb barátom és aki befogadott? Na jó erre nagyon nem számítottam. Nincs az ég világon senkim, magam vagyok. - Minden rendben? - fogta meg a kezem barátságosan én pedig rá néztem.
Barna szemeiben ismét elvesztem és az egész testemet nyugalommal töltötte el ahogy az arcát kémleltem. Lehet, hogy még mindig fogalmam sincs, hogy valójában ki Ő, de hiszek neki. Hisz ha lennének szüleim, barátaim akkor már rég itt lennének. De Jamien kívül nincs itt senki ami azt bizonyítsa, hogy igazat beszél.
Bólintottam egy aprót majd a plafont kezdtem el bámulni. Ez az egész olyan szörnyű.
- Miért nem emlékszek semmire sem az életemből? - kérdeztem végül. Jamie nem válaszolt csak nézett.
- Rosszkor voltál rossz helyen. - válaszolta végül. Nem igazán értettem, hogy ezzel most mit is akar. Miért voltam rossz helyen? Elég csúnyán el kellett magamat intéznem ha ilyen csúnya sebem maradt. - De most már jó helyen vagy. Ha azt csinálod amit én mondok akkor nem lesz többé semmi bajod. - ismét bólintottam egyet mivel annyira komolyan beszélt. Persze, hogy engedelmeskedni fogok neki, hisz jelen esetben csak Őt ismerem. Még mindig sajnálom, hogy nem a barátnőm. Mondjuk nem értem, hogy miért nem kezdtem ki vele soha sem.
- Éhes vagyok. - mondtam végül vigyorogva és végre Jam is elnevette magát ahogyan a hasamat fogom. Illet neki ez a mosoly.
- Maradj nyugton és hozok be neked valamit. - mondta én pedig ártatlanul bólintottam egyet majd azt néztem ahogy elhagyja a szobát. Persze amit becsukta maga után az ajtót rögtön kiszálltam az ágyból, hogy követni tudjam. Semmi kedvem nem volt már feküdni. Igaz minden testrészem fájt, de tele vagyok kérdésekkel amikre választ kell kapnom. Meg amúgy is jobb érzés ha Jam mellettem van.
Az ajtót lassan kinyitottam majd nesztelen léptekkel elindultam. A folyosó végén lévő szobából zaj hallatszott szóval utam oda vezetett. Még a csukott ajtón keresztül is meghallottam Jamie kedves hangját. Az ajtót résnyire kinyitottam és megpillantottam ahogy a konyha közepén áll tanácstalanul és ép valakivel telefonon beszélget.
- Hát van itt liszt, tojás meg tej. - nézett rá az asztalra majd a hajába túrt. - Palacsinta? Oké megpróbálom. - akaratom ellenére is kitört belőlem a nevetés amit Ő természetesen meghallott.
- Te meg mit csinálsz itt? Egyáltalán, hogy jutott eszedbe kijönni a szobámból? - kiáltott rám majd elkapta a karom és kicsit sem kedvesen behúzott a helységbe majd becsukta az ajtót. Sőt még rá is zárta.  Nem értettem ezt a kitörését. Hisz nem mondta, hogy nem szabad kijönnöm a szobából.
- Miért nem lett volna szabad? - kérdeztem végül és leültem egy székre. Jam hevesen a fejét csóválta. Ez fura. Miért nem szabad onnan kijönnöm? - Miért nem?
- Mert feküdnöd kell! - vágta rá mérgesen. - Eszel és azonnal mész vissza pihenni. Vagy soha nem akarod vissza kapni az emlékeidet? - egy nyekkenés szerűség hagyta el a számat mikor az utolsót kérdezte. Persze, hogy vissza akarom kapni az emlékeimet. Bármit megadnék érte, hogy valamire emlékezhessek.
Nem válaszoltam semmit, csak felálltam kizártam az ajtót majd úgy ahogy jöttem úgy vissza is mentem a szobába. Hisz mit csináljak ott mellette ha nem örül nekem? Vissza másztam az ágyba és csak magam elé meredtem. Valamit nem mond el. Egyébként is miért kellett neki ennyire kiakadni azon, hogy oda mentem? Tudtommal nem csináltam semmi bűnt.
Alig tert el pár perc ismét nyitódott az ajtó és megjelent Jam egy tálcával a kezében. Tüntetőleg elfordítottam a fejem, de megbántam mivel a fejem megint megfájdult.
- Most haragszol rám? - kérdezte kedvesen mikor mellém mászott. A tálcát természetesen nem tette le. - Gyere egyél mivel Te miattad sütöttem meg az életem első palacsintáját. - tette hozzá és hallatszott rajta, hogy mosolyog. Sóhajtottam egyet majd felültem Ő pedig boldogan tette elém a tálcát én pedig jóízűen kezdtem el lakmározni. Ahhoz képest, hogy élete első palacsintája volt szerintem jó lett. Mikor végeztem vele az asztalára rakta az üres tálcát és újra az ágyra ült. - Ne haragudj az előbbi dühkitörésemért csak...
- Semmi baj. - vágtam a szavába egyhangúan.
- Nem bízol bennem igaz? - kérdezte szomorúan. Rá pillantottam és láttam, hogy tényleg sajnálja az előbbi. Most komolyan kit akarok hülyíteni? Ő az egyetlen aki szóba áll velem és mellettem van.
- Próbáld bele képzelni magad a helyzetembe. Az ég világon semmi emlékem nincs, csak egy nagy feketeség. Ráadásul a fejem eszeveszetten fáj és most tudtam meg, hogy csak Te vagy nekem. - öntöttem ki a szívem és akkor olyan történt amire nem számítottam. Jamie a nyakamba ugrott és sírásban tört ki. Kezemmel rögtön a hátát kezdtem el simogatni miközben az egészt testem bizsergett. Eszméletlen jó érzés volt a karjaim között tartani az apró testét. - Tudod örülök, hogy Te vagy a barátom. És nagyon is bízok benned!
- Pedig nem kéne. - szipogta majd elhúzódott tőlem és kitörölte szemeiből a könnyeket. - Most pedig pihenj.
- Igenis Anyuci!- nevettem el magam és hagytam, hogy a nyakamig betakorjon. Tényleg örülök neki, hogy legalább Ő itt van nekem...