Four

Sziasztok. Itt is a kövi rész. És ahogy igértem itt már ugrunk egy picit az időben szóval már tizennégy évesek. Ha engem kérdeztek szerintem eléggé izgis lett xD na mind1 majd ti eldöntitek :P

- Ezt most elszúrtam,igaz? - Domi
-Nem csak elsietted. - Liam

Tizennégy évesen komolyan ciki ha valaki még nem csókolózott? Őszintén megmondva egészen mostanáig nem gondolkoztam ilyen dolgokon. De aztán néhány napja ez változott. Pontosabban azóta amióta véletlenül a suliba bementem a csaj mosdóba és megláttam a legjobb barátnőmet Chanelt az egyik évfolyamtársunkal Davel miközben nagyon benne voltak a dologban. Inkább ne szaladjunk ennyire előre...
Egy szokványos nap volt a gimiben. Vagyis én azt hittem. Ugyan úgy kezdődött minden mint minden nap. Reggel Liammel mentem suliba közben pedig átbeszéltük az este történteket amiket már tegnap este egyszer megbeszéltünk wabcamerán. Tök vicces, hogy szinte semmi nem történik mégis órák hosszat vagyunk képesek beszélni a...semmiről. És még mielőtt nem lennétek képben gyorsan elmondom, hogy az általános óta a legjobb barátok vagyunk. Igen CSAK barátok. És ugye a fogszabályzóm is még mindig megvan amit Liam miatt kaptam mikoris behúzott egyet önvédelem órán. Akkor még sírt amiért megütött, most már inkább nevet rajta mikor elmegyünk kajálni együtt és a fogszabályzómba bele ragad a kaja maradék. Hát igen Liam eléggé megváltozott a jó értelembe. Már normálisan beszél, de még mindig csak én és Chanel vagyunk a barátai. Az utóbbival mondjuk nem jön ki annyira jól mivel mindig össze tudnak valami veszni, de mégis megtűrik egymás társaságát. Talán azért mert osztozniuk kell rajtam. Na mindegy.  Az a lényeg, hogy Liamet már nem piszkálják a beszédje miatt és így normális életet tud élni.
Szóval a magaviseltem még mindig ugyan úgy megmaradt. Nagyszájú vagyok és mindenkinek megmondom a magamét. Senki és semmi nem érdekel. Talán ezért is küldtek ki megint a tesi óráról. Pedig én csak annyit mondtam, hogy nem fogok futkosni az iskola körül mint egy nem normális. Hát a tanárnő nem így gondolta. Leordította a fejem, hogy mit gondolok magamról és kitessékelt az óráról ráadásul még azt is az orromra kötötte, hogy erről fognak tudni a szüleim. Egyszerűen vállat vontam majd miközben elmentem intettem egyet Liamnek aki a többi fiúval épp focizott. Sajnálkozva intett egyet majd elmosolyodott és vissza fordult a többi fiú felé.
Gyorsan áttöltöztem és pár perc múlva már a suli egyenruhájában róttam a folyosókat, hogy megkeressem Chanelt ugyanis Ő pont most a dráma körösökkel próbált valamilyen karácsonyi ünnepségre. Chanel nagy álma, hogy egyszer színésznő lehessen csak az a baj, hogy tehetsége nincs. De ezt nem bírja felfogni. Gondoltam felhívom, hogy melyik teremben vannak ezért befordultam az egyik lány mosdóba mivel a folyosón tilos volt telefonálni. Igen ez a gimi tele van szabályokkal amik idegesítőek.
Fel sem pillantva a telefonomból úgy nyitottam be a helységbe majd valami fura cuppogós hangokra lettem figyelmes. Lassan pillantottam fel az előző tevékenységemből majd a látószerveim majdnem kipotyogtak a helyükből mikor megpillantottam Chanelt miközben egyik kezével az évfolyamtársunk hajába túr a másikkal pedig a nyakánál fogva húzza magához ,a srác vagyis Dave pedig szó szerint felfalja az ajkait.
Nem tudtam eldönteni, hogy most röhögjek fel vagy pedig ássam el magam helyben. Erre komolyan nem számítottam. Vagyis én még ilyen közelről senkit nem láttam smárolni. Zavarba ejtő volt.
- Khm...- köszörültem meg a torkom mire a galambocskák hirteln szétrebbentek. Chanel rögtön kivette a kezét Dave fekete sörényéből a srác pedig csak nyelt egy nagyot. - Bocs ha zavarok.
- Dehogy zavarsz. Már úgyis...végeztünk. - legyintett egyet Dave, de mielőtt Chanel szólhatott volna valamit a fülébe súgott majd felvette a földről a táskáját és kiviharzott a helységből.
Barátnőm vigyorogva fordult a tükör felé és mintha semmi nem történt volna elkezte rúzsozni a száját. Így most már nem csak a körmei virítottak vörösen hanem a szája is. Oké Chanel tényleg megváltozott. Nincs olyan fiú a suliban akinek ne tetszene.
- Ez meg mégis mi volt? - álltam mellé és valahogy féltem a tükörbe nézni. Én a fiús stílusommal elveszek mellette. Rajta még soha nem láttam convers cipőt, sőt még farmert se.  Ellenbe velem.
- Mégis mi?
- Nem gondolod, hogy  még túl fiatal vagy ahhoz, hogy csókolózz valakivel? - tértem rögtön a lényegre mire Ő hirtelen levágta a mosdóra a rúzsát és villogó tekintettel fordult felém. Talán túl durván fogalmaztam, vagy esteleg félre értette. Remélem nem hiszi azt, hogy azt gondolom róla, hogy egy ribanc. De ez a dolog nálam akkor is kiverte a biztosítékot.
- Fiatal? Domi tizennégy évesek vagyunk és a mi korunkban tök normális. Kérdezd meg a többieket. Az osztályból szinte már mindenki csókolózott. - mondta büszkén mire én még kényelmetlenebbül éreztem magam. Már mindenki csókolózott? Ez komoly?
- Tényleg? - kérdeztem hihetetlenkedve.
- Na jó pontosítok. Majdnem mindenki. - helyesbített, de tudtam, hogy ezzel rám céloz. Oké ez tényleg cikis helyzet. Megint én vagyok lemaradva.
Igen innentől kezdtem el gondolkozni ezeken a dolgokon és hülyén éreztem magam mikor beléptem az osztályba és végig néztem a többieken. Valahogy olyan mások voltak a szemeimben. Le vagyok maradva, de rendesen. Akkor döntöttem el, hogy sürgősen változtatnom kell ezen...

Liam Payne

- Csókolózni? - kis híján lefordultam az ágyamról mikor az egyik este Domi átjött hozzám és elmondta végre , hogy mi baja van. Aminek örültem csak nem gondoltam, hogy ez a baja. Vagyis az utóbbi időben feltűnt, hogy...más lett. Nem öltözött annyira fiúsan és sokat beszélgetett rajtam kívül más sráccal is. Ami nem nagyon tetszett mivel megszoktam, hogy általában csak velem beszél. Meg aztán ez az új stílus nagyon nem illett hozzá. A fiúk megfordultak utána, ráadásul a fogszabályzóját is áttlátszósra cserélte amitől még aranyosabb lett az arca. Még mielőtt félre értés történne, nem tetszik, csak szimplán megszoktam, hogy mindig mellette vagyok mint egy férfi. Jó vicc, hisz mindig Ő volt az aki megvédett. De akkor is Ő csak az én Domim. Igen akinek miattam lett fogszabályzója és akire a szüleim úgy tekintenek mint egy Istennőre amiért hat éves koromban szólásra bírt.
- Aha. Chanel szerint az osztályban már mindenki csókolózott. - bólintott és törökülésbe ült és úgy vizslatott.
- És én mi vagyok? - kérdeztem úgy mint aki megsértődött azon, hogy rám nem gondolt. Amúgy nekem nem mondott semmi újat. Nagyon is jól tudtam, hogy sokan már túlestek rajta, de engem nem nagyon zavart. Nem késtem el még semmiről. De akkor is most zavarba jöttem, de rendesen. - Képzeld el, hogy még én sem csókolóztam.
- Tudom. Pont azért gondoltam arra, hogy mi lenne akkor ha...- itt zavartan lesütötte a szemeit mire én közelebb másztam hozzá, hogy jobban halljam a mondanivalóját.
- Mi lenne akkor ha mi? - kérdeztem értetlenül. Végre ismét felemelte a fejét az arcán pedig megjelent két piros folt ami azt jelentette, hogy zavarban van. Ami nála nagy szó mivel Ő semmitől nem fél.
- Ha megcsókolnál? Persze mint barátok és csak azért, hogy mind ketten túlessünk rajta. - hadarta el bennem pedig még az ütő is megállt. Előbb majdnem lefordultam az ágyról, de szerintem most tényleg megtörténik. Jól hallottam? Domi azt akarja, hogy csókoljam meg? Oké de ez engem miért érdekel? Hisz a legjobb barátom szóval semmi jelentősége nem lenne. Ugyan úgy barátok maradnánk. - És így legalább egyikünk sem bénázna ha eljönne az ideje, ráadásul senki nem cikizne azért mert még nem csináltuk. - meggyőzött.
- Hát nem is tudom Domi. Nekem fogalmam sincs hogyan kell. - túrtam bele kivasalt hajamba zavartan. Igazából ezen még soha nem gondolkoztam mivel úgy gondoltam, hogy még nem jött el az ideje.
- Én se. - nevetett fel amitől kicsit megnyugodtam. - Viszont a minap láttam Sunnyt miközben otthon a kanapén csókolózott a pasijával és emlékszem, hogyan csinálta. - őszintén megmondva nem nagyon akarom Sunnyt utánozni. De jobb mint a semmi.
- Oké legyen. De először igérd meg, hogy ez a kis...játék nem fog változtatni a barátságunkon. - néztem a szemei közé mire Ő hatalmasat bólintott. És miért játéknak neveztem? Mert nem szeretem Domit szóval ennek a csóknak semmi jelentősége nem lesz. Vagyis számomra. - Akkor kezdjük. - csaptam össze a kezeimet és lassan becsuktam a szemem, de pár másodperc múlva ki is nyitottam mivel mikor az utolsó mondat elhagyta a számat, Domi eszeveszett módon nekem ugrott és letámadta a számat ráadásul pont bele térdelt a gyerekgyártó szerszámomba amitől káprázni kezdett a szemem és szó szerint nem csinált mást csak az ajkait az enyémeknek nyomta közben pedig a pólómat tépte. Na igen ezért nem akartam Sunny csókolózási stílusát utánozni. - Domi...ez...így...nem...lesz jó. - állítottam le és szerencsémre hallgatott rám mivel elengedte a pólómat és végre elvette a térdét a fájdalmas pontomtól azonban még mindig elég közel volt hozzám ami jelen esetben nem volt jó.
Emlékesztek mikor azt mondtam, hogy a stílusa megváltozott és mostanában már lányos holmikat is hord? Na ez ma is így volt mivel egy fehér pántos top volt rajta és miközben az arcomhoz hajolt tökéletes betekintést nyertem a dekoltázsához és észre vettem, hogy melltartó van rajta mivel hát eléggé kerek volt már, amit egész eddig nem vettem észre. Soha nem hittem volna, hogy pont az első mellek amit látni fogok az a legjobb barátomé lesz. Éreztem, hogy a nadrágom megfeszül és ezt Domi is észre vette mivel küldött felém egy értetlen pillantást miközben a nadrágomban lévő dudort nézte. Oké erre totál nem szímítottam. Mert kellett neki ilyan hülye felsőt felvennie? Mégis mikor lettek neki ilyen mellei? És én eddig miért nem vettem észre? Gyorsan egy párnát raktam a merevedésemre csak azért nehogy kérdezősködni kezdjen mivel nem tudtam volna neki elmagyarázni. Őszintén még magamnak se tudom elmagyarázni, hogy mi történik.
- Ezt most elszúrtam igaz? - sütötte le a szemeit szomorúan. Komolyan ennyire fontos neki, hogy túlessen az első csókon? Ha így állunk akkor segítenem kell neki mivel utálom ha szomorú.
Mélyen kifújtam a levegőt és elfelejtettem az előbbi incidenst végül pedig elvettem a nadrágom elől a párnát mivel eléggé hülyén nézhettem ki.
- Dehogy, csak egy kicsit elsietted. - nyugtattam meg és barátságosan megsimogattam a kezeit és küldtem felé egy széles mosolyt. - Tudod én is láttam már Ruthot csókolózni és szerintem az sokkal élvezhetőbb volt. - mesétem mire a szemei felcsillantak.
Közelebb csúsztam hozzá majd a jobb kezemmel kifésültem egy kósza hajszálat az arcából és éreztem, hogy az izmai megfeszülnek. Kezemet otthagytam és lágyan felém húztam. Szája résnyire szétnyílt és úgy várta a folytatást. Én még mindig mosolyogtam közben pedig a száját néztem. Éppen úgy izgultam én is mint Ő. Lassan nyomtam számat az ajkaira szemeim pedig automatikusan lecsukódtak. Hallottam ahogyan felsóhajt végül pedig visszacsókolt. Nyelveink vad táncba kezdtek és éreztem, hogy egyik kezével áttkarolja a nyakamat miközben a másikkal a hajamat cirógassa és bele mosolyodik a csókunkba. Hasam görcsbe rándult miközben ajkaink vadul falták egymást.
Hosszú percek elteltével váltunk csak el akkoris levegőhiány miatt. Mind kettőnk arca ki volt pirulva és egyszerűen képtelen voltam rá nézni.
- Tudod örülök, hogy Te vagy a barátom. - mondta mosolyogva.
- Én is. - bólintottam rá és próbáltam kiverini a fejemből az előbb történteket. Még jó, hogy semmi jelentősége nincs.

Three

Sziasztok. Itt a kövi rész :D Szerintem nem lett nagyon jó, de a kövi az már jobb lesz mivel ott ugrunk egy picit előre az időbe. De nem nagyon xD Nagyon örültem a komiknak :P

Te vagy a legjobb barátom Domi!
Te is nekem Liam!

Lassan lépkedtünk az épület felé, nagyrészt csak én beszéltem Liam pedig csak hallgatta azt amit beszélek. Sokan furán néznek ránk mivel Liam eléggé csendes ami nem nagyon normális egy gyereknél. De a diákok nagy része már megszokta, hogy milyen és nem csúfolják olyan sokan. Azonban vannak olyanok akik még mindig nagy szeretettel űznek belőle gúnyt.
 És, hogy én mit érzek? Ha azt vesszük jól el vagyok vele még akkor is ha állandóan csak én beszélek Ő pedig néha válaszolgat halkan. Tudom, hogy rendes srác és csak barátokat akar mivel már annyian bántották. Nem értem, hogy miért kell valakit azért cikizni mert nem beszél olyan sokat.
Az osztályterembe lépve szótlanul mentünk a pad felé ahol Liam rögtön leült és maga elé bámult míg én beszélgettem a többiekkel. Sokan nem nézik jó szemmel, hogy barátkozok vele, de engem nem érdekel mások véleménye. Elvagyok vele és kész.
Mikor meguntam a beszélgetést én is leültem Liam mellé és küldtem felé egy barátságos mosolyt miközben táskámat feltettem a padra és pont abban a pillanatban ült rá a padunkra Chanel Williams. Arcán hatalmas vigyor terült szét és máris szólásra nyitotta a száját. Na vele majdnem ugyan az a helyzet mint Liammel csak fordítva. Ugyanis Chanel imád beszélni és mind ezt nagyon hangosan teszi és soha nem tudja befogni. Órák alatt is imád a tanár szavába vágni és elmondani a véleményét. Ami néha már idegesítő.
- Képzeljétek tudjátok hova megyek a szüleimmel az őszi szünetben? - kérdezte vidáman mire én Liammel tanácstalanul vállat vontunk. Igen Chanel az osztályban az egyetlen aki normálisan beszél Liammel és nem zavarja az, hogy a fiú nem beszél olyan sokat. Így legalább neki több tér marad és annyit beszélhet amennyit akar. - Párizsba, mégpedig a Disneylandbe. Hát nem szuper? - hangja tele volt izgalommal és azt várta, hogy fűzzünk hozzá valamit.
- Disneyland? Ott tele van minden rózsaszínnel meg lányos dolgokkal nem? Az nem nekem való hely. - csóváltam meg a fejem egyszerűen. Oké talán ez most sokkolta Chanelt mivel úgy néz rám mintha akkora katasztrófa hagyta volna el a számat. -Most mi van? Utálom a hercegnős meséket. - a mellettem ülő Liamből egy halk nevetés tört fel, Chanel pedig rosszállóan csóválta a fejét.
- Ott nem csak hercegnők vannnak hanem más rajzfilmek is és...- kezdte el hadarni, de szerencsére az osztályfőnök pont akkor lépett be így kénytelen volt vissza ülni a helyére ami a mögöttünk lévő pad volt. A teremben néma csend lett és mindigen az asszonyra szegezte a tekintetét. Halványan elmosolyodott majd az osztály felé lépett.
- Ma önvédelni óra lesz a tornateremben ahol önvédelemről fogtok tanulni. - újságolta boldogan. Sokan halkan összesúgtak a társukkal én pedig csak elhúztam a számat. Remek halálra fogom unni magam...megint. Azonban Liam elkezdett fészkelődni mellettem, de mikor észrevette, hogy figyelem rögtön abba hagyta.
○○○
Az ebédszünet után kellett átmennünk a tornaterembe, sokan eléggé izgatottak voltak én azonban csak semleges tekintettel mentem utánunk és hallgattam a találgotásaikat. Mikor oda értünk a tornateremben mindenki leült a hideg padlóra és a tornatanár lépett az osztályfőnök mellé majd elkeztek magyarázni arról, hogy mit kell csinálha ha valaki mondjuk ki akar rabolni vagy ilyesmi. Én csak unottan néztem közben pedig azon járt az eszem, hogy milyen jó lett volna ha apa otthon enged maradni és akkor megúsztam volna ezt. De nekem el kellett jönnöm és így lemaradtam a Spongyabob évadnyitó részéről ráadásul ebből az egész előadásból semmit nem értek. Hat éves vagyok könyörgöm. Még a játszótérre sem engednek el egyedül, akkor meg hogyan rabolnának már ki?
- Most pedig párosával mindenki feláll és eljátszátok azt, hogy valaki bántani akar Titeket. Persze nem üthetitek meg a másikat, sőt hozzá érnetek sem szabad. Csak csináljatok úgy, jó? Nem akarom, hogy baj történjen. - magyarázta a torna tanár miközben a többiek felálltak párokban. Én rögtön Liam felé fordultam akinek az arca megenyhült mikor észre vette, hogy Őt nézem. Talán aggódott az miatt, hogy valaki olyan lesz a párja aki képes lenne tényleg behúzni neki.
Percek múlva mindenki párosával állt és hallgattunk amit a tanár beszél. Végül Liammel megegyeztünk úgy, hogy én leszek a támadó mivel megvan hozzá a természetem, Ő pedig a védtelen gyerek. Elég viccesen hangzott ez az egész.
Mindent úgy csináltunk ahogy a tanárok mondták. Azonban mikor az jött volna, hogy Liam úgy csinál mint aki megüt...nos Ő azt komolyan vette. Még mielőtt elhajolhattam volna hirtelen egy ütést éreztem az arcomba és szó szerint hátra estem és szétterültem a padlón. Éreztem a számban a vér ízét és valami furcsa volt a számban. Kicsit sem biztosan felültem, de addigra már mindenki körém állt, de Liam volt hozzám a legközelebb. Arca falfehér volt és a keze még mindig ökölbe volt szorítva pont úgy ahogy pár perce megütött.
- Domi jól vagy? - kérdezte sápadtan. Megnyugtatás képpen rá mosolyogtam, de akkor még fehérebb lett és a szája elé kapta a kezét. - Te jó ég, vérzik a szád! - mondta és szinte már elsírta magát. Riadtan kaptam oda a kezem és végre rájöttem, hogy mit éreztem az előbb annyira furának a számban. Az egyik első fogam valahogy beljebb volt mint ahogy eddig megszoktam.
- Azonnal fel kell hívnom a szüleidet. - mondta az osztályfőnök majd elsietett gondolom azért, hogy hívja a szüleimet. A többiek elmentek mellőlem, csak Liam marad mellettem.
- Én annyira sajnálom. Azt hittem, hogy elhajolsz. Eszembe sem lett volna megütni téged. - arcán egy könycsepp csordult le mire én kedvesen megsimogattam a kezét, mivel beszélni most nem tudtam a fájdalom miatt. Egyébként örültem neki, hogy így alakultak a dolgok mivel ilyen sokat még soha nem hallottam Őt beszélni.
Anya negyed óra múlva érkezett meg. Az osztályfőnök rögtön vázolta neki a dolgokat miközben körülöttem álltak. Liam sajnálkozva pilantott rá anyára akin nem látszott, hogy mérges.
- Nem a Te hibád fiam. Inkább az iskoláé amiért ilyan ostoba programokat találnak ki. - hát igen anya elég hirtelen haragú nő. Apám szerint Tőle örököltem a természetemet. Talán igen, hisz Ő is mindenkinek megmondja a véleményét. - Nincs kedved elkísérni Domit a fogorvoshoz? Tudod nagyon örülne neki ha mellette lennél. - kacsintott egyet végül Liamre mire én éreztem, hogy elpirulok. Szóval Sunny elpletykálta, hogy ráírtam a kezemre a nevét filctollal és most azt hiszi, hogy tetszik nekem.
- Ha nem leszek útban. - felelte csendesen Liam.
- Hogy lennél már útban? Inkább örülök neki, hogy a lányomnak végre van egy barátja aki nem csak azért van vele mert megvert. - vont vállat anya mire még jobban elszégyeltem magam. Tudjátok az oviban csak azért játszottak velem mivel tényleg megvertem a gyerekeket. Ez miatt két oviból is elküldtek. De Liam az más. Ő nem azért barátkozik velem mert megvertem hanem azért mert úgy szeret amilyen vagyok.
○○○
A fogorvos rögtön bevett és megnézte a fogaimat mivel sürgős eset voltam. Mivel a fogom elmozdult a helyéből ezért fogszabályzóra volt szükségem ami eléggé fájdalmas volt mikor rám rakták ráadásul egy csomó érzéstelenítőt kaptam. Bódultan ültem a fogorvosi székben miközben Liam állt fölém szomorúan.
- Nagyon fáj? - kérdezte.
- Azt leszámítva, hogy nem érzem a számat és mostantól egy vassal fogok élni hosszú évekig, jól vagyok. - húztam el a számat kelletlenül. Már most utáltam a fogszabályzómat ráadásul fájdalmas is.
- Szóval fáj. - sóhajtott szomorúan aztán hirtelen felcsillantak a szemei majd a következő pillanatban egy puszit nyomott az arcomra. Éreztem, hogy lángba borul az arcom mikor a szája hozzá ért a bőrömhöz. - Még most is fáj? - akkor jutott az eszembe az amit reggel a nővérei mondtak, hogy a puszitól elmúlik a fájdalom.
- Sokkal jobb. - vigyorogtam amit rögtön meg is bántam mivel megint éles fájdalom hasított a számba. - Egyébként most büszke vagyok rád. Soha nem hallottalak még ennyit beszélni mint ma. - zavartan elmosolyodott.
- Te vagy a legjobb barátom. Ennyit megérdemelsz. - mosolyodott el szeretetteljesen.

Two

Sziasztok. OMG nagyon örültem a komiknak amiket kaptam :D el sem tudjátok képzelni, hogy milyen jó érzés. Örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket :) gondoltam cserébe ma is rakok fel részt, viszont a kövi csak a jövő héten érkezik :/ mellesleg kaptam egy díjat is :D Wááá szuperek vagytok. És bocsi, hogy ilyen unalmas rész még, de ígérem hamar beindulnak a dolgok :P

Dominica Mitchell

-Oké, Dominica ez nem vicces! – nézett körbe a szobámba Sunny a nővérem. Magamban jót kuncogtam rajta az ágyam alól. Láttam rajta, hogy ideges amiért nem talál. Az ő eszén olyan könnyű túl járni. Pedig még csak hat éves vagyok.

Ismét előrébb lépett egyet majd a lábával elkezdett a padlón dobolni. – Ha Te így akkor nekem úgy. Megyek és szólok anyáéknak. – épp megfordult volna mikor én kidugtam a kezem az ágyam alól majd elkaptam a lábát aminek az lett a következménye, hogy elesett és szétterült a szőnyegen. Amilyen gyorsan elesett olyan gyorsan felállt és azt vettem észre, hogy üvöltözik meg kapálózik. De én jobban összehúztam magam, hogy ne tudjon elérni.

Lélegzetnélkül vártam a rajtaütését, mikor ismét nyitódott az ajtó és apa lábait láttam meg. Sunny földön fetrengő testéhez lépett majd szó szerint a pizsamájánál fogva felhúzta a szőnyegről.

-Te! – állította talpra a nővéremet aki szavába akart vágni, de apa egy csúnya nézéssel belé folytotta a szót. – Mars készülődni. – Sunny morogva hajtotta végre a feladatát, de az ajtót nem csukta be maga után. Lefogadom, hogy hallgatózik. De több időm nem volt rajta gondolkodni ugyanis apa elkapta a jobb lábamat majd kihúzott az ágy alól és fejjel lefelé lógatott pár másodpercig.

-Ugyan ez vonatkozik rád is. – mondta keményen, majd gyengéden ledobott az ágyra mire én összekulcsoltam a kezeimet a mellem alatt és felhúztam az orrom.

- Nem megyek iskolába. – sziszegtem a fogaim között és vissza másztam a takaró alá. Igaz már pár hete elkedtem az általános iskolát, de én még mindig nem szoktam meg. Annyi szabályt be kellett tartani, ráadásul tanulni is utáltam. Vissza akarom menni az oviba. Ott az csináltam amit akartam és amikor akartam. Nem kellett negyvenöt percig egy kényelmetlen széken gubbasztani közben pedig formátlan dolgokat rajzolni. Ráadásul még reggelit sem kaptunk, csak ebédet. Szinte minden nap menekülök onnan haza. De mihaszna mivel otthon ugyan úgy leültetnek egy székre és ismételik átt velem azt amit a suliban elméletileg már meg kellett tanulnom. Annyira, de annyira nem így képzeltem az iskolát. Azt hittem, hogy ugyan olyan mókás lesz mint az ovi volt.

- De nagyon is mész. – vágta rá keményen apa. Mind két szemöldökömet felhúztam és úgy néztem a szemei közé.

- Nem megyek. – mondtam nyugodt hangnemben. Mondtam már, hogy az oviban rengeteg gond volt velem mivel egy kicsit rossz a magaviseletem? Sunny szerint örültek mikor elballagtam és megszabadultak tőlem. Hát nem tudom, mivel szerintem szerettek ott.

- Aztán már miért nem mész? – kérdezte. – Nem fogod ezt minden nap eljátszani velünk Dominica. Nincs semmi bajod, szóval nyugodtan mehetsz suliba. – persze mindig azt mondják, hogy nincs semmi bajom.Ha kiütések lennének az arcomon akkor is elküldenének. Már egy csomószor próbáltam túljárni az eszükön, de eddig még egyik sem vállt be.

- Ma lesz a Spongyabob évadnyitó része pontos tíz órakor. – mondtam úgy mintha olyan fontos dologról lenne szó. Nekem nagyon is fontos és meg akarom nézni. – Szóval maradok!

- Persze. Majd pontosan tíz órakor gondolsz rá. Most pedig kelj fel és készülődj mert Sunny mérges lesz ha miattad késik el. – megsimogatta a fejem majd szépen kisétált a szobámból.

Nincs igazság! Morogva kiszálltam az ágyból és ugyan ilyen stílusban készülődtem el majd mentem le a konyhába. Anya épp reggelit készített míg Sunny a kakóját itta, apa pedig csak nyugodtan üldögélt egy széken. Nem szóltam semmit, csak duzzogva leültem a székre és magam elé bámultam.

-Én kész vagyok. – pattant fel a székről Sunny majd kiviharzott az előszobába és már a cipőjét húzta. Sóhajtva követtem a példáját,de előtte még anya elkapott és egy nagy puszit nyomott az arcomra mire én elhúztam a számat. Nem értem, hogy miért kell minden reggel agyon puszilgatnia. Úgy viselkedik mintha nem láthatna többet.

 Mikor kiértem a ház elé Sunny már jóval előttem lépkedett ezért sietős léptekkel én is követtem mivel tudom, hogy úgyse várna meg. Azt hiszi, hogy parancsolgathat nekem mivel két évvel idősebb tőlem. Álmában esetleg. Az iskola előtt azonban lelassított majd bevárt engem is.

-Ma nincs kedvem miattad elkésni, szóval ne cirkuszolj és húzz befele. – fordult felém bunkón és az épület felé bögött. De én nem mozdultam. Nem is igaz, hogy mindig miattam késik el. Én pontosan csengetésre bent ülök a padomban, szóval Ő is simán be tudna érni ha akarna.

Épp szólásra nyitottam volna a számat mikor a távolban megpillantottam az egyetlen barátomat, vagyis Liamet. Igazából még csak pár napja a barátom és ez alatt a napok alatt nem nagyon sokat beszéltünk mivel még mindig fél beszélni. Viszont ha kérdezem vissza válaszol csak egy kicsit el kell lazulnia. Nem értem, hogy a fiúk miért nem akarnak vele barátkozni. Pedig tök aranyos fiú. Én megértem magam vele. Meg aztán egész helyes is. Vagyis, hogyha nem a barátom lenne akkor tetszene.

Arcomra mosoly húzódott mikor megpillantottam és ezt meg is jegyeztem Sunnynak. – Nézd ott jön Liam. – böktem fejemmel a fiú felé aki szintén küldött felém egy barátságos mosolyt, ám mikor észre vette, hogy figyelem elesett a saját lábában. Éppen, hogy csak a segge érintette a földet rögtön felpattant és riadtan körülnézett, hogy látta-e valaki.

-Ő az a fiú akikenek a nevét ráírtad a kezedre filctollal? – húzta fel a szemöldökét érdeklődve Sunny és a bal kezemre mutatott amit szerencsére takarta a kabátom. Mégis honnan tud róla, hogy ráírtam Liam nevét a kezemre? Most életem végéig ezt hallgathatom.

- Csak azért írtam rá mert fontos a számomra és nem azért mert titkon tetszik. – húztam fel az orrom és reméltem, hogy hanyagolni fogja a témát. Ha szerencsém van elfelejti és senkinek nem fogja elmondani. – Anya is rátetováltatta a neveinket a hátára. – tettem még hozzá a hatás kedvéért. Egyébként ez igaz volt mivel anyának a hátán tényleg ott virít a nevem. Sunny szólásra nyitotta a száját, de Liam a nővéreivel pont akkor értek mellénk.

- Sziasztok. – köszöntek egyszerre ami elég félelmetes volt. Ilyen közelről a nővéreivel még nem találkoztam. Egy valamit tudok mégpedig azt, hogy hasonlítanak egymásra. Bezzeg én Sunnyval olyan vagyok mint két idegen. Anya szerint ha nagyobbak leszünk majd jobban fogunk hasonlítani egymásra. Hát azt kétlem. Amúgy se akarok rá hasonlítani.

- Mond már meg, hogy hogyan tudtál elesni a saját lábadban? Gondolom megütötted magad. – nézett rá Sunny a paprikapiros képű Liamre aki szégyenében lesütötte a szemét. Oké én menten elásom magam.

- Tényleg Liam, nem fáj semmid? – guggolt le mellé az idősebbik lány majd megsimogatta az arcát. Őszintén megmondva irigykedtem rájuk egy kicsit mivel látszott rajtuk, hogy mennyire szeretik egymást. Velem Sunny ilyen kedvesen soha nem viselkedett. Liam megcsóválta a fejét válaszadás képpen.- Na gyere ide Te. – kuncogott fel végül és egy puszit nyomott az arcára.

- Miért pusziltad meg? – kérdeztem csodálkozva a szőke hajú lányt.

- Azért mert a puszi az elfelejteti a fájdalmat. Legfőbb akkor ha azt valaki olyantól kapod akit szeretsz. – kacsintott egyet Nicola végül pedig mind a hárman elmentek. Liammel tanácstalanul egymásra néztünk majd egymás mellett indultunk be az osztályterembe. Őszintén megmondva nem nagyon hiszem, hogy ha valakit megpuszilnak akkor nem fog fájni semmilye. Azért majd egyszer kipróbálom.

One

Tudom egy csomó 1D-s blog van már itt , és tudom már sokan ellőtték ugyan ezt a szöveget mint én, de én be is tartom...mégpedig azt, hogy ez más lesz mint a többi történet ami itt van fenn....vagyis remélem :) A véleményetekre kíváncsi vagyok...

Liam Payne

Van egy nap amit a diákok a világon a legjobban utálnak. Egy olyan nap ami véget vet a két hónap szabadságnak. A későn keléseknek vége szakad helyette kezdődnek a korán kelések. Az éjjelig fennmaradás nem a videójátékozások miatt történik hanem a tanulás miatt.
Ezt a napot szeptember elsejének hívják. Gondolom mindenkinek ismerősen cseng. Sokatoknak már most feláll a hátán a szőr ha csak arra gondol, hogy iskolába kell menni. Én még semlegesen vagyok vele. Sőt inkább kíváncsi vagyok, ugyanis most kezdem az általános iskolát.
A szüleim szerint most kezdődik csak el az igazi életem ugyanis egy csomó új dolgot fogok megismerni. Nem tudom, hogy mit gondoljak. Nekem az oviban is tökéletesen megfelelt. De azért az iskola az mégis csak másabb. Itt már tanulni is kell és nem csak egész nap játszani. Amit sajnálok ugyanis én nagyon szeretek játszani. Álltalában azonban csak magam játszok mivel soha senki nem akar velem.
Ugyanis van egy problémám. Egy nagyon nagy problémám. És ez a problémám az, hogy nem beszélek...soha. Csak bólogatok mint egy bólogatós kiskutya. Az orvosok szerint kiskoromban valamilyen traumát éltem átt ugyanis három éves koromig ugyan úgy viselkedtem mint a többi velem egykorú gyereke. Egyszóval beszéltem.
De aztán jött az óvoda és az a Max Justice nevű fiú.Négy éves volt de kinézett jó tíz évesnek és rendszerint elverte a gyerekeket. Az oviban mindenki félt tőle és senki nem mert a közelébe menni. Egyszer pedig oda jött hozzám. A homokban játszottam és megtetszett neki az autóm és el akarta tőlem venni. Én persze nem adtam oda neki. Megpróbálta kitépni a kezemből, de nem engedtem. Annyira mérges voltam rá, hogy meglöktem mire ő egy picit megtántorodott és majdnem elesett. Azonban sikerült neki talpon maradnia. Szinte vérszemekkel nézett rám a következő pillanatban pedig gyomorszájon rúgott és behúzott egyet a szemem alá majd megfenyegetett, hogy soha senkinek ne mondjam el, mert ha mégis eljárna a szám akkor újra agyonver.
Akkor nap beszéltem utoljára. Féltem még csak megszólalni is mert mindig Max mondata zengett a fülembe, hogy elintéz ha meg merek szólalni. Azóta pedig eltelt három éve. Hat éves vagyok már és egy csomó orvoshoz vittek el. De mindhiába. Megfogattam, hogy soha többet nem beszélek. Akár mi is történik.
Ezvégett barátaim sincsenek és meg is értem. Hisz ki akarna már lenni a barátom mikor nem beszélek. De én nem akarom, hogy Max elverjen. Habár Ő más általános suliba iratták be. Talán ha új környezetben leszek sikerül elfelejtenem a fájdalmat amit azóta is a hasamban érzek. Nem akarom, hogy megint elverjenek. Inkább halok meg magányosan barátok nélkül.
○○○
-Liam ébresztő. Indulni kell a suliba. – simogatta meg kedvesen anya az arcomat mire az én szemeim rögtön kipattantak és gyorsan felültem majd egy sugárzó mosolyt varázsoltam az arcomra. Szerintem ilyen nem lesz többet, ugyanis a nővéreim utálnak iskolába járni. Lehet, hogy én is csak ma örülök utoljára. Nem tudom, de én akkor is kíváncsi vagyok, hogy milyen is az iskola.
Kimásztam az ágyból és gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat amiket anya elő készített. Majd mikor készlettem gyorsan kimentem a konyhába ahol a nővéreim már bőszen reggeliztek. Ők már mind ketten gimnáziumba járnak ugyanis jóval idősebbek mint én vagyok.
-Ruthal és Nicolával mész a suliba. – mondta mosolyogva anya miközben lerakta elém a zabpelyhet. Rögtön elhúztam a számat mikor megpillantottam benne a kanalat. Igen kanálfóbiám is van mivel miután nem beszéltem az oviban elkezdtek csúfolni és egyszer az ebédnél valaki fejbe dobott kanállal. Elég kemény volt és fájdalmas. A tálat eltoltam magam elől, anya pedig megforgatta a szemeit és egy villát nyújtott át. Bólintottam egyet és a pehelydarabkákat szépen a villára szurkodtam.
- Indulunk. – pattant fel Ruth, Nicola pedig követte a példáját. Anya is felállt majd felém sétált, feladta rám a kabátot végül pedig a hátamra tette vadonatúj iskolatáskámat. Eléggé furán éreztem magam a bőrömben. Egy kicsit nehéz volt a táska mivel könyvek voltak benne amiből lassan már tanulni fogok. Remélem szeretni fogom a sulit.
- Sok sikert Liam. – nyomott egy puszit az arcomra anya amit én gyorsan letöröltem majd elindultam nővéreim irányába.
Mivel a suli közel volt a házunkhoz ezért gyalog mentünk. Nicola rögtön megfogta a kezem és úgy indultunk el. Igazából már megszoktam, hogy ennyire féltenek mindentől. Nem lehet kellemes érzés, hogy nem tudnak szóra bírni. Ráadásul én vagyok a család legfiatalabb tagja és egyben fiú is.
Minél közelebb értünk az intézményhez annál jobban bepánikoltam. Mikor pedig már oda értünk szinte remegtek a lábaim. A nővéreim természetesen ugyan úgy bekísértek mint a többi szülő a gyereküket. Az osztályterem elég megnyugtatóan nézett ki, pont úgy ahogy az osztályfőnök is. Ruth lenyomott egy fiú mellé aki mikor észre vett barátságosan mosolygott rám.
-Szia. Drew vagyok. És téged, hogy hívnak? – kérdezte kíváncsian. Hatalmasat nyeltem majd elkezdtem a padot bámulni. Én biztos, hogy nem szólalok meg. Nincs az a Isten. Itt egy csomó olyan fiú van akik Maxhez hasonlítanak. Mi van akkor ha a rokonia? Akkor nekem végem ha a fülébe jut, hogy megszólaltam. Ruth és Nicola szomorúan összenéztek.
- Gyerünk Liam szólalj meg. Nézz csak rá, nem akar bántani. – noszogatott Nicola, de engem nem hatottak meg a szavai. Ki tudja, hogy mi rejlik ez mögött a mosoly mögött. Utoljára még felsóhajtott majd felvette a földről a táskáját. – Nekünk mennünk kell. Suli után én jövök értek. – azzal megborzolta a hajamat és Ruthal együtt kiléptek az osztályteremből pont akkor mikor egy sikoltozó kislányt húzott be az apukája.
A kislány kiabálva fogta az ajtó kilincser és semmi képp sem akarta elengedni. Haja szana-szét állt ugyan úgy ahogy a ruhája is.
-Ne csináld ezt Dominica. Úgyis itthagylak. – förmedt rá az apukája és a lány hirtelen összesett, de a férfi nem foglalkozott vele. Csak unottan az ajtófélfának dőlt majd megforgatta a szemeit. – Ezt az ócska trükköt már nem veszem be. Tudom, hogy nincs semmi bajod. – és igaza volt mivel-e mondat hallatán hirtelen felpattan és durcásan nézett az apjára.
- Hát jó Te nyertél. De ezt még úgyis vissza kapod. – mondta duzzogva a lány és mérgesen levágódott az egyik székre. Ez aztán nem semmi. Szerintem neki volt a legjobb műsora. Én biztos, hogy nem mertem volna ilyen műsort csinálni. Az apja mosolyogva megcsóválta a fejét majd ő is elhagyta a termet és abba a pillanatban a Tanárnő felállt az asztaltól és mosolyogva végig pásztázta a jelenlévőket.
- Üdvözlök mindenkit a mi kis iskolánkban. Ezentúl naponta találkozni fogunk szóval jobb lesz ha rögtön az elején egy kis bemutatkozással kezdünk. – csapta össze a kezét a szemüveges hölgy majd újra vissza ült a székére és az előtte ülő kislányra mutatott aki rögtön felállt.
- Chanel Williams a nevem. – mutatkozott be nagyon hangosan. És ez így folytatódott tovább. Próbáltam észben tartani a neveket, de túl sokan voltak szóval inkább feladtam. Csak akkor kaptam fel a fejemet mikor arra a sikoltozó kislányra ért a sor.
- Dominica Mitchell vagyok és vissza akrok menni az oviba. – amilyen gyorsan felállt olyan gyorsan le is ült. Ezt a mondatát a gyerekek egy halk kuncogással jutalmaztak. Elég nagy szája van az biztos. Jobb lesz ha távol tartom magam tőle. Annyira elbambultam, hogy hirtelen azt vettem észre, hogy a mellettem ülő Drew feláll majd leül és hirtelen mindenki rám emeli a tekintetét.
Lassan felálltam és falfehéren végig néztem a diákokon. Szólásra nyitottam a számat de hang nem jött ki rajta. Képtelen vagyok rá. Félek!
-Kedveském Téged, hogy hívnak? – fordult felém mosolyogva én azonban elkaptam a fejem. Kíváncsian pislogtak rám majd hallottam ahogy a hátam mögött halkan összesúgnak. – Nyugodtan megszólalhatsz. Senki nem akar bántani. – de ez sem hatott meg. Nem beszélek és kész.
- Hiszen Ő nem is tud beszélni. – hallottam meg egy fiú hangját hátulról.
- Biztosan néma! – nevettek fel mire én sírva kirohantam a teremből.
○○○
És az még csak a kezdet volt. Újra magányos lettem és bántottak. Nem egyszer löktek fel a folyosón vagy gáncsoltak át. Én pedig csak tűrtem és tűrtem. De nem beszéltem akkor sem.
Ebédszünet volt. Egymagam ültem az egyik asztalnál és fel sem pillantottam a tányéromból. Csak nyugodtan eszegettem mikor árnyékokra lettem figyelmes.
-Hé Payne ide ülhetünk? – kérdezte gúnyosan Joy az egyik fiú aki élvezettel űz belőlem bolondot. Tudtam, hogy megint csak bántani akar ezért semleges tekintettel felpillantottam rá. – Opsz elfelejtettem, hogy Te nem tudsz beszélni. –erre a mondatára a gorillái bután elkezdtek heherészni. Mintha annyira vicces lenne amit mondott, pedig nem az. Tekintetemet újra a tányéromra szegeztem és próbáltam figyelembe sem venni őket.- Hozzád beszélek Néma! Ne merészelj elfordulni Tőlem. –mondta keményen. Tényleg említettem már, hogy mindenki Némának csúfol? Joy találta ki, szerinte vicces.
Meg sem mozdultam csak ültem leszegett fejjel. Hirtelen azt vettem észre, hogy elhúzza előlem a leveses tálam majd egy határozott mozdulattam a fejemre borította azt. Akik az ebédlőben voltak mindenki rajtam nevetett. Én pedig csak ültem szótlanul a trutyiban és egy könnycsepp csordult le az arcomon. Annyira utáltam ide járni. De senkit nem érdekelt.
-Undorító amit csináltok már vele. Hát nem veszitek észre, hogy szenved? – meglepetten kaptam fel a fejem és láttam ahogyan Dominica Mitchell törtet előre. Szemei szikrákat szórtak és tiszta félelmetes volt. Várjunk csak Ő most beszólt Joyéknak miattam? Ő kiállt mellettem?
- Húzz máshova hisztizni Domi. Már csak nem süllyedsz le Payne szintjére. Te neked hozzá túl nagy szád van. – mondta bunkón Joy.
- Nem megyek innen sehova. Már elegem van belőle, hogy állandóan piszkáljátok szegénykét. Hisz nem árott nektek semmit se. – lépett mellém Domi és küldött felém egy biztató mosolyt. Hálásan viszonyoztam azt amit rögtön meg is bántam mivel Joy elkezdett morogni. Azonban nagyon jól esett, hogy segített rajtam.
Joy elkezdett röhögni. Dominak több sem kellett. Elkapta Joy kezéből a tányért majd a fejére borította ugyan úgy ahogy azt Ő csinálta velem pár perce. Mindenki szótlanul figyelte a jelenetet. Joy fájdalmasan felszisszent a forró levestől majd sírva kifutott a teremből.
A lány bólintott egyet majd szó nélkül leült mellém és egy kendővel letörölte az arcomról a levest. Tudtam, hogy most jött el az a pillanat. Meg kell szólalnom. Dominica ezzel a cselekedetével bebizonyította, hogy megbízhatok benne.
-Nagyon szépen köszönöm. – suttogtam mire a lány kezéből kiesett a kendő és csodálkozva pislogott rám.
-Te megszólaltál. – kiáltott fel vigyorogva és boldogan a nyakamba ugrott.

Attól a pillanattól kezdve pedig Ő lett az egyetlen barátom...