Seventeen

Új nap, új rész :D Amúgy szerintem sokatok sejtették, hogy mi lesz :P

-Jól vagyok!- Domi
- Orvoshoz kell menned. -Liam

Meglepetésemre a fiúk nem otthon raktak ki hanem náluk. Szóval kénytelen voltam Liamnek engedelmeskedni aki úgy látszik nagyon élvezte a helyzetet.
Amint kiszálltunk az autóból a karjai közé vett és meg sem állt egészen a szobájáig. Ott gyengéden bele fektetett az ágyába majd egészen a fejemig betakart takaróval. Amitól én nem kaptam levegőt ráadásul nem is értettem, hogy miért takart be ennyire. Hisz nem vagyok lázas.
- Nincs lázam. Csak rosszul vagyok. - próbáltam mérgesen mondani, de Liam komoran rám nézett és rájöttem arra, hogy kár vele veszekednem. Úgysem adna nekem igazat, mellesleg ilyen dolgokban nagyon precíz.
- Feküdnöd kell és ha muszáj veled fogok egészen addig aludni még jobban nem leszel. - mondta és a következő pilantban pedig már mellém is ugrott és védelmezően a karjai zárt.
Így már nem is volt olyan vészes a helyzet. Oké még mindig hülye ötletnek tartom, hogy feküdnöm kell, de így hogy Liam is itt van mellettem tökre élvezem. Hisz puszikat nyom hol a hajam közé, hol a homlokomra, simogassa a hátam közben pedig az orra alatt dúdolgat. Imádom ezt a srácot. Szemeim minél jobban csukódtak le, de nem akartam elaludni.
- Ugye nem hagysz magamra? - pislogtam rá álmosan. Ő gyengéden megsimogatta az arcom majd egy apró csókot lehelt az ajkaimra. A pillangók megint életre keltek a hasamba, vagyis remélem , hogy azok nem pedig a vukk jön megint. Elég cikin érezném magam ha most lehánynám Liamet.
- Eszembe sincs. - suttogta és tovább simogatta a hátam az én szemeim pedig végleg lecsukódtak.
○○○
Mikor kinyitottam a szemeimet a szobában sötét volt, de még így is láttam, hogy Liam békésen szuszog mellettem. Fejét a nyakamba fúrta, egyik lába az én lábamra volt tekeredve míg mind a két kezével a derekamat szorította. Mosolyra húzódott a száma ahogy nézetem. Akkor jöttem rá, hogy éhes vagyok. Ráadásul már nem is voltam rosszul. Csúcs. Akaratom ellenére, de megmozdultam aminek következtében Liam szemei kipattantak és kómásan pislogott. Pedig nem akartam felébreszteni.
- Jobban vagy? - kérdezte kíváncsian és egy hatalmas puszit nyomott az arcomra.
- Éhes vagyok. - válaszoltam boldogan és már szálltam is ki az ágyból. Hisz minek feküdjek ha már jól vagyok. Liam megkönnyebülten felsóhajtott majd követte a példámat, de azért még utoljára tetőtől talpig végig mért, hogy tényleg igazat-e mondok. Mikor megbizonyosodott róla, hogy tényleg jól vagyok együtt indultunk le a konyhába.
Mellesleg még mindenki ébren volt. A Tv előtt ültek és valamilyen filmet néztek. Chanel és Perrie már haza mentek, de a fiúk mikor megláttak rögtön felálltak és körém álltak.
- Minden rendben? - kérdezte aggódva Harry én pedig csak bólintottam egyet.
- Kiválóan érzem magam. Szerintem csak tegnap este elrontottam a gyomrom. - húztam el a számat majd a hasamhoz kaptam ami megint jelzett, hogy éhes vagyok. - Viszont most éhen halok, szóval csinálok valamilyen kaját.
- Én is megyek. - jelentkezett Niall és nyomomban volt majd mikor a konyhába értünk boldogan kezdte elő szedni az ételt a hűtűből. - Bízd csak rám magad. Olyan kaját dobok össze neked, hogy biztos nem lesz többé gyomorrontásod. - vigyorogta jókedvűen és már el is kezdett szendvicseket gyártani.
- Inkább megundorodik a kajától. Tudod Niall neki nincs akkora gyomra mint neked. Szóval a palacsintát meg a tejszínhabot nyugodtan el teheted, ha szendvicset csinálsz neki. - csóválta a fejét rosszállóan Louis.
Azonban engem valahogy nem érdekelt a vitájuk. Elvettem a szöszi elől az uborkát majd az előttem lévő tejszínhabot rányomtam és jól ízűen elkezdtem enni. Még csak fura íze sem volt. A fiúk még mindig veszekedtek szóval nem vették figyelembe, hogy mit is eszek valójában. Vajon én mindig is szerettem az uborkát tejszínhabbal? Ki tudja, de az biztos, hogy most ízlik.
- Domi te mégis mi a francot eszel? - lépett be a konyhába Liam és mikor megláttam a kezemben lővő kaját undorodva elhúzt a száját. Sajnos válaszolni nem tudtam neki mivel tele volt a szám.
- Kérlek szépen Liam kedves, ez uborka tejeszínhabbal...- ült le közvetlen mellém Harry és elkezdte volna tanulmányozni a kezemben lévő ételt ha én nem eszem meg gyorsan. Mind az öt srác értetlenül bámult rám.
- És még rám mondjátok azt, hogy mindent megeszek. - durcázott be Niall. - Én soha nem ettem ilyen moslékot. - bökött felém, de nem érdekelt.
- Ajjh hadjatok már. Még éhes vagyok. - kezdtem el nyafogni és szó nélkül elvettem Niall elől a szedvicsét majd jóízűen azt is megettem.
- Nekem mindegy, de ha kidobod a taccsot magadra vess. - vont vállat egyszerűen Zayn. Bólintottam egyet majd tovább ettem. Szerintem most simán versenyezhettem volna Niallel mivel annyit ettem. De ha egyszer egész nap nem volt kaja a számban akkor mit csináltam volna?
Azonban mikor tíz perc múlva is még mindig ettem, Liam besokalt. Felállt az asztalról és engem is magával húzott.
- Ne mond azt, hogy még mindig éhes vagy. - nézett rám rosszállóan mikor látta, hogy szólásra nyitom a számat. - Soha az életedben nem szoktál ennyit enni. - de mielőtt válaszolhatott volna kihúzott a konyhából és a szobáját vette célba. - Pihenned kell...
- Mondtam már, hogy jól vagyok! - erőszakoskodtam, de Őt nem hatották meg a szavaim. Újra vissza nyomott az ágyba majd csatlakozott hozzám a laptopja társaságában. Én a vállán pihentettem a fejem miközben Ő twitterezett meg mit tudom én mit csinált. Szerintem unalmas volt. De ha Ő ezt élvezi akkor nem fogok beszólni neki miatta.
Éjfél is elmúlhatott már mikor mind a ketten elaludtunk...volna ha nem jön rám megint a rosszullét. Szóval ismét rohanás a mosdóba csak annyi különbséggel, hogy most Liam egész végig mellettem állt és végig nézte a szenvedésemet. A rosszullét ugyan úgy visszajött és Liamnek úgy kellett vissza vinnie az ágyába. Ráadásul még a srácok is felkeltek a nagy rohangálásomba.
- Mondtam én, hogy ne zabáld fel az az undorító uborkát. - csóválta a fejét Zayn az ágyam felett, de nekem még arra sem volt erőm, hogy felé nézzek. Liam vissza mászott az ágyba és a hajamba puszilt.
- Holnap reggel el kell menned orvoshoz. Ez így nem mehet tovább. - suttogta kedvesen.
○○○
Hát Liam betartotta a szavát mivel korán reggel felkelt és kirendezett az ágyból. Mondjuk tök fura, ugyanis megint nem volt semmi bajom. Sőt inkább éhes voltam, de nagyon. Azonban a srácok nem engedtek enni mivel állításuk szerint ha megint magamnak készítem a kaját akkor megint hányni fogok.
- De Liam én jól vagyok. Szerintem már elmúlt. - jajgattam neki miközben Ő a cuccait szedte össze. Amúgy még hajnalban felhívta Chanelt, hogy jöjjön ide és kisírjen el a dokihoz mivel neki stúdiózni kell mennie a srácokkal, de nem hiszi, hogy magam tényleg elmennék az orvoshoz.
- Úgy mint tegnap este? - húzta fel a szemöldökét rosszállóan. Oké ezt a csatát most elveszítettem. Lezártnak tekintette a témát ezért duzzogva ültem bele a kanapéba és nem szóltam többet hozzá. Ezt pedig észre vette, mélyen kifújta a levegőt és mellém ült. - Én csak nem akarom, hogy szenvedj. Elmész dokihoz kapsz gyógyszert és már jól is leszel. - fogta tenyere közé az arcomat majd egy gyors csókot nyomott rá ugyanis pont akkor érkezett meg Chanel. Niall persze rögtön a nyakába ugrott és már el is kezdte újságolni azt, hogy tegnap mennyit ettem.
- Te többet ettél mint Niall? - kérdezte csodálkozva barátnőm miközben a cipőmet húztam fel.
- Aha aztán kihányta. - válaszolt Louis.
Milyen jó, hogy van témájuk. Szívesen elkezdtem volna veszekedni, de Liam szó szerint kinyimott az ajtón Chanel pedig követett.
- Ja tényleg Liam beszéltem Perrievel és azt mondta, hogy szívesen haza dob minket a kórházból. - Liam bólintott egyet és már be is nyomott az anyósüllésre míg Chanel hátul foglalt helyet. Niall is kikísért és megcsókolta barátnőjét majd vissza is rohant a házba.
Az egész utat végig duzzogtam, Liam pedig csak az orra alatt vigyorgott a szenvedésemen.
Mikor lefékezett a korház parkolójában rögtön felém fordult.
- Nem fognak kibelezni vagy ilyesmi. Csak kivizsgál és kész. - nyugtatott, de azért a szája sarkában ott volt egy apró bujkáló mosoly. Megforgattam a szemeimet és már ki is szálltam az autóból.
- Csak, hogy tudd ha nem szeretnélek ennyire akkor soha nem egyeztem volna bele. - válaszoltam és küldtem felé egy puszit majd becsuktam az ajtót és Chanellel együtt beléptünk az épületbe és meg sem álltunk az orvosomig.
Szerencsémre nem voltak sokan szóval elég hamar sorra kerültem. Pont mikor indultam befele akkor érkezett meg Perrie is és rögtön beszélgetni kezdett Chanelel míg én beléptem a rendelőbe.
Utáltam orvoshoz járni, ráadásul Dr.Carter tisztára úgy nézett ki mint egy mikulás. Amint meglátott rögtön rám mosolygott és egy székre mutatott közvetlen az asztala mellett. Feszengve bár, de oda ültem.
- Mi a panasza kedves Dominica? - kérdezte kedvesen miközben felém fordult. Nyeltem egy nagyot és próbáltam normálisan megfogalmazni.
-Öhm...tegnap reggel óta állandóan rosszul vagyok ráadásul egy csomószor hánytam is. Aztán este már jól éreztem magam és megettem egy csomó kaját mivel azt hittem, hogy átment rajtam. De aztán tévednem kellett mivel éjjel megint rosszul lettem. És most megint nincs semmi bajom. - meséltem egyszerűen miközben Dr.Carter figyelmesen bólogatott vagy pedig írt. Mikor befejeztem először nem szólt semmit csak bámult. Tök félelmetes volt.
- Nos szeretnék elvégezni néhány kivizsgálást milőtt valami ostobaságot mondanák. - mondta ki végül.
Hát az a néhány kivizsgálás pontan több mint egy óráig tartott. De egészben azt bírtam a legjobban mikor azt kérdezte tőlem, hogy szűz-e vagyok még vagy, hogy utoljára mikor volt meg. Azonban mikor az utóbbira válaszoltam, hogy már több mint egy hete késig csak hümmögött egyet.
Mikor újra a rendelőben ültünk és a papírjaimat néztem én idegesen tördeltem az ujjaimat és vártam az eredményeket.
- Szóval akkor mi a bajom? Ugye nem vagyok halálos beteg vagy ilyesmi? - kérdeztem idegesen. Dr.Carter levette a szemüvegét és mosolyogva nézett rám.
- Maga terhes! - válaszolta én pedig abban a pillanatban teljesen lesápadtam...