07

Sziasztok. Mondtam én, hogy nem bírom ki sokáig írás nélkül. Ráadásul hála a két órás repülő útnak sikerült belállítanom a laptopomon a magyar billentyűzetet szóval ez most már nem akadály :P A kövi rész fogalmam sincs, hogy mikor jön :/

Jamie Jones

Igen hazudtam és utálom is magamat ez miatt. De most mit csináltam volna? Bele néztem azokba a gyönyörű barna szemeibe és még azt is elfelejtettem, hogy hogyan hívnak. Pedig én tényleg el akartam neki mindent mondani és már nem is egyszer megpróbáltam.
Volt rá alkalmam, de én elhalasztottam. Most pedig már ott tartok, hogy össze zavarodtam a sok hazudozástól. Komolyan annyi mindent kérdezget, hogy az már néha az őrületbe kerget, de én a hasamra csapok és ami az eszembe jut azt hazudom neki. 
Így most ott tartunk, hogy az ovi óta a legjobb barátok vagyunk a sebet a fején pedig úgy kapta, hogy elesett a motorbiciklimmel mikor ki akarta próbálni. Úgy eszi a szavaimat mintha én lennék az Isten. Jó én ezt meg is értem mivel a szobámon kívül sehova nem engedem Ő pedig bele törődött. Amikor elmegyek suliba Ő fekszik és a TV-t bámulja. Szerintem már az agyára megy, de nem tud ellene csinálni semmit se. Örül neki, hogy vagyok neki ráadásul teljes mértékben meg is bízik bennem. Ez miatt pedig még jobban utálom magam.
Bízik bennem pedig nem lenne szabad. Mi lesz akkor ha vissza nyeri az emlékezetét? Ki fog akadni és egy csapásra megutál amiért elraboltam. Mert elraboltam hisz senki nem tudja, hogy hol van már több mint két hete. Ahhoz képest, hogy világsztár még nem nagyon keresik. Lehet, hogy aztán csak ide nem jutottak el a hírek. 
Önző vagyok, de remélem soha nem fogja vissza kapni az emlékezetét. Egyszerűen már annyira megszoktam, hogy minden percben mellettem van. Éjjel mellettem szuszog, reggel pedig az első amit meglátok az ő csillogó szemei. Megkedveltem, de nagyon. Pedig tudom, hogy nem helyes. Nagyon nagy botrány lesz belőle ha kiderül én pedig mehetek a dutyiba. Szép jövő elé nézek. De addig is kiélvezem minden percét.
•••
- Ne kelj még fel. - kezdett el nyafogni Liam miközben a derekamnál fogva húzott vissza az ágyba. Próbáltam elhúzódni Tőle, de Ő nem akart engedni. 
- Suliba kell mennem. - néztem rá sajnálkozva, de Ő még mindig nem engedett. Minél erősebben húzott vissza miközben én próbáltam ellenkezdni. Nem akartam igen hangoskodni ugyanis apa még mindig nem tud az új lakótársunkról. Jobb is. 
- Muszáj? Nem akarok megint egész délelőtt egyedül lenni. - nézett rám kiskutyaszemekkel. Hangos nevetésben törtem ki ahogyan az arcát néztem. Olyan aranyos pofija volt. Ráadásul olyan édesen tudott hízelegni. Nem lehet kellemes neki egész délelőtt egyedül lenni bezárva.
- Ennek a nézésnek már nem dőlök be. - csóváltam meg a fejem vigyorogva. - Pár napja engedtem neked és végig nézettél velem valami ocsmány horror filmet. - emlékeztettem és Ő is elvigyorodott. - Szóval ezt most szívtad. - kacsintottam rá és ismét megpróbálkoztam a szökéssel, de Liam gyorsabb volt nálam és egy ügyes mozdulattal a hasamra ült majd ahol tudott elkezdett csikizni. Próbáltam nem kiabálni ezért inkább eszeveszett fészkelődésbe kezdtem.
Bár ne tettem volna. A felsőm a hasamnál és a kezemnél is felcsúszott így Liam tökéletes betekintést nyert a kék-zöld verés foltjaimra. Tevékenységét rögtön abba hagyta majd szörnyülködve nézte apám művét.
- Jam honnan szerezted ezeket a foltokat? - húzta fel a szemöldökét kérdően. Én csak lesütöttem a szemeimet majd elhúzódtam tőle és kimásztam az ágyból. Az ablak elé sétáltam és kibámultam rajta. Nem szabadott volna neki meglátnia. Most mégis mi a csodát hazudjak? Ezzel kapcsolatban nem találhatok ki csak úgy. Éreztem ahogy mögém sétál majd hátulról átkarolja a derekamat a fejét pedig a vállamra teszi. Melegség járta át az egész testemet. Fura, hogy ilyen érzéseket képes kiváltani belőlem. - Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? Csak egy szavadba kerül és elintézem azt aki ezt csinálta veled. - halkan felkuncogtam a kedvességén.
- Hidd el jobb ha nem tudsz róla. - fordultam felé és reméltem, hogy ennyivel beelégszik. 
- De én akarok tudni róla! Te vagy a világon a legfontosabb számomra, nem akarom hogy szenvedj. - nézett a szemeim közé kedvesen. Ez nagyon nem jó ha ezt gondolja. A való életben még csak a létezésemről sem tud. Akkor meg, hogyan lehetnék én a legfontosabb a számára? 
- Az apám. - nyögtem ki végül majd leültem az ágyamra és a tenyerembe temettem az arcomat. Pár másodperc múlva Liam is csatlakozott hozzám. Lágyan megszorította a kezem, de nem szólt. Nem vagyok normális, hogy elmondtam. Ő az első akinek elmondtam. Komolyan mi van velem? - Ha nem adok pénzt neki agyon ver. Tőle vannak a foltok.
- És Te ezt csak így tűröd? Jam ez nem normális dolog, fel kéne jelenteni. Miért nem mondtad eddig? Vagy mondtad csak én nem emlékszek rá? - jól esett, hogy ennyire törődik velem. Elmosolyodtam ahogyan próbál emlékezni. Erre biztos, hogy soha nem fog emlékezni.
- Mert nem akarom, hogy neked is bajod essen. Ő miatt nem akarom, hogy a házban mászkálj. Ki tudja, hogy mit csinálna ha megtudná, hogy itt vagy. - mondtam. Ezt nem hiszem el elmondtam. Talán túl sokat tud. 
- És mi van az anyukáddal? Miért nem költözöl hozzá? - kérdezte tágra nyílt szemekkel. Felhorkantottam egyet és magam elé meredtem. Ha anya élne már rég nem itt lennék. Mennyivel másabb életem lenne ha élne. De miért is gondolkozok ilyenen? 
- Meghalt pár éve. Apám akkor lett alkoholista. - válaszoltam és elhúztam a számat. Liam egy hirtelen ötlettől vezérelve magához húzott és jó szorosan megölelt. 
Fura volt ez a gesztus ugyanis engem soha senki nem szok ölelgetni. Anya volt az utolsó aki megölelt. Ezért is hatódtam most meg ennyire. Lehet semmi jelentősége nincs nekem akkor is sokat jelent mivel szívből jön. Lehet ha vissza nyeri az emlékezetét megutál, de most akkor is szeret és fontos vagyok a számára. Nekem pedig ez épp elég. 
- Sajnálom. De bennem bízhatsz én soha nem foglak magadra hagyni. Örökre melletted maradok. - suttogta a fülembe. Egy könnycsepp csordult ki a szememből, de gyorsan le is töröltem. Milyen fájó dolog ez az egész. Ugyanis én tudom, hogy ezeknek a mondatoknak nem lesz jövője. Az ő emlékezete vissza tér és még csak a létezésem sem fogja érdekelni. Magamra maradok egy hűvös cellában. 
- Ne mondj olyat amit nem tartasz be. - válaszoltam egyhangúan és elhúzódtam tőle. Liam értetetlenül pislogott rám.
- Miért? Azt hiszed, hogy csak kamuzok? Hát pedig tévedsz ugyanis én örökre melletted maradok. - erőszakoskodott. Halványan elmosolyodtam. Azért egy kicsit jobban éreztem magam, hogy végre valakinek elmondhattam a bajom.
- Majd meglátjuk. Most azonban mennem kell mert tényleg elkések. - néztem rá sajnálkozva miközben felvetem a földről a táskám és elindultam az ajtó felé, de Ő a kezem után kapott.
- Délután nem viszel el motorozni? Annyira szeretném kipróbálni. - hogyan tud valaki ennyire aranyosan nézni? Képtelen vagyok neki ellenállni. Ez nem igazság! 
- Veszélyes!
- Nem akarom vezetni, csak végre el akarok innen menni egy kicsit. Esküszöm el sem mozdulok mellőled! - szemeimet az ég felé emeltem. Tényleg elég rossz lehet minden nap a négy fal között lenni. Meg aztán mi baj történhet? Úgyis sisak lesz rajta és emberek még csak nem is fogják látni. 
- Oké. - adtam meg magam végül, mire Liam felkapott és megpörgetett majd egy hatalmas puszit nyomott az arcomra amibe bele pirultam.

- Imádlak. - engedett el én pedig vigyorogva hagytam magára...