Fourteen

Sziasztook! Hát ehhez most nincs sok hozzáfűzni valóm :P

- Elmegy. - Domi
- Soha nem hagylak itt. - Liam

- A turné szeptember végén kezdődne és csak jövő augusztusban jönnétek haza... - húzta el a száját Paul a fiúkba pedig beléjük fagyott a szó. Azonban szerintem így is én kerültem a legnagyobb sokkba.
Mikor meghallottam ezt a mondatot olyan volt mintha megállt volna az idő és csak Paul hangja zengett a fülembe. Turnéra mennek, amerikába ráadásul egy évre. Ami azt jelenti, hogy addig nem jönnek haza és én nem láthatom Liamet. Csak telefonon beszélhetek vele és webcamerán láthatom az arcát. Oké ez nem jó. Nagyon nem jó. Hisz fél évig is alig bírtam ki nélküle akkor most mi lesz velem? Egy év az rengeteg idő. Annyi minden történhet. Először is barátnője lesz és szerelmes lesz én rólam pedig elfeledkezik. Míg én otthon leszek és állandóan Ő fog az eszembe járni.
Ez nekem túl sok így reggelre. Lepattanta a pultról és nem volt más vágyam csak haza akartam menni ahol kibőghetem magam. Liam észre vette, hogy már állok mivel Ő is felpattant és megindult felém. Arca meggyötört volt és valamit mondani akart volna, de végül nem szólt. Ez pedig nagyon fájt nekem. Reggel óta olyan furán viselkedik velem. Talán nem volt jó ötlet az, hogy lefeküdtünk egymással. Lehet csalódott bennem és többet még csak a közelembe sem akar jönni. Annyira tudtam, hogy ezzel az egész fogadásos dologgal tönkre fog menni a barátságunk.
- Vigyél haza. - nyögtem ki nagy nehezen a mondatot, Liam pedig bólintott egyet komoran. Nem érdekelte, hogy Paul marasztalja a srácok pedig fagatják, hogy mi történt. Ő csak megfogta az autója kulcsát majd intett a fejével, hogy indulhatunk is.
Az út szótlanul telt. Ő az utat figyelte komolyan míg én az ablakon bámultam kifele miközben fejem az üveghez simult és úgy pihentettem, közben pedig csak egy dolog járt a fejemben. Elmegy egy évre és nem fogunk találkozni.
Tegnap mikor ugyan úgy az autóban ültünk az egész út vidáman telt és a szülinapi bulinkon gondolkoztunk, hogy milyen lesz. Elképesztő, hogy egy nap alatt mennyi minden változik. Mert kellett nekem beismernem, hogy belé szerettem. Miért nem tudok még mindig úgy rá gondolni mint a legeslegjobb barátomra? Akivel annyi mindent átéltünk és ott voltunk egymás mellett. Ha nem erőszakoskodtam volna, hogy jelentkezzen az X-Factorba akkor most nem menne el.
Csak akkor eszméltem fel a gondolkodásból mikor megállította az autót a házunk előtt. És végre rám nézett. Szemeivel az arcomat vizslatta nyugtalanul amitől én totál kényelmetlen éreztem magam. Legalább mondana valamit.
- Minden oké? - próbálkoztam kedvesen, de Ő csak vállat vont és elfordította a fejét. Nekem több se kellett. Megcsóváltam a fejem és kinyitottam az ajtót mivel tudtam, hogy úgy sem fog válaszolni. Túl jól ismerem már. Sóhajtottam egyet és kiszálltam az autóból majd elmotyogtam egy halk sziát és becsaptam az ajtót Ő pedig elhajtott.
Azt hiszem most ment tönkre a barátságunk. Csak azt nem tudom, hogy miért. Ő elmegy én pedig maradok. Ő neki lesz egy klassz éve, tele élményekkel és szórakozással, míg én maradok és élni fogom az unalmas életemet. Barátnője lesz aki nem én leszek és boldogok lesznek és még csak rám sem fog gondolni. Igen, boldog vagyok !
Mikor beléptem a házba rögtön anya állított nekem mosolyogva.
- Na milyen tizennyolc évesnek lenni? Gondolom nagyon jól szórakoztál tegnap...- kezdte, de belőlem egyszerre tört fel a sírás és mielőtt bármit tudott volna kérdezni, elrohantam mellette és berohantam a szobámba majd az ágyamra vetettem magam és ott ordítottam tovább. Persze tök klassz tizennyolcnak lenni és elképesztően jól szórakoztam tegnap éjjel. Mondjuk ha azt vesszük tényleg jól szórakoztam. Mert akkor Liamnek még kellettem és fontos voltam neki. - Dominica, mi történt? - nyitódott ki a szobám ajtaja és anya lépett be rajta majd ült le az ágyamra és elkezdte simogatni a hátam.
- Elmegy és itt hagy egy évre. Ráadásul most már nem is beszél velem. - szipogtam és próbáltam össze szedni magam. Amiből nem lett semmi mert akkor jöttem rá, hogy még mindig az Ő ruháiban vagyok.  Anya csak hümmögött.
- Sírd ki magad. Hidd el jobb lesz...- tanácsolta kedvesen és nem volt nagyon nehéz teljesíteni. - Tini szerelem...- csóválta a fejét mosolyogva. Remek még az anyámnak is feltűnt, hogy bele szerettem a legjobb barátomba.
- Azt sem tudod, hogy kiről beszélek. - mondtam mikor valamivel később megnyugodtam és vörös szemeimet törölgettem. Anya csak felkuncogott és felállt mellőlem.
- Hát Liamről kimásról? Még a vaknak is feltűnik, hogy Ti oda meg vissza vagytok egymástól. - vont vállat egyszerűen majd jókedvűen kisétált a szobámból. Elképedve néztem utána és próbáltam figyelembe sem venni a szavait. A szülők mindig azt mondják amit a gyerekek hallanni akarnak. Szóval inkább figyelembe sem vettem.
Ismét vissza dőltem az ágyamra és szétterültem  közben pedig a plafont bámultam és próbáltam nem elbőgni magam. Elég nehezen ment, de ez nem is lényeg ugyanis ennél sokkal érdekesebb dolog történt.
Épp a béna életemen gondolkoztam mikor újra nyitódott az ajtó. Már fel voltam készülve, hogy anya jött vissza ezért unottan felültem és már kész voltam elküldeni mikor Liammel találtam szembe magam. Mikor megpillantott lesütötte a szemeit én pedig lehajtottam a fejem. Azt hittem, hogy rögtön megfordul mivel meggondolta magát, de helyette az ellentétje történt.
Hozzám sétált és letérdelt elém miközben az egyik kezét a combomra tette míg a másikkal lágyan felemelte a fejem. Mit ne mondjak a menyországban éreztem magam mikor ismét el tudom veszni a barna szemeiben.
- Mi ez az egész köztünk Domi? - kérdezte mély hangján. Szóval még Ő sem érti, hogy mi van köztünk. - Azt hittem reggel még maradsz és elbeszélgetünk. De Te haza akartál jönni ráadásul hozzám se szóltál. Ha tegnap éjjel csináltam valamit akkor sajnálom. - nézett a szemembe és helye sem volt a régi önmagának. Valahogy ez a komolyság nem illett neki. Nem vagyok hozzá szokva szóval fura.
- Mit érdekel ez téged? Hisz elmész és egy évig még csak látni sem fogsz. Barátnőd lesz aki gyönyörű lesz és  tele leszel egy csomó ultramenő haverral  én rólam pedig elfeledkezel. - mondtam miközben ismét egy könnycsepp csordult le az arcomról. Arcán megjelent egy féloldalas mosoly és úgy törölte le a kósza könnycseppemet.
- Először is a turné még nincs eldöntve mivel a srácoknak nem nagyon tetszik az ötlet, hogy egy évre csak így elmenjünk. Niall szó szerint kicsapta a hisztit, hogy Ő nem hagyja itt Chanelt egy évig mivel akkor ennyi erővel éh halálra is ítélhetnék. Harry és Louis kikötötte, hogy meghalnának ha egy évig nem hallanának brit akcentusú lányokat beszélni mivel az amerikai akcentus béna. Zayn pedig egyszerűen nem akarja itt hagyni a családját és a barátait. És én pedig nem hagylak itt téged mivel fél évig is alig bírtam ki nélküled. - kezdte el a magyarázást amitől kicsivel jobb kedvem lett. - Másodszor úgy ismersz Te engem mint aki olyan könnyen barátkozik? Könyörgöm még mindig Te vagy a legjobb haverom, na meg a srácok. És amúgy is mégis mit csinálnánk mi egy évig amerikában? Oké nem mi mondjuk meg a turné állomásokat, de ha azt mondjuk, hogy nem megyünk akkor nélkülünk nincs se turné és se koncert. - folytatta tovább. Még mindig csak a barátjaként tekint rám. Jaj. Jobb lesz ha én is befogom mivel semmi értelme nem lenne ha most elmondanám, hogy is érzek iránta. - Harmadszor pedig nem kell gyönyörű barátnő mivel nekem Te tökéletes vagy és minden elvárásomnak megfelesz. Ráadásul a legjobb barátnőm vagy és mindezek mellett totál beléd zúgtam, de annyira, hogy képtelen vagyok normálisan gondolkozni mikor a közelembe vagy. Hidd el kincsit sem élvezetes mikor a közönség soraiban téged kereslek, de Te nem vagy ott. Aztán mikor összeszedném a bátorságomat, hogy kinyögjem azt, hogy mennyire szeretlek képbe jön Tomlinson aki plüsst hoz neked meg együtt vihogtok aztán deszkáztok...
Nem engedtem neki befejezni, ugyanis elkaptam a fejét és úgy húztam magamhoz, de annyira, hogy a szánk össze érjen. Bele mosolyogtam a csókunkba. Ez annyira hihetetlen. Itt marad ráadásul még szeret is. Oké valaki csípjen meg.
- Ha azt mondom, hogy szeretlek akkor hülyén fog hangzani, ugye? - húzódtam el tőle, de arcát még mindig a tenyereim közt tartottam. Szemeit az ég felé emelte és úgy csinált mint aki gondolkozik.
- Attól függ, hogy kinek mondod. Ha nekem akkor imádom, de ha másnak akkor az az illetőt kibelezem. - kuncogott fel mire én belőlem egyszerre tört fel a röhögés, Ő pedig végig simított az arcom én egy perce elidőzött. - És ha én mondom neked azt, hogy életem legjobb döntése volt mikor tizenhat éves koromba eszembe jutott a fogadás ugyanis tegnap éjjel rádöbbentem arra, hogy mennyire szeretlek és azt akarom, hogy mellettem legyél.
- Akkor én elhiszem, ugyanis úgy tűnik, hogy én is belé szerettem a legjobb barátomba. - mosolyodtam el, mire az szemei felcsillantak és magához húzott, hogy tudjon szorosan megölelni.
- Ez fantasztikus mert akkor meg merem kérdezni a legeslegjobb barátomtól, hogy lenne-e a barátnőm. - vigyorogta és ismét magához húzott, hogy tudjon megcsókolni. Persze rögtön viszonyoztam és még csak el sem akartam engedni. Ilyen nincs. Pár napja még csak eszembe sem jutott volna, hogy megcsókoljam most meg el sem akarom engedni. És nem is fogom mert mostantól az enyém...