02

Sziasztok. Itt is a kövi rész. Örülök, hogy tetszik :) Próbálo izgisre írni csak az a gond, hogy még az elején tartunk. De minden tőlem telhetőt megteszek :DÉs sajnálom amiért még nem naponta járnak az idők csak hát nekem is szünet van...

Liam Payne

Egy hosszú turné után mindig fura újra haza menni. Azonban most másra sem vágytam. Londonban akartam már lenni és végre kipihenni ezt az egész őrületet ami az utóbbi időben körül vett. Végre el akartam tűnni egy kis időre az emberek elől, hogy tudjam kiszellőztetni a fejem. Nem kell félre érteni. Imádom a rajongóimat a bandát és a munkát is, csak most már egyszerűen egy kicsit sok ami körülöttem zajlik.
Jó volt Amerikában lenni több mind három hónapig, de még egyszer nem lennék képes végig csinálni. Ezek a directionerek sokkal akaratosabbak mint az európaiak. Komolyan mondom fogalmam sincs, hogy mikor aludtam utoljára rendesen. A hotelt állandóan ellepték és nem adtak pihenőt. Én pedig besokaltam. Honvágyam volt, álmos voltam és ez miatt írtam egy kissé bántó szöveget Twitteren. Egyszerűen kiasztott az, hogy nem képesek figyelembe venni azt, hogy mi mit akarunk. Ennél jobban már nem tudok törődni a rajongókkal. Akár hányszor képet akarnak én mosolygok még akkor is ha az csak műmosoly, de soha nem küldöm el őket a fenébe. Pedig mostanában gyakran átfordult az agyamon.
Meguntam.
Kell egy kis idő még újra kitisztul az agyam és boldogan tudok újra színpadra állni. Pihenni akarok és most azt is fogom csinálni. Pár hónapig semmi koncert, csak stúdiózás meg fotózások és interjúk. Igen erre van nekem szükségem. Egy csomó szabad időre amit a barátnőmmel Daniellel és a családommal na meg a srácokkal tölthetek.
Apropó srácok. Nem csak én vagyok már kifáradva. Zayn naponta kapja a különféle beszólásokat, hogy drogozik. Harryt és Louist melegekként titulálják. Niall próbálja a régi önmagát adni, de néha már neki sem megy. És mi van velem?
Végre tudtam egy órát nyugodtan aludni hála a repülőgépnek. Igen végre repülünk haza Londonba! Komolyan soha nem örültem még ennyire, hogy végre haza mehetek.
Az út viszonylag nyugodtan telt. Ha azt leszámítom, hogy Zayn órák hosszat beszélt Perrievel és totál idegesítő volt ahogy másodpercenként szerelmet vallott a lánynak. Oké én megértem, hogy szerelmesek meg minden, de nem lehetne személyesen elmondani?

Kora reggel volt mikor megérkeztünk a reptérre. Zayn rögtön felpattant mellőlem, Niall és Harry pedig követte. Nyújtózkodtam egyet közben pedig az járt a fejemben, hogy milyen jó lesz a saját ágyamban aludni.
A magángép kiürült, de Louis még mindig mélyen aludt. Az ülésen volt szétterpeszkedve. Fel sem tűnt neki, hogy megérkeztünk. Egy mosoly húzódott az arcomra miközben játékosan elkezdtem az orrát piszkálni. Valamit motyogott az orra alatt végül pedig elfordította a fejét. Ilyen nincs. Ez még azt sem venné észre, ha lezuhanna a gép.
- Louis! - emeltem feljebb a hangom mire Ő ijedten ugrott egyet. Legalább felébredt. Ásított egyet és a kócos hajába túrt.
- Mi történt? Ugye nem zuhantuk le? - kérdezte aggodalmasan majd körbe nézett a gépen és riadtan pislogott fel rám. - Hol vannak a többiek? Lezuhantunk és meghaltunk? Ez a mennyország? - fáradtan homlokon csaptam magam és kifújtam a levegőt.
- Nyugodj már le haver. - szóltam rá nyugtatás kép. - Már rég lementek a gépről. - tettem még hozzá. Louis az ég felé emelte a fejét, majd kikapcsolta a biztonsági övét és végre elhagytuk a gépet.
Miközben a csarnokban sétáltunk feltűnt, hogy mennyi rajongó jött el. Szokatlanul sokan voltak, ráadásul mikor megláttak teljesen megőrültek. Szó szerint lerohamoztak minket. A biztonsági őrök próbálták vissza tartani őket, de egyszerűen lehetetlen feladatnak bizonyult. Zayn elől próbált átverekedni magát, de nem sikerült neki. Idegesen az egyik kocsiba bokszolt ami a csomagokat szállította. Harry mosolygott, azonban arckifejezése nem volt boldog. Louist és Niallt két biztonsági őr fogta körbe miközben én mögöttük lépkedtem és próbáltam kitérni a rajongók fogságából.
És én még az amerikai rajongókra mondtam, hogy őrültek. Nem, hogy eltűntek volna inkább még többen érkeztek. A fejem bele fájdult a sok ordítozásba, ráadásul az egyikük, úgy nekem jött, hogy lehorzsoltam a csuklómat pont akkor mikor végre az autóban szálltam. Mikor a kocsi elindult mérgesen tanulmányoztam a vérző karcolást és rögtön kiposztoltam Twitterre. Ez már kicsit sem normális dolog. Akár komolyabban is megsérülhettünk volna.
A villához érve mindenki egyszerre akart kipattani a szobából. Persze nem sikerült, így külön külön rohantunk be a házba aztán pedig mindenki egyenesen a szobáját vette irányba.

•••

' Az csak egy karcolás'
' Látszik, hogy sztár vagy és azt hiszed mindent megengedhetsz magadnak'
' Mit kell ekkora ügyet csinálni ebből a karcolásból? Azt hittem Ti mindent a rajongójaitokért tesztek'

A telefonomat mérgesen az ágyamra dobtam majd arcomat a tenyerembe temettem. Az csak egy kis karcolás? Igen nagy ügyet csinálok belőle mivel komolyabb baj is történhetett volna. Nem csak velem hanem velük is.
Mi történik körülöttem? Komolyan ennyire elveszítettem az irányítást? Soha nem hittem volna, hogy egyszer még vissza sírom azt az időt mikor átlagos srác voltam. Bár újra az lehetnék és elfelejthetném ezt az egészet. Újra azt csinálhatnám amit én akarok és soha senki nem ismerne fel és nem kellene példát mutatnom senkinek.
De ez lehetetlen. Világsztár vagyok és milliók példaképe. Az időt nem lehet visszafordítani.
A hajamba túrtam és ránéztem az asztalomra ahol egy halom rajongói levél várakozott arra, hogy elolvassam és vissza írjak. Sóhajtottam egyet, felálltam és oda sétáltam majd elvettem az egyik kezembe kerülő levelet és leültem a székemra. Lassan kinyitottam majd figyelmesen olvasni kezdtem :

Kedves Liam!
Fogalmam sincs, hogy mennyi az esélye annak, hogy Te ezt a levelet valaha elolvasod. Én mégis úgy döntöttem, hogy írok neked. Tudom rengeteg rajongói levelet kapsz és én is ugyan olyan vagyok mint a többiek. De reménykedek benne, hogy teljesíted az álmom. Tudod én egy árvaházban élek Londonban méghozzá a Chelsea negyedben. Gondolom hallottál már róla és azt is tudod, hogy nagyon szegény negyed ez és a Te fajtádból ide senki nem meri betenni a lábát. Én mégis arra kérlek, hogy egyszer látogassatok meg minket. Én lennék a világon a legboldogabb ha egyszer élőben láthatnálak. Rettentő fontos lenne mivel Te vagy az én példaképem....Emily!

Egymás után ötször elolvastam a levelet. Ez a kislány árvaházban él és én vagyok a példaképe. Eddig a legaranyosabb rajongói levél amit valaha kaptam. Azonban van itt egy kis gond. Méghozzá az az árvaház ahol él. Soha életemben nem jártam még a Chelsea negyedben, de hallottam a hírét. A város legtöbb halálesete ott történik és ahogy Ő is írta az én fajtámból senki nem merészkedik oda mivel tuti, hogy agyon verik, vagy megölik.
De ez a kislány mégis számít rám. Egy árvaházban nőt fel egyedül! Legalább én ne hagyjam már cserben...vagyis a banda.
A levélel együtt felpattantam és már rohantam is a többiekhez. Szerencsére mindannyian az ebédlőben voltak és épp a szokás időtöltésüket töltötték. Vagyis semmit nem csináltak.
- Srácok ez nézzétek milyen levelet kaptam. - mondtam majd a papírt letettem az asztalra, hogy tudják elolvasni. De még arra is lusták voltak, hogy felüljenek.
- Ott vannak a szobámban a dedikált kártyák...- mondta unottan Harry miközben az egyik göndör tincsével játszadozott. Nem értem miért nem képes felülni és olvasni. Ki akar aláírást? Ha levelet kapunk akkor csak aláírást kérhet valaki?
- Kit érdekelnek a dedikált kártyák. Ma este el kell mennünk egy árvaházba méghozzá a Chelsea negyedbe. - újságoltam. Legalább erre a kijelentésemre már mindannyian rám néztek. De nem úgy ahogyan én azt akartam.
- Ki van zárva. Nem akarom megöletni magam. - vágta rá bunkón Zayn és tovább nyomkodta a telefonját. Hirtelen elborult az agyam. Oké én tudom, hogy sok rossz hír van arról a negyedről, de mi van akkor ha az az egész csak egy kamu?
- Egy rajongónk számít ránk! - erőszakoskodtam, de olyan volt mintha a falnak beszélnék. Mi van velük? Mi van a One Directionnel akik mindenben kiállnak egymás mellett? Miért érzem magam napról napra magányosabban? Hol vannak a barátaim akik mindenben segítenek?
- Nézd Liam - Louis felült, hogy tudjon rám nézni. - Ha minden rajongónk kérését teljesítenénk akkor már halottak lennénk. Ez a kislány szomorú mivel egy árvaházban él, de ez még nem ok arra, hogy mi oda ugorjunk ráadásul egy olyan negyedbe ahol őrültek élnek. - ezt Louisból soha nem néztem volna ki. Cserben hagyott.
- Őszintén jártál Te már ott? Vagy csak elhiszed a pletykákat? - kérdeztem bunkón. Louis megcsóválta a fejét majd újra vissza dőlt a kanapéra. - Egy egy árvaház ahol egy csomó gyerek él akiknek nincs családjuk! Legalább csak egyszer lehessenek boldogok!
- Liam mondtuk már, hogy veszélyes. - nézett rám keményen Niall. Ez után néma csend következett. Hihetetlenkedve néztem rájuk, de rá kellett jönnöm, hogy magam maradtam. Nem jönnek el velem. A barátaim cserben hagytak! Mindannyian! Magam maradtam csak azért mert hisznek a pletykáknak. Lehet hülye vagyok, de szerintem csak túlreagálják a dolgokat. Legalább Ők igazán tudhatnák, hogy a pletykáknak nem szabad hinni. Egyikük sem volt még ott, akkor honnan tudják, hogy veszélyes? Itt nem erről van szó. Egyszerűen csak nem akarnak nekem segíteni.
Szó nélkül sarkon fordultam és kirohantam a házból.Még csak utánam se szóltak, hogy hova megyek.Nem érdekli őket.

 Ha ők nem jönnek én akkor is elmegyek. Az a kislány számít rám és én nem fogom engedni, hogy miattam legyen szomorú...