05

Hellóka! Szóval friss rész és büszkén kijelenthetem hogy innentől lesz izgalmas a töri :P

Jamie Jones

Legszívesebben sírni lett volna kedvem ahogy a földön vonagló, vérben ázó srácot néztem. Fejéből a szilánkok miatt csak úgy dőlt a vér, de az egészben az volt a legrosszabb, hogy egyszerűen képtelen voltam segíteni rajta. És, hogy miért?
Joe és Mick még mindig fölötte álltak ráadásul az utóbbi még egy utolsót a gyomrába rúgott majd leköpte és sarkon fordult. Még csak nem is zavartatták magukat, hogy esetleg meg is halhat a hülyeségük végett. Mert ez Joe hibája ugyanis a srác semmiről nem tehet. Csak kérdezni akart valamit mivel szerintem eltévedt, ami azt bizonyítja, hogy a saját akaratából tuti, hogy nem jött volna erre a negyedre. Hiszen csak rá kell nézni, fekekte Ronge Rover, Convers cipő, kockás ing. Nem ide való alkat.
A srác még utoljára vonaglott egyet az én lábaim pedig a földbe gyökereztek. Segíteni akarok rajta mivel szerintem még van rá esély, hogy életben maradjon. Egyáltalán miért kellett az a rohadt ajtót neki nyitni? Joe tudta, hogy mit akar és ez szörnyű.
- Hé Jam nem jössz? - szólt rám jókedvűn Mick, majd Denny nagy nehezen felállt a járdáról és húzni kezdett. Persze minél előbb le kell lépni, hogy ne keltsünk feltűnést. Pillantásom akaratom ellenére is a vérben úszó srácra vándorolt. Arcából már alig lehetett valamit kivenni. A szívem összeszorult miközben elhagytuk az élettelen testet. Ez nem én vagyok, hogy csak valakit így itt hagyok az utcán, bajban.
Amikor Joe verte át tudtam érezni a fájdalmát, hisz én is minden nap érzem ugyan ezt. Rajtam már senki nem tud segíteni, de én még tudok rajta.
- Innen haza találok magam is. - álltam meg és az egyik sötét utcára böktem. Igazából nem itt laktam, csak azt akartam, hogy ne kelljen velük mennem. Mind a hárman megtorpantak majd felém fordultak, végül Joe vállat vont és tovább folytatták az útjukat.
Úgy csináltam mintha betértem volna az utcába, de igazából csak megindultam aztán megálltam és megvártam míg a három test végleg eltűnik a sötétben. Mikor ez megtörtént irányt változtattam és vissza rohantam a sráchoz. Leguggoltam mellé és kezembe vettem a csuklóját, hogy tudjam kitapintani a pulzusát. Szerencsémre nem halt meg és ettől elmosolyodtam ugyanis van még remény. Már csak az a kérdés, hogy hogyan cipeljen el a házunkig? Felálltam és a hóna alá nyúltam majd úgy kezdtem el húzni az úton. Csak most ne lásson meg senki mert akkor nagyon nagy szarban leszek.
Bő egy órába tartott míg nagy nehezen haza ráncigáltam, pedig a parktól csak tíz percre lakunk. De az élettelen srác teste sokkal nehezebb volt mint amit én képzeltem. De nem baj mert sikerült a célom.
Mikor beléptem a házunkba a szokásos sötétség fogadott. Lámpát nem mertem nyitni mivel nem akartam azt, hogy apa meglássa. Na igen apa. Akár mi is történik nem tudhatja meg, hogy titokban egy srácot ápolgatok a szobámban. Begorombulna és ki tudja, hogy mit csinálna.
A szobámhoz érve felkapcsoltam a villanyt, majd utolsó erőmmel az ágyamra fektettem a mostanra már tiszta vér srácot. Az ajtót gondosan bezártam és az ágyra másztam. A srác lassan és aprón, de lélegzett viszont a fejéből még mindig nagyon csurgott a vér. Talán a túl sok vérveszteség miatt nincs eszméleténél.
Lemásztam az ágyamról majd gyorsan a fürdőszobámba rohantam és megvizeztem egy törölközőt majd vissza rohantam a szobámba és letöröltem az arcáról a megfagyott vért majd a fejét vettem kezelésbe. Világosbarna haja között egy hatalmas seb égtelenkedett ami elég csúnya volt, ráadásul az Istenért sem akart elállni a vér. De nem adtam fel. Állandóan újra vizeztem a törölközőt és borogattam a sebet közben pedig a srác arcát néztem.
Elképesztően aranyos volt. Ami nálam nagy szó ha ilyet mondok ugyanis eddig még soha nem voltam igazán szerelmes. Voltak már pasiaim, de egyiküket sem szerettem. Viszont ez a srác annyira édes volt ahogy szuszogott az ágyamban. Kár is ilyenen gondolkoznom. Amint magához tér úgy itthagy mint a pinty. Hisz kinek kellenék már ilyen kék foltokkal ráadásul ilyen negyedből.
Egész éjjel a srácot ápoltam és reggelre már az egész arcmimikáját kívülről fújtam. Ha akartam volna akkor sem lettem volna képes elaludni mivel nem tudtam betelni az arca szépségével. Ráadásul olyan puha bőre volt és a Batmanes felsője is tök vicces. A feje igaz már nem vérzett, de még mindig nem tért magához. Nekem pedig iskolába kell mennem.
Gyorsan rendbe szedtem magam. Már amennyire el lehet tüntetni a karikákat a szemem alól, megfogtam a motorom kulcsát, a srácot a nyakáig betakartam és mikor elhagytam a szobámat ismét kulcsra zártam. Na nem azért, hogy ne tudjon elmenni hanem inkább apám végett. Ha olyan kedve van akkor simán beront a szobámba, de így hogy kulcsra van zárva semmi esélye nincs.
Szerencsére most nem találkoztam vele, így ütés nélkül tudtam elindulni a suliba. Mondhatni egész nap azt vártam, hogy mikor mehetek haza, hogy újra láthassam a titokzatos srácot.
- Cső. - a szekrényeknél Hannah állt és bőszen lapozgatott egy tini magazint miközben én a könyveimet raktam be a szekrényembe. - Hallottál róla, hogy tegnap Joe hogyan elintézett egy belvárosit? - kérdezte egyhangúan, de még mindig nem nézett rám. Még, hogy hallottam-e róla? Á dehogy, csak az áldozat az ágyamban fekszik eszméletlenül.
- Ott voltam. - válaszoltam egyhangúan. Hannahnak több sem kellett. Szemeit egyszerre vezette rám és tudtam most jött el a vallatás ideje. Imádja az ilyen dolgokat, ráadásul ha még vér is van még boldogabb.
Zavartan lesütöttem a szemeimet, de félúton megállt a pillantásom méghozzá Hannah magazinján. Oldalra fordítottam a fejem, hogy tudjam elolvasni a szalagcímet amin nagy betűkkel a One Direction név állt. De engem nem is a név érdekelt hanem a kép amit a bandáról készítettek. Az egyik tag szokatlanul ismerős volt.
- Hannah megnézhetem az újságodat?- Kérdeztem és szokatlanul furán csengett a hangom. Barátnőm szemei tágra nyíltak ugyanis eddig még soha nem fordult elő, hogy elkértem Tőle egy ilyen szennylapot. De a mai nap az kivételes. A lány bólintott egyet és felém nyújtotta az újságot én pedig mohón elkaptam és vizslatni kezdem a képet. A francnak kell ilyen kicsi képet bele tenni? Mérgesen lapoztam fel az újságot, hogy találjak még róluk képet.
- Te is Directioner vagy? - kérdezte Hannah mire én ránéztem, de elég érdekes képem lehetett mivel szakadt a röhögéstől. Még ha tudnám is, hogy miről beszél. Én nem nagyon vagyok képben a mai zenékkel. Sőt szinte zenét sem hallgatok.
Nem válaszoltam a kérdésére mivel pont akkor találtam meg a cikket a bandáról. Még szerencse, hogy a szekrényemnek voltam támaszkodva mivel így legalább nem ájultam el mikor megpillantottam a képen azt a srácot aki most az én ágyamban fekszik. Te Jó Ég egy világsztárt ápolgatok!
- Ez ki? - böktem ujjammal a lapra ahol ugyan az a srác vigyorgott aki most az én ágyamban fekszik eszméletlenül. Mit ne mondja még a mosolya is aranyos. Na jó ez most nem a hülyéskedés ideje. Hannah bele bámult a magazinba majd szélesen elhúzta a száját.
- Ő Liam Payne. - adott választ a kérdésemre. Legalább most már a nevét tudom. - De ezt tudnod kéne ha Directioner vagy. - csóválta meg a fejét.
- Fogalmam sincs, hogy mi az a Directioner. - mondtam egy kissé keményebben. - Szóval akkor Ő ennek a One Directionnek a tagja? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Ciki, hogy semmit nem tudok róla miközben egy világhírű banda tagja.
- Ennek? Jam Ők a világon a leghíresebb együttes, milliók vannak megőrülve értük, ráadásul csodás hangjuk van és még dögösek is. - hadarta el egy szuszra. Oké ez nekem túl sok így egyszerre. Egy sztár fekszik az ágyamban élettelenül! Ha erre valaki rájön nekem végem van, senki nem fog nekem hinni, hogy nem én intéztem el. Ilyen az én formám, segíteni akarok erre pont egy sztárocska az. De mit keresett egyedül nálunk? Tudtommal az ilyen menő hírességeket biztonsági őrök őrzik.
- Remek. - mondtam elhaló hangon magam elé bámulva. Hannah nem értette, hogy mi üthetett belém, de én se nagyon foglalkoztam vele. Vállamra csaptam a táskámat majd szó nélkül a parkolóba mentem.
Ilyen nincs. Ott fekszik az ágyamban, börtönbe fogok kerülni egy olyan dolog miatt amit nem is én követtem el.
Gyorsan beindítottam a motoromat és haza felé vettem az irányt. Leparkoltam és már rohantam is a szobámba közben pedig reménykedtem, hogy végre magához tért. De mikor beléptem elhúztam a számat ugyanis ugyan úgy feküdt ahogy reggel hagytam.
Felsóhajtottam és leültem közvetlen mellé az ágyra közben pedig tökéletes arcát néztem. Kétség sem fér bele, tényleg Ő az aki a magazinból mosolygott rám. Most meg hófehér arccal fekszik az ágyamban és semmit nem tud magáról. Az lesz a legjobb ha megkeresem a mobilját és felhívok valakit és elmondok mindent, hogy mi történt.
Már ép elkezdtem volna a tervemet mikor hirtelen kinyitotta a szemeit. Elvesztem azokba a gyönyörű mogyoróbarna szemeimben amikkel engem vizslatott. Számra mosoly húzódott ahogy végig nézett rajtam. Elég félelmetes lehet felkelni egy idegen helyen.
- Szia. - köszöntem mosolyogva, de Ő még mindig az arcomat kémlelte. - Hogy érzed magad?
- Hol vagyok? - szólalt meg mély szexis hangon amitől libabőrös lettem. Soha nem voltam még ilyen közel egy ilyen helyes sráchoz. Szemeit összeszűkítette majd ismét szólásra nyitotta a száját. - És én ki vagyok?...