Eighteen

Hellóóó :D Új rész és ez az utolsó olyan rész ahol Domi szemszögéből van ugyanis az utolsó kettőt Liam szemszögéből írtam :)) olyan fura, hogy már csak két rész van :/ 

- Menstruálsz vagy mi?-Liam
-Épp ez az, hogy nem.- Domi

- Maga terhes! - komolyan mondom ha nem ültem volna összeestem volna. A levegőt zihálva szedtem és csak hevesen a fejemet csóváltam. Segítő kérően Dr.Carterra pillantottam és azt vártam, hogy mikor fogja elnevetni magát. De nem tette. Másodpercekkel később is ugyan úgy mosolyogott mint az előbb.
Könyögöm valaki ébresszen fel. Az nem lehet, hogy terhes vagyok. Hisz csak tizennyolc éves vagyok, éppen hogy csak felnőtt. Felnőtt? Ki én? Inkább egy gyerek, hisz felelőtlen vagyok és még magamról sem tudok gondoskodni nem, hogy gyerekről.
De nekem nem is a korommal volt a bajom hanem azzal akitől terhes vagyok. Mégis, hogy a franca mondom el ezt Liamnek? Hisz neki ott a banda akivel turnézni járnak. Előtte az élet egy csomó lehetőséggel. Kizárt dolog, hogy kéne neki egy gyerek.
Istenem mégis, hogy történhetett ez meg pont  velem? Egyszer feküdtünk le és akkor is rögtön terhes lettem. Ez az egész pont rám vall.
- B...biztos? - kérdeztem akadozva mikor kellő képpen össze szedtem magam. Mondjuk közel voltam ahhoz, hogy elbőgjem magam ha arra gondoltam, hogy egy gyerek van a hasamban. Ráadásul Liam gyereke! Te jó ég.
- Igen. A vizsgálatok szerint két hetes. - nézett bele az irataiba az orvos. Remek az pont a szülinapunkon volt. Most, hogy így vissza gondolok tényleg nem védekeztünk. Habár kinek volt akkor az eszébe? Az enyémbe biztos nem. Na várjunk csak az nem a fiú gondja, hogy védekezzen? Most már tök mindegy. Megtörtént és ez ellen nem lehet semmit csinálni. Én még mindig nem fogtam fel. Mi lesz most velem? Mi lesz akkor ha Liamnek így már nem is fogok kelleni? Én abba bele halnák ha szakítana velem.
A doki még valamit mondott, de én nem figyeltem rá. Állandóan az járt az eszembe, hogy lesz egy babám. Egy pici Liam. Ezt megint jól megcsináltuk. Valahogy el kell mondanom neki, de minél előbb. Akár, hogy is fogja fogadni tudni kell róla. Hisz Ő az apja.
Gyorsan elköszöntem az orvostól majd mikor kiléptem a rendelőből az érzések egyszerre törtek fel belőlem. Zokogtam és az elém siető Perrie és Chanel nyakába borulva sírtam tovább. Persze egyikőjük sem értette, hogy mi bajom van, de szerencsémre nem kérdezősködtek. Hagyták, hogy kisírjam magam.
Mikor már valamicskét megnyugodtam, kisírt szemekkel léptem el tőlük és szipogtam tovább. Kezeim a hasamon pihentek mintha lehetne már érezni, hogy van benne valami.
- Mi történt Domi? Ugye nem valami súlyos? - kérdezte aggódva Chanel, Perrie pedig a szája elé kapta a kezét. Gyorsan megcsóváltam a fejemet, hogy megnyugtassam őket. Aztán újra erőt vettem magam és gondoltam velük osztom meg először a hírt.
- Nem tudom mennyire súlyos az, hogy terhes vagyok. - motyogtam az orrom alatt és ismét sírásban törtem ki. Chanel földbegyökerezett lábakkal állt, Perrie pedig ismét megölelt és kedvesen a hátamat simogatta.
- Liamtől? - ezt nem hiszem el. Chanel komolyan ennyire sötét? Mintha annyi pasim lett volna eddig.
- Nem azért, de szerintem ezt nem itt kéne megbeszélni. - szólalt meg Perrie is. Egy jó ötlet. A lányok kihúztak a kórházból majd egy kávézó előtt álltunk meg végül. Csendes kis környék volt szóval nyugodtan ki tudtunk beszélni mindent.
- Szóval Liamtől. - bólintott Chanel komolyan. Fura, hogy ebből még Ő sem tud viccet űzni. - És mégis mikor?
Akaratom ellenére is elmosolyodtam. Akár mennyire is szégyellem magam én nem bántam meg. Csak akkor lennék bajban ha az után az este után nem jöttünk volna össze. Vagyis az egy kicsit furán jönne ki ha most még mindig csak barátok lennénk és kiderülne, hogy terhes vagyok. Így is félek, hogy mi lesz a reakciója. Fel vagyok készülve a legrosszabbra is.
- A szülinapi bulinkon. - válaszoltam egyszerűen.
- Be voltatok rúgva vagy pedig spontán jött? - faggatott tovább. A legjobb barátnőm szóval muszáj neki mindent elmondanom. Azért fura, hogy ezt az egészet Perrie is végig halgassa ráadásul még csak nem is gúnyolódik. Inkább együttérzően pislog rám.
- Két éve eltervetük. - vontam vállat. Na ez a válaszom azért kicsapta náluk a biztosítékot.
- Micsoda? - kérdezték egyszerre. Oké én tudom, hogy hülyén hangzott, de tényleg így volt.
- A tizenhatodik szülinapunkon megfogadtuk, hogy mikor betöltjük a tizennyolcat egymással fogjuk elveszíteni a szüzességünket. - magyaráztam közben pedig újra lejátszódott előttem a jelenet mikor Liamék kertjében lévő hatalmas fa tetején ültünk és megfogatuk. Akkor még egyikünk sem tudta, hogy mind kettőnk életét majd megváltoztatja. Mert megváltoztatja vagyis fogja.
- És olyanról, hogy védekezés nem hallotattok vagy pedig ez is a fogadás része volt?
- Chanel most már állítsd le magad. - szólt rá keményen Perrie mivel Chanel már tényleg kezdett túl messzire menni. Nem is értem, hogy miért izgatja Őt ennyire. Hisz nem Ő a terhes hanem én. - Szerinted ha tervbe lett volna akkor ennyit sírna? - kérdezte szemrehányóan barátnőmtől miközben kedvesen megsimogatta a kezem. Jól esett, hogy ennyire mellettem áll.
- Igazad van. - sütötte le a szemeit Chanel. - Csak ez most totál kiütött. Terhes vagy ráadásul Liamtől a legjobb barátodtól...vagyis most már a pasidtól, de akkor is...- meredt maga el. Szinte a gondolataim között olvasott. Kész agyrém az egész.
- El kell mondanod Liamnek még ma. - Perrie hirtelen felpattant és mielőtt bármit mondhattam volna karon ragadt és ismét benyomott az autóba és meg sem álltunk a villáig. Na igen csak én még nem álltam készen. Mégis, hogy mondja el Liamnek? Így- úgyis sokkot kap.
Azonban elmenekülni sem tudtam mivel Chanel és Perrie is megfogta a csuklóm és úgy indultunk be a villába. Az ajtó nyitva volt a fiúk pedig szokás szerint a kanapén terpeszkedtek. Liam mikor meglátott rögtön felpattan és mosolyogva megindult felém majd mikor kellő közelségbe ért kezeit a derekamra csúsztatta és szorosan húzott magához majd lágyan megcsókolt. Mikor ajkaink elváltak találkozott a tekintetünk én pedig begörcsöltem ahogy az arcát fürkésztem. Annyira fiatal még ehhez. Miért kell neki is szenvednie mellettem? Hisz egy csomó más gyönyörű lány lehetne a barátnője.  Neki nem kéne tizennyolc évesen apának lennie.
- Ma egész nap rád gondoltam. - mosolyogta és végig simított az arcomon. - Mi volt a dokinál? - éreztem, hogy elfehéredek és segítőkérően Perriék felé fordultam. Most kéne elmondanom itt mindenki előtt? Eddig csak Liammel számoltam a srácokkal nem.
- Mondanom kell valamit. - nyögtem ki nagy nehezen. Szerencsére a két lány kapcsolt mivel a srácok felé fordultak.
- Kinek van kedved mozizni? - kérdezte vigyorogva Chanel. Niall persze rögtön felállt Zaynel a nyomában. Ám Larry Stylinson a helyén maradtak és gyanakodva méregettek minket.
- Liam és Domi miért nem jön? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Harry.
- Mert nekik más dolguk van. - vágta rá mérgesen Perrie és mielőtt Harry tovább kérdezősködhetett volna elkapta a kezét és kihúzta a házból. Persze így már Louis is ment és néhány perc múlv csend telepedett az egész villára.
Legtöbb esetben örülök mikor kettesben lehetek Liammel, de most valahogy félek ettől az egésztől.
- Ez fura volt. - túrt bele a hajába Liam majd megvonta a vállat és újra felém fordult miközben a kezeimet fogta. - Szóval miről akarsz beszélni? - kérdezte én pedig nyeltem egy nagyot.
Kezeit elengedtem és elkezdtem fel-alá járkálni a helységben és próbáltam össze szedni a gondolataimat. Legrosszabb esetben szakít velem amiben én bele halok. De ha meghalok az már úgysem fog senkit sem érdekelni.
Oké essünk túl rajta. De, hogy?
- Voltam dokinál és elég érdekes dolgot mondott...- kezdtem mire Liam rögtön elfehéredett és szerintem a legrosszabbra gondolt. Miért hiszi mindenki azt, hogy meghalok?
- Ugye nem vagy halálos beteg? - kérdezte lesápadva. Hangosan felnevettem az arckifejezésén. Tényleg vicces volt.
- Liam amikor a szülinapi bulinkon lefekedtünk pontosan hányszor élveztél el bennem? - kérdeztem egyszerűen. Liam arca felragyogott és rögtön magához húzott majd szenvedélyesen megcsókolt, de én eltoltam magamtól. De ő nem vette észre magát mivel a nyakamat kezdte el csókolgatni. Most azt hiszi, hogy ezt azért kérdeztem mert megint szexelni akarok?
- Miért? Meg szeretnéd ismételni? - kérdezte vigyorogva, de én elhúzódtam Tőle és mikor meglátta komor arcomat ő is abba hagyta az idétlenkedést.
- Mi akkor este nem védekeztünk. - mondtam a kelleténél kicsit erélyesebben. Liam elgondolkozott és a szájába harapott. Na most vajon mire gondolhat? Talán most esett le neki, hogy tényleg nem használtunk óvszert?
- Ő...talán nem. Oké én akkor annyira boldog voltam, hogy végre az enyém lehetsz, hogy ilyen dolgok teljesen kimentek a fejemből. - magyarázta egyhangúan. - De miért hozod ezt most fel? Megtörtént és kész...
- Kimentek a fejedből? - sápítoztam és a hajamba túrtam. Szóval még tudott is róla, hogy nem védekeztünk és eszébe sem volt változtatni rajta. - Ilyen dolog nem mehetne ki a fejedből...
- Mit hisztizel? Menstruálsz vagy mi? - vágott vissza idegesen.
- Épp ez az, hogy nem. - ordítottam vissza majd elbőgtem magam. Liam meghökkent és fogalma sem volt róla, hogy mi is történik valójában. - Terhes vagyok!