Eleven

Helllóóó! Ahogy ígértem ma is tettem fel friss részt :P remélem örültök neki :D mellesleg én örülök a komiknak a díjaknak és a látogatóknak is :)))

- Nem vagyok féltékeny. - Domi
- De igen!- Liam

Másnap reggel kisebb görcsel keltem fel mikor eszembe jutott az este. Oké ez természetes viselkedés mivel utána olvastam, hogy az összes lány izgatott mikor elveszíti a szüzességet. Ez amolyan felnőttéválás első lépése. Igazából én nem is a fájdalom miatt félek hanem az miatt mert nem akarom, hogy Liamnek szar legyen. Mi van akkor ha csalódást okozok neki és többet még csak rám se fog akarni nézni? De ez most miért érdekel engem? Liam a legjobb barátom még akkor is ha mostanában nagyon megváltozott és nem egyszer kaptam már észhez mikor róla ábrándoztam. Amire még a mai napig nem jöttem rá, hogy miért csináltam. Chanel szerint titkon kezdek érezni iránta valamit mivel Ő nála is ugyan így kezdődött Niallnél. Komolyan mondom össze zavarodtam. Mi van akkor ha igaza van és tényleg érzek valamit Liam iránt? Az maga lenne a pokol mivel szerintem Ő nem így érez irántam. Vagyis szerintem.
○○○
- Mindjárt kész vagyok! - ordítottam ki a szobám ajtajából. Mondjuk nem tudom, hogy a csukott ajtónál álló Liam meg-e hallotta. De szerintem igen. Igazából a srácok kikötötték, hogy mi ketten menjünk átt a Larry Stylinson néven ismert villába ami az 1D villa mellett van. Fogalmam sincs, hogy minek kell két villa mikor úgyis mindig együtt vannak.
Szóval Liam pontosan megérkezett nyolc órára azonban én még nem voltam kész. Meg amúgy is kicsaptam a hisztit anyának, hogy kövér vagyok a ruhámba ráadásul rondák a lábaim és tök bénán fogok kinézni Liam mellett. Anya pedig ezerszer elmondta, hogy tökéletes vagyok, Liam pedig így szeret amilyen vagyok. Na persze még, hogy szeret. Egész nap Chanel ostoba szavai jártak a fejembe, hogy valamit érzek Liam iránt. Ezt pedig én nem tudom felfogni.
Sikeresen felvettem a cipőmet is majd utoljára bele néztem a tükörbe. Térdig érő pink színű koktélruha ami a derekam alatt széttállt. Még mindig hülyén nézek ki. Utálom a szoknyát!Azonban nem várathatom tovább szegény Liamet.
Vettem egy mély levegőt majd lassan kinyitottam az ajtót. Liam a falnak dőlve állt közben pedig a telefonját nyomkodta. Mellesleg rettentő dögös volt. Világoskék ing aminek a gombjai a nyakánál nem voltak begombolva és ki volt tűrve a fekete nadrágjából amihez egy fehér converse cipőt vett fel. Még lélegezni is elfelejtettem mikor végig néztem rajta.
- Azta Domi...csodálatos vagy. - nyögte ki a szavakat mire én észbe kaptam és az arcába néztem. Bár ne tettem volna mert így meg néhány pillanatra elvesztem a barna szemeibe. Ráadásul még zavarba is hozott ezzel a csodálatos vagy szövegével. Amúgy amióta vissza jött a turnéról gyakran tesz ilyen megjegyzéseket rám amivel csak még jobban összezavar. Összeszedtem magam és erőltettem egy mosolyt magamra és akkor vettem észre, hogy Ő is egy kicsit zavarban van. Oké mi van kettőnk között? Soha nem szoktunk zavarban lenni egymás előtt. Valami megváltozott és ez szerintem neki is feltűnt. Egyszerűen képtelen vagyok csak úgy rá nézni mint a legjobb barátomra.
- Köszi, Te is irtó dögös vagy...-válaszoltam aztán lesápadtam. A francba ezt nem kellett volna mondanom.- Hangosan mondtam, igaz? - kérdeztem szégyenlősen, de Liam csak felnevetett majd lágyan megsimogatta az arcom amitől kirázott a hideg. Mióta simogat engem, csak így ok nélkül? És miért érzem még most is a keze helyét a bőrömön?
- Aranyos vagy. - válaszolta majd a következő pillanatban megfogta a kezemet az ujjaink pedig össze kulcsolódtak és úgy indultunk ki az autóhoz. Ott illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót majd megvárta míg beszállok és utána pedig beült a volán mögé.
Őszintén megmondva fogalmam sincs, hogy mi történt az út alatt mivel én elképedve nézetem a jobb kezem, ugyanis az előbb még Liam azt fogta. Jaj Istenem mi van velem? Az nem lehet, hogy tényleg belé szerettem. Ráadásul ne pont most, ma este amikor le kéne feküdnünk. Félek, hogy utána nem tudnám türtőztetni az érzéseimet. De mi van akkor ha ez csak egy kis fellángolás? Igen biztos, hogy az. Hisz nekem Ő csak a legjobb barátom. Nem lehetek szerelmes bele.
Azonban nem tudtam tovább gondolkodni mivel Liam megállt a villa előtt én pedig rögtön kiszálltam. Megvártam még mellém ér majd egymás mellett indultunk be. Persze amint beértünk a srácok rögtön nekünk állítottak és boldog szülinapot kívántak amit én zavartan fogadtam el aztán pedig kezdődött a buli.
 Egy csomó ismeretlen tag és Liamnek már hűlt helye volt. Vállat vontam és leültem egy székre mikor is megakadt a szemem a barátomon amint egy fekete hajú lánnyal táncol. Szívem egy ütemet kihagyott miközben a lány Liam nyaka köré fonta csontos kezeit aki ezt egy széles vigyorral nyugtázta. A szám kiszáradt és elkezdett forogni velem a világ. Liamnek barátnője van? És én nem tudok róla? Ez nekem sok. De miért érdekel engem?
- Hé Domi táncolunk? - ugrott elém vigyorogva Harry, de én hevesen a fejemet csóváltam.
- Bocs de nem. Muszáj kimennem a mosdóba. - húztam el a számat majd amilyen gyorsan csak tudtam elrohantam az említett helység felé.
Mikor beértem becsaptam magam után az ajtót és zokogva rogytam le a hideg csempére. Soha nem éreztem még ilyet. Olyan volt mintha kitépték volna a szívemet a helyéből. Állandóan azt láttam a szemem előtt ahogy Liam vigyorogva és önfeledten táncol azzal a fekete hajú csajjal aki nem én vagyok. Mit is akarok én? Hiszen az a lány ezerszer szebb nálam persze, hogy Őt választja helyettem. Meg amúgy is fel kellett készülnöm erre. Liam helyes, aranyos és vicces fiú, persze hogy barátnőre vágyik. Én pedig nem köthetem állandóan magam mellé. Hisz csak a barátja vagyok akitől bármikor tanácsot kérhet. Soha nem szeretne szerelemmel. Erre a gondolatomra ismét felzokogtam és tenyerembe temettem az arcom. Életem legjobb szülinapi bulija. Éljen a felnőtté válás!
- Domi? - nyitódott az ajtó majd megjelent előttem a rémült Chanel. Felnéztem rá mire Ő a szája elé kapta a kezeit. Tudom borzalmasan nézhetek ki, de ez van. Most jelen pillanatban nem érdekel. Úgysem megyek innen ki. - Mi történt? - guggolt le mellém.
- Li..iaaaam. - zokogtam ismét majd Chanel magához húzott és megölelt. Jól esett, hogy legalább Ő melltettem van. - Megláttam egy másik lánnyal táncolni. - szipogtam miközben a hajamat simogatta.
- Sajnálom. - mondta végül együtt érzően majd elengedett. - Valahogy mindig is sejtettem, hogy Te szereted csak még magadnak is félted beismerni.
- De miért ilyen szar érzés? Utálom magam amiért belé szerettem. Ő soha nem fog viszont szeretni mivel úgy tekint rám mint a húgára. - töröltem ki a könnyeimet a szememből.
- Ez hülyeség. Te gyönyörű vagy és Liam az ostoba amiért nem veszi észre a körülötte történő dolgokat. Hidd el nem érdemes miatta sírni, ráadásul nem ma este mikor szülinapod van. - húzott fel a földről és a mosdóhoz vezetett, hogy mossa le az arcom és igazítsa meg a sminkem. Chanelnak igaza van. Ma az én szülinapi bulim is van. Szóval ha Liam jól érzi magát akkor én is jól fogom magam!
Mikor sikeresen eltüntettük a sírás jeleit magamra varázsoltam egy mosolyt és úgy léptem ki a mosdóból. Chanel rögtön Niallhez ment míg én hozzám ismét oda jött Harry és felkért táncolni. Ahhoz képest, hogy a szívem majd szét szakad jól éreztem magam. Egyébként Liamnek még csak a színét sem láttam. Vajon rögtön ágyba vitte a fekete bombázót? Próbáltam nem rájuk gondolni, de egyszerűen képtelen voltam.
Éjfél előtt kissé fáradtam ültem le a kanapéra egy kóla társaságában majd a következő pillanatban a semmiből Liam állt elém mosolyogva és a kezét nyújtotta felém. Ám én elhúztam a fejem. Nem vagyok rá kíváncsi.
- Mindjárt éjfél ami azt jelenti, hogy Te is tizennyolc leszel...- mondta közben pedig próbáltam túlharsogni a zenét. Kérdően pillantottam rá. Vajon most mi járhat az eszében?
- És? Gondolom Te már megszegted a fogadást szóval nem kell várnod az éjfélt. - húztam fel az orrom Ő pedig értetlenül pislogott.
- Mégis miről beszélsz? Én aztán nem szegtem meg. - csóválta a fejét hevesen. Gúnyosan felnevettem. És már hazudik is.
- Persze én meg a királynő vagyok. - horkantottam fel. Liam nagyokat pislogott és próbált értelmezni. Életem első veszekedése vele. Eléggé kellemetlen.
- Oké, mi bajod? Egész este még csak figyelembe sem vettél, sőt átnéztél rajtam...- ez volt az a pont ahol elegem lett. Méghogy én néztem át rajta? Én nem vettem figyelembe? Na majd adok én neki. Felálltam a kanapéról és villogó tekintettel álltam meg pontosan előtte.
- Én nem vettelek figyelembe? Nem tudom, hogy ki volt az aki bájcsevejt folytatott azzal a fekete hajú boszival. Ahogy elnézetem nagyon elvoltál vele. Tessék rohanj vissza hozzá mert engem már nem érdekelsz. - kiabáltam és teljesen kiakadtam. De nem a csajon hanem Liamen. Mivel miközben beszéltem Ő csak mosolygott. - Mit vigyorogsz?
- Te féltékeny vagy!
- Én aztán nem. - kulcsoltam össze a kezeimet a mellem alatt.
- De igen. És kár tagadnod. Féltékeny vagy, ráadásul Zayn húgára aki mellesleg Directioner. - kuncogott fel mire bennem még a vér is megállt. Na ne. Így beégni ráadásul még rá is jött, hogy féltékeny vagyok.
- Zayn húga? - kérdeztem elhaló hangon. Liam bólintott és fejével egy pontra bökött ahol tényleg ott volt az a fekete hajú lány miközben ugyan úgy táncolt Zaynel mint Liammel. Szóval igazat beszél. - Ó. - ennyit bírtam kinyögni.
- Tudod Domi nem értelek. - csóválta a fejét Liam. - Közeledni próbálok feléd, de te akkor Louis-val flörtölsz. Deszkázni mentek, sütsz neki. Aztán hirtelen kiderül, hogy féltékeny vagy...
- Nekem nem tetszik Louis. Csak hálás voltam neki amiért kaptam tőle azt a plüsst. - tisztáztam a helyzetet. Oké lehet úgy tűnt, hogy tetszik Louis de nem igaz. Ő csak haver, semmi több. Soha nem tudnék kikezdenki vele.
- Nem érdekel. - állított le Liam és kezeit a derekamra csúsztatta. - A tizenhatodik szülinapunkon megfogadtunk valamit és tudom, hogy Te is úgy akarod mint én...- kacsintott egyet és a táncoló népség közé húzott majd elkezdtünk táncolni. És a java még csak ez után következett...

Ten

Sziasztok!! Itt is a kövi rész :P A vasárnapi részhez 8 komiii jött össze :D Aztaaa nagyon örültem ám neki :D ez olyan kis semmi rész lett, de szerintem holnap is hozok részt :)) majd meglátom még xD

-LiMi?- Louis
- Li mint Liam,Mi mint Domi.-Liam

Cseng. Cseng.Cseng.
- Halló? - szólt bele Louis a maga vidáman csengő hangján. Kissé meglepődtem mikor ilyen hirtelen vette fel mivel még nem voltam teljesen felkészülve. Igazság szerint még azt sem tudom, hogy mit akarok mondani neki. Vagyis, de csak félek, hogy hülyén fog kijönni. De miért nézne már hülyének? Hisz én csak sütöttem neki egy répatortát- vagyis az anyummal közösen sütöttük mivel állítása szerint ha engem magamra hagyott volna a konyhába, akkor mostanra már hajléktalanok lennénk- azért, hogy meghállaljam neki a plüsst amit kaptam tőle. - azóta az ágyam közepén ül.
- Szia Louis én vagyok az Domi. - köszöntem kissé vékonyabb hangnemben mint amit megszokhatott Tőlem.
- Domi? Mi a pálya? Ha Liamet keresed haza ment szóval nincs a közelemben...- na ja, erre számítottam hogy félre fogja érteni. Hisz két éve ismerem és eddig még soha nem hívtam fel csak úgy. Persze, hogy azt hiszi, hogy Liamet keresem. De már miért pont rajta keresném? Ha Liam nem veszi a telefont akkor addig hívom még fel nem veszi, vagy pedig végig telefonálom az összes családtagját. Meg amúgy is tudom, hogy ma haza ment meglátogatni a szüleit mivel holnap már nem lesz ideje rá, ugyanis ott a szülinapi buli és Ő kijelentette, hogy nem hívja meg a nővéreit mert akkor nem tud ellazulni. Hát igen Nicola és Ruth olyanok mint a pótanyái. Mindentől megvédik és úgy viselkednek vele mintha még mindig kisgyerek lenne.
- Nem Őt keresem. - vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Hát akkor kit? - kérdezte végül. Most komolyan nem esett le neki?
- Téged. Örülnék neki ha átt tudnál ugrani hozzánk ugyanis van egy meglepetésem a számodra. - hadartam el egy szuszra. Oké én most komolyan zavarban vagyok? Ráadásul Louistól? Mégis miért, hisz a legjobb barátom fiú! Akkor Lou miért lenne más?
- Meglepetésed a számomra? Öhm...oké fél óra és ott vagyok. - ahogy hallottam Őt is meglepetésként érte, a kérésem. Kár, hogy nem láthatom az arcát. Biztos vicces lehet mikor zavarban van.
- Tudod hol lakunk?
- Nem. - nevetett fel kínosan így aztán lediktáltam neki a címünket meg a házszámunkat. Remélem érthetően magyaráztam és könnyen ide fog tudni találni. Csak nem téved el Londonban. Mondjuk az vicces lenne.
Louis a beígért fél óráját be is tartotta. Mikor csöngettek rögtön rohantam ajtót nyitni majd szembe találtam magam a zavartan mosolyogó sráccal. Kék szemei érdeklődve csillogtak és zavarában a sapkája alá dugta egy kikándikáló hajszálát amitől még dögösebben nézett ki. Hogy őszinte legyek szerintem a bandából Ő néz ki a legmenőbben. Ráadásul most, hogy már tetkójai is vannak még rosszfiússabb lett a kinézete.
- Szia. - köszöntött végül amire én kissé összerezzentem mivel eddig az arcát kémleltem. Komolyan úgy néztem rá mintha eddig még soha nem láttam volna élőben. Ciki. Sőt még a fejem is bevörösödött. Most ultragázan viselkedek. - Jöttem ahogy hívtál.
- Könnyen ide találtál? - kérdeztem és az ujjamal egy tincsemmel játszadoztam. De még ez sem segített mivel még mindig zavarban voltam. Pedig a suliban be szokott válni mikor felelek.
- Eléggé mivel Liamék háza is erre fele van és egyszer már voltam vele szóval könnyű volt...és mi a meglepetés? - ja a meglepetés. A francba én most komolyan a bejárati ajtóban beszélgetek vele és még csak eszembe sem jut, hogy behívjam? Amúgy most, hogy így mondja könnyebb lett volna azt mondanom, hogy jöjjön arra fele ahol Liamék haza van, mivel csak két utca választ el. Megint jól bebonyolítottam a dolgokat.
- Ja, persze. Gyere. - csaptam homlokon magam, mire Ő féloldalasan elmosolyodott és belépett a házba aztán pedig szorosan lépkedett utánam végül pedig beértünk a konyhába én pedig lenyomtam egy székre és vigyorogva elé toltam a répatortát mire az Ő szemei felcsillantak. - Tessék ezt neked sütöttem. - mosolyogtam.
- Ez komoly? - emelte rám a tekintetét és látszott rajta, hogy nagyon jól esett neki a kis ajándékom. - Te sütöttél nekem egy tortát? Ráadásul répásat? - fejét hihetetlenkedve csóválta miközben a sütit kémlelte. Nem hittem volna neki, hogy ennyire fog neki örülni. Hisz fiú és a fiúk ilyen kis semmiségeket nem vesznek figyelembe. - Ez hihetetlen...
- Gondoltam valahogy meg kell hálalon az ajándékodat. - vontam vállat és leültem mellé. Louis megforgatta a szemeit unottan.
- Mondtam már, hogy nem kell hálálkodnod. Szívesen vettem. - válaszolta komolyan. Szerintem ezzel végleg lezártnak tekintette a témát szóval most már inkább fel sem hozom. - Egyébként örülök neki, hogy ekkora örömöt tudtam vele szerezni. - kacsintott egyet szexin mire az én arcom megint lángba borult ezért gyorsan elkezdtem az ujjaimmal játszani.
- Azóta az ágyamon ül. - motyogtam az orrom alatt. De remélem, hogy nem veszi észre, hogy mennyire zavarban vagyok ezért inkább vágtam egy szelet tortát amit Ő rögtön lakmározni is kezdett, közben pedig az arcát néztem, hogy tudjam kivenni ízlik-e neki vagy nem. Ízlett neki mivel még kért ráadást.
Aztán mikor végeztünk gondoltam behívom a szobámba Ő pedig örömmel jött. De amint becsuktam magunk után az ajtót ugrott egyet majd a következő pillanatban a gördeszkámat vette a kezébe és csodálkozva pillantott felém.
- Te tudsz deszkázni? - kérdezte én pedig bólintottam egy aprót. Igazából nem sok mindenki tudja mivel a szüleim szerint eléggé veszélyes sport. - Klassz. Amúgy én is, csak mostanában nincs sok időm. - húzta el a száját szomorúan. Megértem hisz turnén voltak, persze hogy nincs ideje.
- Én is eléggé rég álltam már rajta mivel a szüleim nem nagyon szeretik, ráadásul mindig tönkre teszem ezért öt darab van  szekrényemben, hogy mindig legyen tartalék. - meséltem kissé szégyenlősen mire Ő egy nevetéssel jutalmazott. Hát köszi! Oké én is tudom, hogy eléggé hülyén hangzik, de hát ez van. Mellesleg szerintem még egy profi deszkásnak sincs ennyi deszkája mint nekem.
- Nincs kedved deszkázni? - kérdezte barátságosan és láttam rajta, hogy nagyon reménykedik abban, hogy igen mondjak.
- Ha nincs más dolgod szívesen. - mondtam pont akkor mikor ismét csöngettek. Nagy nehezen felálltam az ágyamról majd elindultam ajtót nyitni és a jókedvű Liammel találtam szembe magam. Oké rá most totál nem számítottam.
- Mizu? Gondoltam megnézlek mi újság veled így utoljára tizenhét évesen. - vigyorogta és szó nélkül bejött. Tiszta izgatott a holnapi szülinapja miatt. Amúgy én is, de én inkább az éjszakától amikor is elveszítem a szüzességem...vele.
- Épp Louis-val megyünk deszkázni. Nincs kedved csatlakozni? - kérdeztem miközben a szobámba sétáltunk. Mondjuk ez hülye kérdés volt mivel Liam soha nem tudott deszkázni. Egyetlen egyszer állt rá akkor is szépen seggre esett.
- Louis mit keres itt? - kérdezte csodálkozva, de nem tudtam rá válaszolni mivel beértünk a szobámba ahol Louis állt kezében pedig az egyik deszkám és totál izgatott volt.
- Szeva Leeyum, te is jössz gurulni? - kérdezte vigyorogva Lou. Liam arca elsötétült és látszott rajta, hogy magában melegebb éghajlatra küldi a srácot. Igazából az utóbbi napokban észrevettem, hogy Liam valamiért pikkel Louisra. Igaz próbálja türtőztetni magát, de nem nagyon megy neki.
- Persze. - mondta végül Liam mire én értetlenül néztam rá. Most komolyan Ő is deszkázni akar? De hisz nem is tud!
- Tessék? - kérdeztem meg újból.
- Én is megyek deszkázni. - vágta rá keményen Liam, mire én vállat vontam. Ha Ő így akarja akkor Tőlem nyugodtan  jöhet. Csak aztán ne jajgasson ha megint elesik. - Csak szükségem van a könyök és térdvédére és jól esne valami a seggem alá is...- sorolta mosolyogova belőlem pedig egyszerre tört fel a röhögés. Tipikus Liam. Louis semmit nem értett, de azért úgy csinált mint aki figyel.
Végül bő tíz perc után mind a hárman az utcán voltunk. Louis rögtön megmutatta a tehetségét én pedig ámultam figyeltem végül csatlakoztam hozzá és együtt ugrattunk párat, majd a szemem megakadt Liamen aki még mindig a kerítés mellett állt és eléggé bosszúsan figyelt minket. Ezt Lou is észre vette mivel összenézett velem és oda gurult Liamhez így aztán én is.
- Na mi lesz Leeyum, nem jössz? - kérdezte Lou. Ezzel a kérésével nála nem ér el semmit.  Liam nem válaszolt semmit csak a bal lábával maga előtt tologatta a deszkáját. Szerintem nem akarja, hogy a haverja kinevesse amiért nem tud deszkázni. Megakadt rajta a szívem és oda sétáltam majd a kezemet nyújtottam felé.
- Gyere úgy mint régen. - vigyorogtam Ő pedig rögtön tudta, hogy miről beszélek. Régen mindig én szoktam húzni aztán pedig cseréltünk és Ő szokott engem nyomni a deszkán miközben Chanel halálra röhögte magát rajtunk.
- Miért mi volt régen? - vágott értetlen fejet Louis, de nem kellett sokat várni a kérdésre mivel pár pillanat múlva vigyorogva húztam magam után Liamet a deszkán. Oké régebben sokkal könnyebb volt.
- A LiMi páros újra deszkán. - nevettem fel jókedvűen. Ez a hülyéskedés már tényleg hiányzott Liammel. Olyan volt mint régen mikor még mind ketten suliba jártunk és nem volt világsztár.
- LiMi? - kérdezte értetlenkedve Louis.
- Li mint Liam, Mi mint Domi. - magyarázta mosolyogva Liam. De szerintem Louis még így sem értette. - Életemben egyszer álltam deszkán és hetekig nem tudtam ülni mivel akkor kék folt volt a seggemen. - húzta el a száját, Lou pedig prüszkölve röhögött.
Elég jó délután lett végül és holnap szülinapi buli...jaj.

Night

Szia! Igen ismét új rész :D Oké most írhatnékos kedvem van szóval jó pár részt megírtam előre xD úgyhogy lehet gyakrabban lesznek részek :P

-Szerintem aranyos.- Domi
- Inkább gyerekes. - Liam

A szám szó szerint tátva maradt mikor kiszálltam Liam autójának anyósüléséből és szembe találtam magam egy hatalmas házzal. Ház? Inkább villa vagy inkább egy kisebb kastély? Gőzöm sincs, de az biztos, hogy nekem ilyen soha nem lesz. De mit is vártam, hiszen világsztárok akik bejárták már a fél világot, millió rajongójuk van és szinte még a csapból is az Ő zenéjük szól.
Én nem irigykedek, csak egy kissé kényelmetlenül érzem magam, miközben a mellettem álló Liam tök normálisan sétál a vaskapu felé, de mikor észre veszi, hogy én még mindig tátott szájjal bámulom a villát, megcsóválja fejét majd vissza fordul és megragadja a csuklóm és úgy húz maga után befele. Esélyem sincs lelépni mivel nem engedné meg, szóval ámulva követem pedig eddig még csak egy nagyobb kertel találtam szembe magam ahol rendezett virágok vannak és a fű is szokatlanul zölden virít. Tuti, hogy még kertészük is van, mivel Ők biztos nem gondozzák. Ahhoz túl lusták.
Liam rögtön a kilincs után nyúl majd kitárja előttem az ajtót és félre áll, hogy engem engedjen be először közben pedig aranyosan mosolyog. Én vissza mosolyogok majd belépek és újra elfog az a kellemetlen érzés, hogy nekem itt semmi keresnivalóm nincs. A ház nem csak kívülről lélegzetelállító hanem belülről is. Egyszerűen mesébe illő...lenne ha nem lenne ennyi ruha szana-szét és nem terjengene ilyen égett szag. Látszik, hogy öt fiú él egyedül.
De több időm nem jut nézelődni mivel az emelet felől olyan hang hallatszik mintha szabadjára engedtek volna egy csapat csordát. Dübörgés és hangos beszéd majd a következő pillanatban Zayn, Harry és Louis teste a földön köt ki ugyanis ez a három szerencsétlen miközben rohant lefele a lépcsőn egymásba ütköztek így elestek. Persze nem tudtak felkelni mivel egyikőjük mindig vissza nyomta a másikat. Végül Louis szállt ki a birkózásból győztesen.
- Én is örülök nektek meg minden, de azért nem kell széttörnötök magatokat. - húztam fel a földről Louist vigyorogva aki mikor észre vett elképedt. Na jó ebbe meg mi ütött?
- Domi neked nincs fogszabályzód? - nézett rám vigyorogva majd a következő pillanatban kedvesen megölelt. Kissé meglepett, hogy pont Ő volt az első aki észre vette. Liamnek percek hosszúságába telt míg rájött, míg Louis rögtön észre vette.
- Látod ezt Liam - fordultam barátom felé aki hanyagul a falnak dőlve állt és onnan figyelte a történéseket, de mikor meghallotta, hogy hozzá beszélek nyugtalanul elkezdte a könyökét simogatni. - Louis két év barátság után előbb észre vette, hogy nincs fogszabályzóm, míg Te neked tizenkét év barátság után úgy esett le, hogy nincs már rajtam , hogy miközben beszéltem vicsorogtam. - mondtam szemrehányóan. Liam szégyenlősen megforgatta a szemeit. Hát én is szégyelném magam a helyében!
- Most komolyan meddig fogom ezt hallgatni? - kérdezte végül széttárt kezekkel.
- Életed végéig. - válaszoltam egyszerűen, Ő pedig teljesen lesápadt és csak hápogni tudott.
- Ne csináld már. Hisz egy csomószor bocsánatot kértem és elmagyaráztam, hogy azért nem vettem észre mert nekem fogszabályzóval is tökéletes voltál. - válaszolta végül meggyötörten. Nem tudom miért, de tökre élveztem, hogy szívathatom. Jó buli volt.
- Nekem is tök normális volt vele, de azért eléggé nyilvánvaló, hogy nincs rajta. Tökre más tőle a mosolya meg az arca. - tápászkodott fel a földről Harry miközben Zaynel együtt az arcomat fürkészték. Eléggé zavarba jöttem ettől a kis akciójuktól. Nem nagyon vagyok hozzá szokva, hogy ennyi dögös pasi így bámul.
- Oké most, hogy mindenki megjegyezte Domi új arcát, szeretném neki megmutatni a villát. - Liam ismét elkapta a kezem és ismét elkezdett maga után húzni miközben azt mondta, hogy mi hol található. Őszintén megmondva én már a földszinti helységeket sem jegyeztem meg, nemhogy a többi emeletet. Ő teljes beleéléssel magyarázott én pedig bólogattam. Csak akkor csillantak fel a szemeim mikor benyitott az utolsó szobába. - Ez pedig az...
- A Te szobád. - vágtam rá rögtön miközben végig vezettem a tekintetemet a Batmanes poszterein, a Toy Story figuráin. Ez mind Liamre volt jellemző. Próbálta úgy berendezni a szobáját mint otthon náluk. Csak annyi volt a különbség, hogy itt minden bútor méregdrága volt és a fal is olyan különös kék volt.
- Hát igen. - túrt bele a hajába és szerintem azt várta, hogy kinevessem. De én nem tettem. Helyette az éjjeliszekrényéhez mentem és mikor oda értem lassan kezeim közé fogtam a szekrényen pihenő képet és mosolyra húzódott a szám. Soha nem hittem volna, hogy pont a közös képünket fogja az ágya mellé rakni. - Tudom ciki, de nem tehetek róla, hogy ezt szeretem.
- Ez a legklasszabb szoba az egész házban. - fordultam felé csillogó tekintettel. Mire az Ő arcán észre lehetett venni a megnyugvás jeleit. Néha annyira gyerekesen tud viselkedni. Már miért cikizném a szobája végett? Chanel engem az miatt gúnyol mert egy csomó könyvem van, szerinte az nem normális dolog, hogy egy kamasz lány szeret olvasni.
- Komoly?
- Szoktam én neked hazudni? - húztam fel a szemöldökömet és össze kulcsoltam a kezeimet a mellem alatt. Liam hevesen csóválta a fejét. Szóval akkor ezt megbeszéltük. Kényelmesen leültem az ágyára miközben Liam a laptopján képeket mutogatott a turnéról meg azokról a helyekről ahol jártak, mikor kopogtak az ajtón végül Louis nyitott be eléggé fura pózban. Ugyanis mind két keze a háta mögött volt és még a hülyének is feltűnt volna, hogy valami van a kezében.
- Zavarok? - kérezdte és végig nézett rajtunk.
- Louis ha azt mondanám, hogy igen akkor sem mennél el. - válaszolta unottan Liam és lecsukta a laptopja tetejét és Lou felé fordult aki csak vigyorogva vállat vont. - Mit akarsz?
- Én igazából Domihoz jöttem. - bökött felém mire én érdeklődve felálltam pont akkor mikor elém állt. Gyanakodva méregettem majd a következő pillanatban a háta mögül elő emelte azt amit épp tartott. Vagyis egy bazinagy répa plüsst ...vagy mit. Őszintén megmondva ilyet még soha nem láttam. Egy répa mióta vigyorog és van keze? - Tessék ezt neked hoztam. - nyújtotta át mosolyogva én pedig elképedve emeltem el Tőle. Őszintén megmondva nagyon meghatódtam mivel eddig Liamen kívül senki mástól nem kaptam ajándékot.
- Ezt komolyan nekem vetted? - kérdeztem csodálkozva és próbáltam nem elbőgni magam. Totál meghatódtam és ezt láttán még Liam is felállt és gyanakodva méregette a kezemben lévő plüss répát. - De hát mégis miért? Hisz a szülinapom holnap után lesz...
- Mikor Svédországban voltunk megpillantottam egy üzlet kirakatában és rögtön Te juttál az eszembe mivel tudom, hogy mennyire szereted a répákat úgy mint én. Szóval egyszerűen képtelen voltam otthagyni. - túrt bele a hajába és látszott rajta, hogy teljesen zavarban van. Annyira édes volt. Milyen aranyos már, hogy gondolt rám. Ráadásul igaza van mivel tényleg imádom a répát pont úgy ahogy Ő maga.
- Köszönöm és rettentően örülök neki. - néztem a kék szemei közé majd magamhoz húztam, hogy tudjam megölelni. Eléggé félősen ölelt vissza. Olyan volt mintha fogalma se lenne róla, hogy mi a dolga.
- Ez csak egy répa aminek agyalágyult képe van. - szólt közbe fagyosan Liam és felhúzta az orrát. Oké ennek meg már mi baja van. - Kisbabáknak való. - tette még hozzá. Azonban én nem értettem egyet vele. Nagyon is örültem neki szóval nem érdekelnek a sértegetései.
Louis nem úgy tűnt mint akit szíven szúrt Liam viselkedése. Egyszerűen vállat vont és újra felém fordult.
- Én léptem mivel szerintem Chanel és Niall már felfalták a hűtőt. - mondta végül.
- Chanel itt van? - kérdeztem elképedve.
- Aha. Tegnap itt aludt Niallel. - válaszolta Louis majd elindult én pedig szorosan követtem végül pedig Liam is követett minket. Chanel komolyan itt aludt nekem pedig nem szólt? Ezt mégis, hogy merte megcsinálni. Kissé mérges voltam barátnőmre mikor leértünk a konyhába és tényleg ott volt a Chanel- Niall páros miközben egy rakás kaja hevert előttük az asztalon.
- Szia Domi. Hát Te mikor jöttél? - nézett rám Niall közben pedig egy palacsintát tömött a szájába amitől tiszta csoki lett az arca.
- Nemrég. - vontam vállat és leültem a mellette lévő székre. Éppen hogy csak el tudtam kényelmesen helyezkedni mikor Harry és Zayn is csatlakozott a csapathoz. Hazza szeme rögtön megakadt a hatalmas répán amit még mindig a kezemben tartottam.
- Szóval Louis oda merte adni az ajándékát. - bólintott egyet  végül és leült mellém. - Egyébként velem vette és úgy volt, hogy én Tőlem kapod, csak aztán fogadtunk és én veszítettem...
- Te komolyan megengedted neki, hogy ilyen badarságot vegyen? Sőt Te is képes lettél volna megvenni? Komolyan hány évesek vagytok? - kérdezte felháborodva Liam és nem volt hajlandó közénk ülni hanem helyette a konyhapultra ült fel és ott duzzogott tovább. Nem értem, hogy miért cirkuszol.
- Szerintem cuki. - szállt be a beszélgetésbe Chanel is és közben azzal volt elfoglalva, hogy egy csomó csokit öntött a palacsintájára. Niall pedig nyálcsorgatva nézte. - Én Nialltől eredeti svéd csokit kaptam. - vonta meg a vállát.
- Amin később össze vesztetek mivel nem tudtátok elosztani. - fejezte be Zayn szemforgatva. - Mellesleg abból a palacsintából más is akart volna enni. - tette még hozzá undorodva. És igaza volt mivel az előbb a tányér még tele volt palacsintával, de mostanra már egy darab nem maradt rajta. Jellemző Niall és Chanel az összeset felfalta.
- Ó, tényleg Harry üzenem az anyukádnak, hogy legközelebb is süthet. - vigyorogta Niall és megnyalta a csokis száját.
- Igazából Gemma sütötte csak anya hozta el...- motyogta Harry az orra alatt.
Halkan felkuncogtam miközben a jókedvű társaságon néztem végig. Komolyan nem tudom, hogy mikor lettünk ilyen jóban. De szerintem nem is ez a lényeg...

Eight

Helllóóóó! Úgy gondoltam, hogy ma  is hozok friss részt :D és mostantól nem ugrálunk az időben xD

- Ha azt hiszed, hogy elfelejtettem- Liam
- Ez lesz a legjobb bulink. - Domi

Unottan dőltem le az ágyomra miközben kezembe vettem a telefonomat és tárcsáztam Chanel számát. Elég sokáig tartott míg felvette, de mikor bele szólt a jól ismert vidám hangján szólt bele.
- Chanel arra gondoltam, hogy este esetleg elmehetnénk moziba. - kezdtem bele közben pedig a körmeimet vizsgálgattam. Oké tudom elég béna program, ráadásul két lánynak nem nagyon izgis, de nagyon unatkoztam már és muszáj volt végre valahova elmennem. Esetleg ha Liam is itt lenne sokkal másabb lenne minden. Akkor nem unatkoznék mivel mellette azt az egyet soha nem lehetett. Azonban ez most sehogy nem fog összejönni mivel Európában vannak turnén és fél éve már nem láttam. Igazából még mindig a legjobb barátom mivel amikor ideje van webkamerán beszélgetünk vagy pedig órák hosszat beszélgetünk telefonon.
Azonban ez a fél év olyan hosszú. Már lassan haza kéne jönniük mivel augusztus közepe van ami azt jelenti, hogy mindjárt itt a tizennyolcadik szülinapunk. Azt pedig semmi kép nem hagyná ki. Két év telt el az X-Factor óta és azóta az élete teljesen megváltozott, de engem nem felejtett el. Sőt inkább még szorosabb lett a kapcsolatunk. - Tök jó filmek mennek most...
- Ahogy téged ismerlek megint korhatárosra akarsz menni és ugyan az lesz mint két hete...- szólt közbe rögtön mikor meghallotta azt, hogy én akarok filmet választani. Még jó, hogy most nem látja, hogy milyen szélesen mosolygok. De ebben sajnos igazat kell neki adnom ugyanis két hete meg akartunk nézni egy horror filmet, de nem engedtek be mivel én még kiskorú vagyok. Ilyenkor irigyelem Chanelt mivel Ő már májusban betöltötte a tizennyolcat.
- Hé, már csak öt nap és én is nagykorú leszek. Na de elmegyünk?
- Szerintem más programod lesz estére. - kuncogott bele a  telefonba és megütötte a fülemet egy másik hang ami nem Chanelhez tartozott. Vagyis szerintem neki nincs ilyen fiús nevetése. Ráadásul ez olyan Nialles nevetés volt. Jó vicc, már képzelődök is. Mégis mit keresne Chanelnél Niall. Oké én tudom, hogy egy éve összejöttek és azóta sülve-főve együtt vannak, de ha Niall itt lenne akkor Liamnek is kéne lennie nem?
- Ki van ott még? - kérdeztem gyanakodva.
- Senki. - vágta rá rögtön ami eléggé fura volt.
- Akkor már halucinálok is. - sóhajtottam fel. Komolyan Liam hiánya már teljesen az agyamra megy. Én büszke vagyok rá amiért ilyen felkapottak lettek, de szinte már csak telefonon hallom a hangját és webcamerán látom az arcát. Ami nekem nem elég. Pillantásomat a plafon felé fordítottam mikor hallottam, hogy csengetnek.
- Domi nyisd ki az ajtót. - üvöltött rám Sunny a másik szobából.
- Nyisd ki te!- ordítottam vissza mindezt úgy, hogy a telefonom még mindig a fülem mellett volt szóval szerintem Chanel megsüketült.
- Nem tudom ugyanis pont most vestettem ki a körmeimet. - szólt vissza. Mérgesen felültem.
- Bocsi le kell tennem mert valaki jött hozzánk. - köszöntem el Chaneltől és az ágyamra dobtam a telefonomat és morogva indultam el a bejárati ajtó felé, de előtte még direkt rácsuktam nővéremre az ajtót. Annyira idegesítő tud lenni ezzel a plázacica viselkedésével. Tisztára úgy néz ki mint egy ribanc, mégse veszi észre magát. Hát igen ezt nevezik testvéri szeretetnek. Mi ketten soha nem jöttünk ki jól és nem is fogunk az biztos.
Unottan nyitottam ki az ajtót majd hirtelen megállt az ereimben a vér mikor szembe találtam magam az életnagyságú Liammel. Mozdulni nem tudtam miközben Ő széles vigyorra húzta a száját és kezeit ölelésre nyitotta. Azonban nekem még fel kellett dolgoznom a látottakat.
Liam itt? Nálam? Hozzám jött? Lenyiratkozott?
- Valaki csípjen meg...- néztem rá elbambulva majd a következő pillanatban a szám elé raktam a kezem ugyanis elfelejtettem, hogy Ő még nem is látott fogszabályzó nélkül. - Észre veszel rajtam valami szokatlant? - kérdeztem és próbáltam úgy beszélni, hogy lássa meg a fogaimat.
- Mi van már meg sem akarsz ölelni? - kérdezte, figyelembe se vége a kérdésemet,  és lebiggyesztette az ajkát majd a következő pillanatba a nyakába ugrottam mire Ő kissé megtántorodott a súlyomtól ezért szorosabban fogta a derekam. Nem csak a haja változott hanem a magassága is. Amikor utoljára megöleltem velem egy magasságban volt. Azonban most jóval magasabb nálam. - Miért vigyorogsz ennyire? - nézett az arcomra értetlenül. - Tudom, hogy ilyen hihetetlen látvány vagyok...
- Komolyan nem látsz rajtam valami mást? - kérdeztem meg újból végül pedig elkezdtem vicsorogni neki pedig végre leesett.
- Nincs fogszabályzód. - kiáltott fel boldogan. Aztán elképedt és elkezdett gondolkozni. - Mióta nincs? És nekem miért nem szóltál? És még egy képet sem küldtél...
- Két hete és próbáltam veled webcamon beszélni, de Te túl elfoglalt voltál. - húztam el a számat mire Ő sajnálkozva lesütötte a szemeit. Talán ezzel megbántottam mivel az öröme egy csapásra elszállt és ezt én is észre vettem. Azonban ebbe sajnos igazam volt.
Két hete a fogorvosom végre úgy döntött, hogy nem kell többet fogszabályzót viselnem mivel a fogaim végre normális kinézetűek. Mikor végre levették a vasat az első dolgom az volt, hogy videóhívást akartam kezdeményezni Liammel, hogy Ő is láthassa meg az új mosolyomat. De nem volt elérhető ezért rögtön hívtam  telefonon ami röviden annyiból állt, hogy én elkezdtem újságolni neki, mire Ő a szavamba vágott és gyorsan elhadarta, hogy nincs ideje mivel épp egy díjátadóra készülnek aztán letett és többet nem beszéltünk. De most itt van szóval kiengesztelt.
- Sajnálom. - nézett rám meggyötörten és látszott rajta, hogy tényleg nagyon sajnálja amiért lerázott és akkor nem ünnepelt velem. Hisz mégis csak miatta lettem fogszabályzós mivel Ő húzott be nekem. - Egyébként nagyon szép mosolyodott lett. - kacsintott egyet mire én egy kissé zavarba jöttem. Mondjuk nem tudom mitől. Oké azt tényleg be kell vallanom, hogy mióta fél éve nem találkoztunk megférfiasodott és tök dögös lett. De hahó, Ő még mindig Liam vagyis a legjobb barátom! Azonban mégsem megy el olyan egyszerűen a fülem mellett a bókolása. Hú, Liam azt mondta, hogy szép a mosolyom!
- Ezt csak azért mondod, hogy ne haragudjak rád. - öltöttem ki Rá a nyelvem mire Ő játékosan megbökött.
- Nem is igaz. Tényleg komolyan mondtam. Csak az a gond, hogy nekem fogszabályzósan jobban tetszettél. Akkor olyan Domis voltál...most meg olyan csajos vagy. - magyarázta vigyorogva. Na ezt azt hiszem most nem teljesen értem, de mindegy. Liam mindig is szerette túlmagyarázni a dolgokat amiket általában senki nem ért, csak Ő saját maga.
- Most, hogy tisztáztuk a baklövésedet...
- Milyen baklövésemet? - kérdezte felháborodva.
- Tizenkét éve barátok vagyunk és Te neked hosszú percekbe telt még észre vetted, hogy nincs fogszabályzóm. - mondtam szemrehányóan. Amúgy nem haragudtam rá csak hát jó az agyát húzni.
- Mert azzal voltam elfoglalva, hogy újra láthatlak. - védte saját magát. - Ugye nem haragszol? Amúgy észre vettem, csak gondoltam nem szólok mivel azt gondoltam, hogy ez jobban fog esni, hogy nekem fogszabályzóval is tökéletes voltál.- nézett rám kiskutyaszemekkel. Nem szállok vele vitába. Úgyis kimagyarázza magát, már ismerem.
- Dehogy haragszom. Amúgy itt akarsz állni egész nap, vagy pedig betolod a segged és elmondod, hogy milyen Európa? - fogtam meg a csuklóját és mielőtt bármit mondhatott volna elkezdtem húzni a szobám felé. Mikor beértünk Ő kényelmesen leült az ágyamra én pedig magunkra csuktam az ajtót majd mellé másztam és mind ketten törökülésbe ültünk és úgy kezdtünk el beszélgetni. Eleinte Liam feszengve nézett körül a szobámba és apró mosolyra húzódott a szája mikor önmagával találta szembe magát. Ugyanis a falamat tele raktam képekkel és amin a legtöbben Ő szerepel. Vagyis velem. Mindig is szerettem megörökíteni az apró pillanatokat Ő pedig boldogan állt modellt.
-...Ó és találkoztunk Ronaldoval, sőt még fociztunk is. Szerintem Brazília volt a legjobb. Egyszer majd tuti elviszlek oda. - mesélte bőbeszédűen én pedig figyelmesen hallgattam az élménybeszámolóját amit ez alatt a pár hónap alatt szerzett. Kissé irigyeltem mivel alig tizennyolc évesen már körbe járta a fél világot én pedig Londontól messzebb soha nem jártam. Ez elég szívás. - Ha minden igaz Szeptemberben kezdődik az amerikai turné, de az még nem biztos mivel még egy csomót kell egyeztetni...- aztán hirtelen befogta majd rám nézett mivel nem szóltam semmit. - Mi a baj Domi? - kérdezte kedvesen. Én csak vállat vontam és elkezdtem az ujjaimmal játszani.
- Meddig leszel otthon?- kérdeztem végül. Arcán megjelent egy mosoly majd kedvesen végig simított az arcomon.
- Ha azt hiszed, hogy elfeledkeztem a szülinapunkról akkor tévedsz. - esküszöm gondolatolvasó lett. Tényleg az miatt aggódtam a legjobban. Hisz évek óta ezt a napot terveztük. És nem azért vártam mert elvileg akkor éjjel kéne elveszítenem a szüzességem. Na jó tényleg napról napra idegesebb vagyok mivel az mindenki életében változó pont.  - Mellesleg a srácok szervezik a bulit szóval még engem se engednek bele szólni. - húzta el a száját, mire az én szemeim felcsillantak a srácok szó hallatán. Tényleg a többiekről el is feledkeztem, pedig Őket szívesen látnám már.
- Tényleg, mi van velük? Utoljára Louis-val beszéltem mikor képes volt felhívni azért, hogy Hollandiában nem adtak neki répát. - jutott eszembe a pár hete történt eset mikor répaimádó barátom a hajnali órákban ezért hívott fel.
- Hát mikor leszálltunk a gépről Niall rögtön Chanelékhez ment habár előtte még bement egy Nando'sba mivel Chanelen kívül az hiányzott neki a legjobban. - kuncogott fel.
- Ó akkor tényleg Őt hallottam az előbb mikor felhívtam. - esett le hirtelen.
- Zayn, Louis, Harry pedig otthon vannak ha minden igaz. Vagyis mikor én eljöttem még otthon voltak. - magyarázta egyszerűen. - Egyébként előre félek a bulitól amit tervezek. Ahogy őket ismerem holt részegek lesznek.
- Szerintem meg jó lesz. Gondolj bele első szülinapi bulink. - ujjongtam izgatottan. Ha azt vesszük tényleg igazam van. Eddig még soha nem volt igazi bulink. - Mellesleg van valami programod estére?
- Ha rá akarsz beszélni, hogy menjünk el moziba egy horror filmre,akkor a válaszom nem. Még mindig kiskorúak vagyunk. - ünneprontó. Pedig azt hittem Ő eljön velem.
- Már csak öt napig. - vágtam be a durcát.
- Igen Te. De ha nem emlékeznél én egy nappal előbb születtem szóval nekem már csak négy. - húzta fel az orrát büszkén. - Ja, amúgy a buli huszonkilencedikén lesz és pontban éjfélkor lesz az ajándékozás mivel akkor már harmincadika lesz szóval Te is tizennyolc leszel. - tette hozzá. A hasam akaratom ellenére is görcsbe rándult mivel szerintem nem az ajándékozásra gondolt hanem a fogadásunkra. Persze engem nem izgat, csak úgy az eszembe jutott.
- Aha, az jó. - válaszoltam szűkszavúan.- És az előbb nem a mozira gondoltam hanem arra, hogy itt alhatnál közben pedig nézhetnénk valamilyen filmet mint régen...
- Én benne vagyok. - bólintott rá vigyorogva miközben kényelmesen elhelyezkedett az ágyamon miközben azt nézte, hogy én a filmek között válogatok majd mikor megegyeztünk kérdezés nélkül húzott maga mellé én pedig a vállára helyeztem a fejem és úgy kezdtük el nézni a filmet...

seven

Sziasztok!! Itt is a következő rész :D előre bocsi a Payzer fanoktól :/ A következő részben megint ugrunk az időbe :P 

-Liam és egy lány?Pff-Domi
- Még csak nem is az esetem.- Liam

Soha nem hittem volna, hogy Liam nélkül egyszer ennyire üres lesz az életem. Pedig szinte minden nap beszélünk telefonon és minden héten szonbaton ott vagyok az X-Factor stúdiójába és egész addig együtt vagyunk még fel nem mennek a színpadra sőt még utána is. De akkor is hiányzik, hogy nem jön velem reggelente suliba, nem ül mellettem az órák alatt és délután nem hülyülünk együtt. Persze tudom, hogy az én ötletem volt, hogy jelentkezzen a tehetségkutatóba és örülök is neki, hogy egészen a döntőig jutottak. Ha most sikerük lesz akkor akár még meg is nyerhetik a versenyt. Eszméletlen, hogy idáig eljutottak. Oké azt mindig is tudtam, hogy Liamnek meseszép hangja van, de ugye ott van a másik négy srác is akikkel már egy csomószor találkoztam és akiket, köztünk szólva egy picit irigyelek.
Tök aranyosak, viccesek meg kedvesek. Szóval pont ugyan az a természet mint Liam és talán azért is félek attól, hogy esetleg egyszer csak elfeledkezik rólam. Londonban már így is egy csomóan imádják a One Directiont pedig még semmi egetrengető dologot nem mutattak. Hétköznap szinte csak arra van ideje, hogy beszéljen velem egy pár szót mivel aztán rögtön mennek próbálni a fiúkkal. Soha nem hittem volna, hogy egyszer Liamnek lesz rajtam kívül más barátja is. Ráadásul most nem egy hanem egyenes négy akikkel rettentől jól kijön ráadásul a fiúk is szeretik Liamet és normálisan viselkednek vele nem úgy mint az osztálytársaink. Igazából még soha nem láttam Őt ennyire boldognak. Azt csinálja amit szeret és senki nem szól be neki. Nem is értem, hogy miért kételkedek benne. Tudom, hogy engem soha nem lenne képes elfelejteni. Hisz annyi mindenen mentünk már keresztül...
○○○
- Ezt nem hiszem el Chanel, minden héten miattad késünk el. - szidtam le a mellettem haladó barátnőmet aki ugyan úgy loholt mint én közben pedig próbáltunk átverekedni magunkat a tömegen ami az X-Factor stúdiója előtt gyűlt össze csak azért, hogy tudjanak bemenni az élő műsorba. Ilyenkor jó, hogy a legjobb barátod a döntős banda egyik tagja mivel kaptunk egy belépő kártyát amivel egészen a színfalak mögőig mehetünk.
- Nem értem, hogy miért sietünk mikor így-úgyis találkozol Liammel és sok sikeret tudsz neki kívánni. Semmi nem történne ha nem mondanád el neki a megszokott dumát. - vágott vissza bunkón közben pedig a hasát simogatta.- Egyébként is éhes vagyok mivel nem engedtél enni mikor elindultunk otthonról. - vágta a fejemhez bosszúsan, mire én unottan megforgattam a szemeimet.
- Most hülyéskedsz? Ma van a döntő! Ha szerencséjük van megnyerik az egész műsort. - válaszoltam elképedve. Méghogy ne találkozzal Liammel pont most? Hah persze az nem vall rám. Szüksége van rám, tudom. És én mellette leszek, hogy megnyugtassam.
- Tőlem aztán...- vont vállat egyhangúan miközben sikeresen átverekedtük magunkat a tömegen és beértünk a csarnokba ahol egy csomú statiszta futkosott össze-vissza. Már megszoktam ezt a légkört ugyanis eddig minden héten itt voltam és szurkoltam nekik. - Ó menza szagot érzek! - szippantott a levegőbe Chanel és a következő pillanatban lemaradt. Még láttam ahogy az egyik sarkon befordul aztán eltűnt a szemem elől.
Nem foglalkoztam vele hanem folytattam utamat a jól ismert öltöző felé. Csak akkor álltam meg mikor egy fehér ajtó elé értem amin egy kék táblácska volt rajta pedig a One Direction felirat. Halkan kopogtam egyet majd rögtön be is nyitottam ami szokász szerint pont úgy nézett ki mint alig egy hete. Egy hatalmas tükör tele smink felszerelésekkel, előtte pedig öt szék és a helység közepén egy hatalmas kanapé előtte pedig egy asztal ami tele volt rakva különféle cuccokkal. Míg a szobában teljes káosz uralkodott.
- Hellótok! - kiáltottam el magam és egy vigyort varázsoltam a számra miközben a szobában tartózkodó fiúk egyesével kapták rám a szemüket.
- Örvendek a találkozásnak Domi, de sajnos éhes vagyok szóval kaját kell szereznem magamnak. - állított rögtön nekem Niall majd mielőtt bármit is mondhattam volna elsprintelt mellettem és már csak azt hallottam ahogyan becsukja maga után az ajtót. Komolyan mondom ezek még nem találkoztak Chanellel? Pedig nagyon nagy összhangban lennének. Niall tipikus Chanel csak fiúban. Eddig akár mikor találkoztam vele állandóan a hasáról beszélt vagy arról, hogy rendeljek neki valamilyen kaját mivel az XF házban csak azt ehetik meg amit számukra állítanak elő.
Egy lépést tettem előre mikor Louis ugrott elém és teljesen végig mért majd a következő pillanatban megölelt. - Mond csak Dominica drága nem láttad a répáimat? Tudod anya alig pár perce volt itt és hozott nekem egy csomó friss répát, de sajnos nem tudom, hogy hova raktam. - túrt bele a hajába megsemissülten és újra végig nézett a bomba robbantott terülten. Ilyen rendetlenségben nem csodálom, hogy nem találja a répáit. Egyébként Louis nagyon megörült nekem mikor Liam először bemutatott egymásnak és répával kínált meg én pedig boldogan fogadtam el tőle. Azóta akár mikor találkozunk meg van a közös témánk mivel állítása szerint eddig még soha nem találkozott olyan lánnyal aki szerette a répát.
- Louis ez nem meglepő ugyanis Te szinte naponta veszíted el valamidet. Még jó, hogy a fejed a helyén van, de ha nem lenne a nyakadhoz rögzítve szerintem már az sem lenne meg. - csóválta meg a fejét Zayn okoskodóan, de Louis szerintem meg sem hallotta amit mond mert kék szemeivel még mindig a szobát pásztázta és az elveszett répáit kereste.
Egyszer csak hirtelen felkapta a fejét majd szemeiben gyilkos fény villant és a levegőbe szippantott.
- Hol van Niall? - kérdezte végül és végig nézett az ott tartózkodó személyeken. De nem csak Niall nem volt ott hanem Liam se. Ez különös. Pedig álltalában az előadás előtt mindig a az öltözőben szok lenni és a szöveget tanulmányozza. De most hűlt helye van. - Én barom. Biztos letettem az asztalra Ő meg felfalta az egészet. - csapta magát homlokon majd elindult az ajtó felé. - NIALL!!!
- Most komolyan Te úgy ismered Niall mint aki megette a répáidat? Ennyire még Ő sem hülye. Mindenki tudja, hogy a répa a Te szemedben szent zöldség. - állította meg Harry miközben elkapta a répaimádó srác csuklóját és úgy húzta vissza. Louis sóhajtott egyet és látszott rajta, hogy Göndörke meggyőzte ugyanis csalódottan vissza ült a kanapéra és elkezdett egy párnát ölelgetni.
- Nyugi Lou, szerintem meg lesz... valahol. - sétáltam mellé és barátságosan megsimogattam a vállát, de még ez sem segített rajta. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy aki miatt jöttem még nem is beszéltem vele. Félre értés ne essék én nagyonis jól kijöttem velük is csak hát Liam az mégis csak Liam. A legjobb barátom. - Egyébként hol van Liam?
- Utoljára a folyosón láttam miközben eszeveszetten kereste a stylist mivel felemás zoknit adott neki. - válaszolta Zayn én pedig bólintottam egy nagyot és úgy döntöttem, hogy megkeresem az elveszett báránykámat.
A folyosó tele volt vagy fellépőkkel vagy pedig statisztákkal ezért egy kicsit nehéz volt átmenni. Épp a színpad mögé értem mikor meg is találtam, de nem volt maga...hanem egy lánnyal....

Liam Payne

Azzal, hogy a banda bekerült az élő műsorba az életem hatalmas fordulatot vett és a jó értelembe. A srácok a legjobb barátaim lettek és rengeteget lehet hülyülni velük ráadásul eszükben sincs gúnyolódni rajtam.  Ráadásul Domival is ugyan olyan szoros maradt a kapcsolatom mint volt és már csak egy év választ el tőle, hogy megvalósítsuk a fogadásunkat. Rettentően várom már, de addig még meg kéne nyernünk az XF-t ami remélem, hogy sikerülni fog mivel szerintem nagyon erősek vagyunk és összetartóak. Ebben az egész éneklősdiben pedig az a legjobb, hogy az emberek is tök más szemmel néznek rám mint eddig. Az utcán mikor sétálunk megállítanak ráadásul olyanok is akik a gimibe járnak és eddig beszólogattak most azonban sok sikert kívánnak.
○○○
A döntő napján mint az öten tiszta idegek voltunk. Egy csomószor hívtam Domit, hogy mikor érkezik végre már meg mivel szükségem van rá. Megnyugtatott, hogy időben ide ér. A megszokottabnál egy kicsit feszültebb voltam ugyanis mindennél jobban megszerettem volna nyerni a versenyt. Meg van rá az esélyünk, hogy sikerüljön.
Épp az öltözködésnél tartottam mikor észre vettem, hogy felemás zoknit kaptam ezért muszáj volt megkeresnem a stylistot. Gyorsan elmondtam a srácoknak a kínomat majd elindultam utamra, de a személyt akit kerestem sehol nem találtam.
Mikor a színpad mögé értem rögtön meg is fordultam mivel szerintem itt biztos, hogy nincs. Csalódottan indultam meg az öltözőnk felé mikor egy ismerős lány lépett elém. Hosszú göndör haja volt és magas karcsú alakja. Danielle Peazernek hívják és az egyik háttértáncosunk. Szó se róla tényleg szép lány, csak hát nem hozzám való. Vagyis én semmi pénzért nem kezdenék ki vele. De Ő ezt valahogy nem képes felfogni mivel állandóan keresi az alkalmat, hogy beszélni tudjon velem.
- Szia Szépfiú. - varázsolt egy széles mosolyt az arcára miközben csontos kezeivel átkarolta a nyakamat. Kissé kényelmetlenül éreztem magam. - Már rég beszélgettünk, nem gondolod?
- Szia Danielle...öhm tegnap beszéltünk utoljára. - válaszoltam a kérésére és arrébb léptem Tőle nehogy véletlenül hiú ábrándokba vesse magát. - De ha nem haragszol most megyek ugyanis mindjárt kezdődik a műsor. - húztam el a számat és próbáltam úgy mondani mint aki tényleg nagyon sajnálja. Igazából minél előbb el akartam tőle szabadulni.
- Csak arra gondoltam, hogy esetleg valamikor elhívhatnál valahova. - nézett rám mosolyogva és meg akarta volna fogni a kezem, de én egy ügyes mozdulattal elrántottam. Most komolyan Ő hív engem randzini? Helyesbítek randizni akarja vitetni magát? Nem tűnik fel neki, hogy teljesen közömbös a számomra?
- Szerintem ez nem jó ötlet...
- Ne csináld ezt Liam. Nagyon nem illik ez a szűzfiús imidzs neked. - erre a kijelentésre összeszorult a torkom és akaratom ellenére is az osztálytarsaim jutottak az eszembe akik ugyan ezzel a jelzővel illettek. Akkor elfutottam, de most nem fogok.
- Nem hallottad, hogy nem akar randzini vinni? Mi van süket vagy? Mert ha az akkor tudok ajánlani egy nagyon jó fülorvost. - arcomra egy hatalmas vigyor szökött mikor megpillantottam a hátam mögött Domit akik karbafont kézzel állt és gyilkos tekintettel méregette Daniellet. Egy apró sóhaj hagyta el a számat miközben barátnőm mellém állt.
- Te meg ki vagy? - kérdezte bunkón Danielle miközben tetőtől talpig végig mérte a mellettem álló lányt.
- Dominica Mitchell, de valaki csak Csontaprítónak becéz mivel annyi csontot törtem már szént akik bántották a barátomat. - válaszolta fagyosan mire én halkan felhorkantottam. Hát Danielle most jóval kezdett ki. Domit nem érdekli, hogy kicsoda Danielle Ő akkor is megmondja a magáét és a legrosszabb esetben még verekedni is képes.
- Tipli van kislány. Semmi beleszólásod nincs abba, hogy Liam kit akar randizni vinni. - egyáltalán feltűnt neki, hogy én is itt vagyok? Mellesleg nem is hívtam randzini, sőt még csak meg sem fordult az agyamban.
- Téged biztos, hogy nem visz randini és soha a büdös életben nem is fog. - mondta nyugodt hangnemben Domi, miközben Danielle teljesen elsápadt.
- Mert majd egy magadfajta agyatlan csitri fogja megmondani neki, hogy kivel ranizhat. - nevetett fel gúnyosan Danielle. Na ez most csúnya volt. Végképp leírta magát a szememben. Az én Domimmal senki nem beszélhet így!
- Képzeld el, hogy igen. Lásd be Te nem vagy hozzá való. - Domi próbált ugyan úgy viselkedni mint szokott, de azért a hanja mégis csak más volt.
- Mégis miért nem? Hisz még csak nem is ismersz!
- Először is ízetlen vagy és bunkó. Másodszor a lábaid tele vannak véraláfutásokkal amik arra utalnak, hogy nem tizenhét éves vagy. Az arcodon fel lehet fedezni néhány ráncot és ez  azt bizonyítja, hogy jóval elmúltál már húsz éves. Ami arra utal, hogy idősebb vagy Liamtől szóval akár pedofil is lehetsz. - érvelt Domi az én szám pedig tátva maradt. Oké ez kemény volt és ezt Danielle is tudta. Ugyanis fájdalmasan felszisszent majd se szó, se beszéd nélkül elrohant.
Domi elismerően bólintott én pedig hálásan rá néztem és magamhoz húztam majd gyengéden megöleltem. Tényleg hálás voltam neki amiért megint kihúzott a bajból.
- Köszönöm. - suttogtam a fülébe.
- Semmiség. - vont vállat egyszerűen. - De most menj mert meg kell nyernetek a versenyt. - kezdett el nyomni a srácok felé.
Hát az X-Factort végül aztán nem nyertük meg, de legalább harmadikok lettünk ami nem semmi. Én örültem neki és a srácok is ráadásul Simon leszerződtetett egy lemezkiadónál szóval a One Direction elindult a sztárság felé....

Six

Sziasztok!!! Itt a kövi rész amiben már szerepelnek a többi srác is :D Viszont a résszel kapcsolatban annyi, hogy ez néhol különbözik a valóságtól. Vagyis értitek valamit a saját fantáziám szerint írtam, valamit pedig a megtörtént dolgokból :P na ez értelem lett xD

- Niall and the potatos?
- No, One Direction!

- Pár perc és Te következel. - bökött meg hátulról egy ismeretlen férfi, de mikor eljutott a tudatomig, hogy mit mondott akkor jöttem rá, hogy csak egy statiszta volt. Bólintottam egy aprót mire a férfi rögtön felszívódott. Remegve fogtam kezeim között tartott papírt amin egy dalszöveg volt ráírva közben pedig magamban dúdolgattam és próbáltam valahogy lenyugtani magam.
Talán ha végre Domi ide érne akkor sokkal jobb lenne. De szokás szerint vagy késik vagy elfelejtette. Mondjuk az utolsót nem nagyon hiszem el ugyanis az Ő kérésére jelentkeztem az X-Factorba. Előtte tök boldog voltam, hogy végre talán sikerül valóra váltanom az álmaimat, ám most röviden szólva tele a liberóm, ha lehet így mondani. Imádok énekelni, de eddig még soha nem énekeltem nagy közönség előtt maximum csak a suliban, de ott is alig voltak százan. Viszont itt tele az egész terem ráadásul még egy csomó kamerás is van szóval még a TV-be és a netre is felkerülök ami nem jó. Hisz mi van akkor ha elbénázom az egészet és az egész világ rajtam fog nevetni? Így is nap mint nap röhögnek rajtam nem akarom, hogy még az utcán is megismerjenek és az orrom alá dörgöljék, hogy milyen béna voltam.
- Liam! - hallottam meg barátnőm hangját majd a következő pillanatban a nyakamba ugrott közben pedig szorosan ölelt magához. A szívemről hatalmas kő esett le miközben a karjaim között tartottam közben pedig a nyakába fúrtam a fejem. Még mielőtt valaki félre értené a helyzetet még mindig CSAK barátok vagyunk, csak mostanra már nagyon szoros a kapocs közöttünk. Talán a fogadás miatt amit majdnem egy éve kötöttünk már, de valahogy még nagyobb összhangban vagyunk. Igazából minden nap számolom vissza a napokat, hogy mikor lesz a tizennyolcadik szülinapunk ugyanis, hogy őszinte legyek nagyon várom már, hogy végre túlessek rajta és köztünk szólva szívesen megcsókolnám már Domit. Nem is értem, hogy miért gondolok ilyenre, hiszen semmit nem érzek iránta csak barátságot és testvéri szeretet. Igen nekem Ő pont olyan mint a nemlétező húgom. - Bocsi, hogy késtem csak Chanel észre vett egy közeli Nando'st és muszáj volt bemennünk ott pedig hatalmas sor volt és...- ujjamat a szája helyeztem mosolyogva, hogy fogja be.
- Shhh. Semmi baj, itt vagy és az a lényeg. - néztem rá mire Ő szélesen elvigyorodott és látszott az arcán a megkönnyebülés. Szegény biztos azt hitte, hogy majd kiakadok amiért cserben hagyott. Mondjuk akkor tényleg kiakadtam volna ha nem jön el, pedig miatta vagyok itt.
- Hé, én is itt vagyok! - lépkedett felénk Chanel miközben egy hatalmas jégkrémet nyalogatott. Esküszöm már az lenne a fura, ha egyszer nem lenne kaja a kezében. Unottan megforgattam a szemeimet közben pedig elhúzódtam Domitól és újra a szövegre koncentráltam.
- Kölyök, két perc és Te jössz. - lábaim megremegtek és éreztem, hogy elfehéredek. Oké komolyan mit keresek még mindig itt? Már rég elfuthattam volna és akkor nem kéne kiállnom a közönség elé. De akkor az álmom is romokba dőlne. Én énekes akarok lenni akkor meg már csak nem fogok megijedni pár embertől. Helyesbítek fél világtól.
Nyeltem egy nagyot és segítőkérő pillantást vetettem Domira. Cserébe kaptam egy együttérző nézést na meg egy kéz szorítást. De valahogy most még az sem tudott segíteni.
- Ügyes leszel. Csak gondolj arra, hogy a szobádban vagy és nekem énekelsz. - nézett a szemeim közé mire akaratom ellenére is elmosolyodtam a kedvességén. Rettentő jól estek a szavaim.  - Ha meg beléd mernek kötni akkor pedig felmegyek a színpadra és egyesével billentem őket seggbe. - kacsintott egyet én pedig hevesen csóváltam a fejem mivel tudom, hogy tényleg képes lenne megcsinálni.
- Inkább ne. Csak maradj itt és szoríts, hogy jussak tovább. - állítottam gyorsan le, miközben egy statiszta a kezembe nyomta a mikrofonom és szó szerint egy ajtóhoz vezetett ahol rögtön a színpad volt. Utoljára vissza pillantottam Domiékhoz miközben Ő és Chanel küldött felém egy hatalmas vigyort.
Mélyen kifújtam a levegőt és elindultam a színpad közepe felé. Mikor középre értem kaptam egy nagy tapsot majd a zsűri felé fordultam. Ahogy végig néztem rajtuk még a verejték is levert. Hogy elrejtsem a félelmemet zavartan a kivasalt hajamba túrtam.
- Hogy hívnak, hány éves vagy és mit fogsz énekelni? - zúdította rám a kérdéseket Nicole.
- Öhm...Liam Paynek hívnak, tizenhat éves múltam és a Cry Me Rivert szeretném énekelni. - válaszoltam röviden és akadozva. Szerintem tuti meghallották, hogy mennyire be vagyok rezelve. Azonban Nicolnak úgy látszik, hogy elég volt mert csak szélesen mosolygott.
- Akkor had halljuk. - csapta össze a kezét Cheryl miközben a zene elindult én pedig a szám elé emeltem a mikrofont közben pedig magam elé képzeltem miközben a szobám közepén állok a kezemben egy gitárral és énekelem Domi kedvenc zenéit miközben Ő idétlenül táncol. Amint elhagyta a számat az első dallam a közönség elkezdett hangosan tapsolni és ujjongani ami azt jelentette, hogy tetszek nekik. Bátrabban énekeltem a refrént közben pedig a színpadon sétáltam és teljesen bele éltem magam a dalba. Mikor az utolsó szó is elhagyta a számat a zsűri állva tapsolt. Vigyorogva hajoltam meg és vártam az értékelést.
- Elképesztő voltál, szavazzunk. - ült vissza a helyére Simon. A szívem a torkomba dobogott mikor egyesével kaptam az igeneket. Végül pedig négy igennek tovább jutottam a táborba.
Mintha puskából lőttek volna ki úgy rohantam le a lépcsőről és az örömében kiabáló Domi nyakába ugortam és még Chanel is vállon veregetett.
- Tudtam, hogy sikerülni fog. - kiabálta Domi és egyhelyben ugrált. A vigyort képtelen voltam levakarni az arcomról. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy tényleg sikerült. Megyek a táborba és ha sikerül akár még az élő műsorba is bekerülhetek.

○○○

Idegesen álltam a többi jelentkező mellett akik ugyan azt várták mint én. Vagyis a tábornak vége lett és most az a cél, hogy bekerüljek a mentorok házába és onnan ha szerencsém van mehetek az élő műsorba.
A csapat egyre jobban fogyott, de az én nevemet a zsűri még mindig nem mondta. Kezdtem kétségbe esni mivel, hogy őszinte legyek szerintem az utolsó dalválasztásom nem volt jó és ezt a zsűri is megmondta. Kétségbeesettan túrtam bele a hajamba mikor Cheryl felállt és fájdalmasan az ottmaradtakra nézett.
- Sajnálom, akiknek a nevét nem mondtuk azoknak a verseny véget ért. - a könnyeim egyszerre törtek fel belőlem és hevesen a fejemet csóváltam. Ilyen nincs! Nem sikerült mehetek haza és dőltek az álmaimnak. Nem leszek énekes, sőt semmi nem leszek. Itt volt a nagy lehetőségem én mégis elcsesztem.
Zokogva léptem ki a csarnokba ahol többen is néztek ki ugyan így mint én. Szemeim vörösek voltak és hangosan szipogtam miközben lerogytam egy székre.
- Én nem akarok vissza menni a suliba tanulni. - szipogta mellettem egy szőke hajú srác. Arca ki volt pirulva miközben szemeit a pólójába törölte. Szóval Ő sem jutott tovább. Mellesleg még így ilyen sírós hangos is észre vettem, hogy milyen fura akcentusa van.
- Mehetek vissza a pékségbe dolgozni. Pedig azt hittem, hogy tényleg jó vagyok. - válaszolta a hegyette álló göndör hajú srác. Ő valamivel jobb színben volt. Igaz az Ő szemei is könyázottak voltak, de próbálta kordában tartani az érzéseit.
Igazságtalan az élet. Nagyon. Megsemmisülten felálltam, hogy haza felé vegyem az irányt mikor egy statiszta jött ki.
- Aki a nevét hallja az menjen vissza a színpadra. - szólt majd a szeme elé tartotta a papírt, hogy tudja elolvasni a neveket. - Zayn Malik. - egy fekete hajú srác lépett előre. - Louis Tomlinson. - magas vékony, sapkát viselő srác ment Zayn mellé miközben értetlen arcot vágott. - Niall Horan. - az eddig mellettem ülő srác felugrott és a két srác közé lépett. - Liam Payne. - azt hittem, hogy rosszul hallok mikor meghallottam a nevem. Vártam, hogy esetleg valaki más lépjen ki, de ezek szerint csak én voltam az egyetlen Liam Payne. Kissé idegesen álltam Niall mellé mivel fogalmam se volt róla, hogy most mi lesz. - És Harry Styles. - fejezte be a statiszta és a göndör hajú srác mellém állt majd egymás után követtük a nőt és meg sem álltunk a színpadig.
Mikor a színpadra értünk sorba felálltunk középen és a zsűrire pillantottunk. Azok ugyan úgy ültek mint alig fél órája. Simon felállt közben pedig összecsapta a kezeiet.
- Azért hívtunk vissza titeket mivel úgy gondoltuk, hogy össze rakunk benneteket mint egy banda és így bejutottatok a mentorok házába. - magyarázta majd a következő pillanatban azt vettem észre, hogy a mellettem álló négy srác eszeveszett kiabálásban tör ki és magukhoz húznak, hogy én is velük együtt ünnepeljek.

○○○

- Ki kéne találnunk egy nevet mert máshogy nem állhatunk Simon elé. - ült le az ágyára Zayn és kérdő pillantás vetett ránk. Mind a négyen tanácstalanul összenéztünk és azt vártuk, hogy valaki szólaljon meg. Igazából nagyon megkedveltem ezt a négy srácot. Sőt örülök, hogy velük raktak össze mivel eddig még soha nem gúnyoltak vagy cikiztek. Oké igaz csak egy hete ismerem őket, de azóta sülve főve együtt vagyunk mivel állandóan próbálnunk kell, hogy összerázódjunk mint egy banda.
- Mit szóltok a Niall és a krumplikhoz? - szólalt fel a szőkeség miközben épp chipset tömött a szájába. Akár hányszor csak ránézek Chanel jut róla eszembe mivel Niall pont annyit eszik mint a barátnőm. Komolyan szerintem be kéne mutatnom őket egymásnak. Tuti jól kijönnének egymással.
Azonban a név amit mondott az kegyetlen béna volt. Tuti, hogy én ebbe nem megyek bele. Niallen kívül mindenki hevesen csóválta a fejét ami azt jelentette, hogy senkinek nem tetszik. Szóval mély gondolkodásba merültünk. Percek telhettek el így mikor hirtelen Harry felállt és felénk fordult.
- És mit szóltok a One Directionhöz? - kérdezte félősen. Elég jól hangzott viszont nem értettem, hogy jött ez a név. - Gondoljatok bele. Mind az öten külön jöttünk de mégis egy a célunk és egy irányba megyünk tovább. - néma csend. Engem meggyőzött.
- Nekem tetszik. - mondtam végül mire Harry egy hálás mosollyal jutalmazott.
- Nekem is. - bólintott rá Louis és vele együtt Niall és Zayn is. Tök félelmetes, hogy ilyen összhangban vagyunk már most. Mi lesz itt még később.

○○○

- Nos úgy döntöttem, hogy...- itt Simon befejezte és csend telepedett a kertre. Most fog eldőlni, hogy be-e jutunk az élő műsorba. Rengeteget gyakoroltunk és szerintem jók vagyunk így együtt. Mellesleg mind a négyen a barátaim lettek és ha most nem jutunk tovább akkor is tartani fogjuk egymással a kapcsolatot. - Mehettek az élő műsorba. - mondta ki végül mi pedig boldogan ölelkeztünk össze így öten.
Ezt nem hiszem el sikerült! Benne vagyunk az élő műsorba.
A srácok teljesen kifordultak önamgukból. Zayn rögtön végig telefonálta az összes családtagját miközben annyit mondott bele, hogy One Direction. Niall örömében két pizzát rendelt és azon volt, hogy mind a kettőt egyszerre tömje magába. Harry valami hülye táncba kezdett. Louis pedig fel-alá futkosott Simon villájába miközben azt üvöltözte, hogy One Direction. Igen mind a négyen megőrültek.
Én pedig egy fotelban ültem közben pedig vigyorogva figyeltem őket, de mikor Harry a fejemre szórt egy tucat popcornt én is velük buliztam tovább. Hatalmas élmény volt mivel eddig még soha nem hülyültem fiúkkal. Mikor ez a gondolat átfutott az agyamon akkor jutott eszembe Domi. Hiszen neki még nem is újságoltam el a nagy hírt.
Rögtön félre vonultam és előhalásztam a telefonom és már tárcsáztam is barátnőm számát. Egy csengés után felvette és szóhoz sem engedett jutni.
- Könyörgöm mond azt, hogy tovább jutottatok, de ha nem az se baj mert akkoris szuperek vagytok még ha nem is hallottalak titeket együtt énekelni...
- Domi tovább jutottunk. Megyünk az élő műsorba. - mondta majd azt hallottam, hogy hangos üvöltözésbe kezd és azt ordibálja, hogy tovább jutottak. Vigyorogva csóváltam meg a fejem a viselkedésén. Hát igen, Domi az Domi.
- ONE DIRECTIOOOOOOON. - ugrott mellém Louis és a fülembe ordított.Kis híján infarktus kaptam és még a telefonom is kiesett a kezemből a kis akciója miatt, de mielőtt bármit szólhattam volna ismét elrohant.
 Azt hiszem nagy jövő áll előttünk...

Five

Sziasztok. Mivel annyira örülök a komiknak ezért úgy döntöttem, hogy ma is hozok friss részt :D és itt már tizenhat évesek és ez így is fog maradni pár fejezetig :P egyébként ennek a fejezetnek a továbbiakban nagy jelentősége lesz :D

-Megfogadjuk?-Domi
-Én csak benned bízok. - Liam

- Senki nem jött el. - nézett rám fájdalmasan Liam és szinte már elsírta magát mikor e mondat elhagyta a száját. Leültem mellé és fejemet a vállára pihentettem majd sóhajtottam egyet. Chanel az egyik fotelban foglalt helyet miközben az ujjaival dobolt a combján, de úgy ahogy én Ő sem szólt semmit. - Komolyan ekkora lúzerok vagyunk, hogy senki nem akar eljönni a bulinkba? - kérdezte síri hangon majd elrőre hajolt és arcát a tenyerébe temette. Csalódottan kifújtam a levegőt és gondolkoztam. Az utolsó mondatával sajnos nagyon is egyet kell értenem. Lúzerok vagyunk és senki nem akar eljönni a tizenhatodik szülinapunkra.
Oké gyorsan egy kis magyarázás. Szóval nekem és Liamnek majdnem egy napon van a szülinapunk, csak annyi különbséggel, hogy az övé augusztus huszonkilencedikén van míg az enyém harmincadikán. Mikor erre évekkel ezelőtt rájöttünk rögtön neki állítottunk a szüleinknek, hogy mégis, hogy lehet az, hogy nem ismerik egymást. Nos a válasz egyszerű. Míg Liam Wolwehamtonban született és csak évekkel később költöztek Londonba addig én mindig is a Brit fővárosban éltem.
Egyébként tök jó dolog, hogy így van a szülinapunk mivel álltalában mindig együtt szoktuk ünnepelni viszont ez az első, hogy bulit csináltunk. Ezt is csak azért mert most lettünk tizenhat évesek és ezt mindenki megünnepli. Ezért is gondoltuk úgy, hogy mi is szervezünk egy hatalmas bulit a házukba. Meg is hívtuk az összes osztálytársunkat plusz még néhány ismerőst is. Tökre felkészültünk és vártuk a mai napot.
Gondolom most már tudjátok, hogy mi történt. Chanelen kívül senki nem jött el. Ez eléggé szívás, de ezt akkor sem fogom Liamnek megmondani. Annyira fel volt dobva a buli miatt és örült neki, hogy egyszer végre Ő is a figyelem központjában lehet.
Ránéztem segítőkérően a barátnőmre, de Ő épp olyan tanácstalan volt mint én. Liam rettentő maga alatt volt és még csak beszélni sem akart. Komolyan, hogy lehetnek ennyire szívtelen emberek. Persze mikor meghívtuk őket mindenki boldogan mondott igent. Szóval a szemünkbe hazudtak. Engem nem nagyon érdekel, hogy nem jönnek el mivel hétfőn a suliba úgyis egyesével tekerem ki a nyakukat, de az már mellékes. Nem velem szúrtak ki hanem Liammel! Ez pedig a számomra megbocsájthatatlan. Ő a legjobb barátom szinte már olyan mintha a bátyám lenne persze, hogy fontos a számomra.
- Komolyan hagyjuk, hogy egy csomó bunkó elrontsa a szülinapunkat? - álltam fel és Liam elé térdeltem miközben elvettem kezeit az arca elől. Szemei könnyázottak voltak ami számomra eléggé szívszorító látvány volt. - Eddig se volt rájuk szükségünk akkor most miért lenne? - néztem a szemei közé barátságosan. Először nem válaszolt csak elfordította a fejét és kibámult az ablakon miközben hatalmasokat nyelt.
- Dominak igaza van! - állt mellénk Chanel közben pedig fontoskodóan bólogatott. Legalább most Ő nem szól be Liamnek ami eléggé nagy szó nála mivel élvezettel szivatják egymást. - Mellesleg a tortátoknak isteni illata van, remélem nem akarjátok, hogy kárba vesszen. - Liam és én egyszerre néztünk össze majd tört fel belőlünk a nevetés. Chanel értetlenül kapkodta a fejét hol rám, hol Liamra. - Mi van? Valami rosszat mondtam?
- Megint éhes vagy? - kérdeztem vigyorogva, Chanel pedig csak felhúzta az orrát. Igen Chanel imádja a hasát. Szinte minden pillanatban eszik és ami a legjobb soha nem hízik el. Komolyan nem tudom hova fér bele annyi kaja.
- Helyesbítek: még mindig. - javított ki Liam nevetve és sokkal jobb színe lett.
- Nem érdekeltek én akkor is eszek! - mondta felháborodva Chanel majd mérgesen kiviharzott a szobából így csend telepedett a helységre.  Liam elkezdte a cipőjét kémlelni szomorúan.
- Ne csináld ezt Liam. - sóhajtottam fel majd játékosan össze kócoltam frissen kivasalt tökéletes haját. Barna szemeit rám emelte amikben ravasz fény csillant. Azt hiszem most félnem kell.
- Össze kócoltad a hajam? - húzta fel a szemöldökét kérdően.
- Inkább csak megigazítottam. - védtem magam mire Ő össze dörzsölte a kezeit és száján megjelent egy gyilkos vigyor.
- A helyedben most menekülnék. - vigyorogta majd mielőtt elugorhattam volna Ő elkapta a derekamat és lenyomott a szönyegre miközben a hasamra ült és elkezdett csikizni. Az összes gyenge pontomat tudta szóval Ő volt a nyeregben nekem pedig esélyem se volt ellene. Hosszú percekig csikizett miközben én alatta kapálóztam, sikoltoztam és rugdostam össze-vissza, de feleslegesen. Liam élvezte a kialakult helyzetet.  Végül mikor megunta a szenvedésemet abba hagyta, de még mindig rajtam ült és mosolyogva figyelte az arcomat. - Tudod ha azt vesszük igazad volt. Kinek kellenek azok a talpnyaló köcsögök mikor nekem itt vagy Te. - nézett a szemeim közé hálásan mire én nagy nehezen felültem, de Ő még mindig nem mozdult egy tapottat se.
- Örülök ha így gondolod. És végre mosolyogsz! - néztem rá mire Liam hirtelen a nyakamba ugrott és szorosan húzott magához én pedig hagytam magam. Tényleg jól esett, hogy ennyire megbízik bennem.  Mikor elengedett szélesen mosolygott és úgy nyomott egy hatalmas puszit az arcomra. Kissé meglepődtem a cselekedete miatt, de azért örültem neki.  Nem nagyon szokjuk puszilgatni egymást. - Ezt meg miért kaptam? - kérdeztem csodálkozva.
- Mert sikerült boldoggá tenned a szülinapomat. - kacsintott egyet és felállt majd követte Chanelt a konyhába.

Liam Payne

- Köszi, hogy eljöttetek a szülinapi bulimba. - mondtam hétfő reggel az osztályban tartózkodó embereknek. Nagyrészt fiúk voltak és mikor ezt meghallották mind elkezdtek bután heherészni. Domi tényleg felvidított akkor este, de a dühömet nem tudta eltüntetni. Nagyon rosszul esett, hogy hülyének néztek a hátam mögött és gondolom még jót röhögtek is rajtam.
- Ugye nem gondoltad, hogy elmegyünk? - nevetett fel Marc gúnyosan. Kezeim ökölbe szorultak és legszívesebben behúztam volna neki mikor a mellette álló Chadel lepacsiztak.
- De nagyon is komolyan gondoltam. - vágtam rá mérgesen mire azok még hangosabban elkezdtek nevetni. Szóval ennyire viccesnek találják, hogy hülyét tudnak belőlem csinálni? - Esetleg elmondanátok, hogy miért nem jöttetek el?
- Ezt komolyan meg mered kérdezni Payne? - jött közelebb Chad én pedig hátrébb léptem egyet. Fő a biztonság. Tudom ez már a gimi és tizenhat éves vagyok meg minden, de azért még mindig emlékszek a gyerekkoromra ahol élvezettel vertek agyon. Bizonytalanul, de bólintottam egyet. - A legjobb barátod egy csaj. Énekkarra jársz a tanárok imádnak. Mindezek mellett még szűz is vagy. Még csajod se volt! - éreztem, hogy elfehéredek és próbáltam nem összeesni. Honnan tudják, hogy még soha nem volt csajom és azt, hogy szűz vagyok? Amit nem értek, hogy miért gond. Szerintem nincs abban semmi ciki. Vagy ez is olyan mint a csók?
- Semmi közötök a magánéletemhez. - vágtam vissza bunkón mire Chad felhorkantott. Ezt annyira béna volt hallani a szájukból. Ha ezeken a dolgaim változtatnák akkor normális barátaim lennének. Na nem mintha nem lenne jó Domival csak az a baj, hogy Ő tényleg lány és nem fiú. Mellesleg az énekkart nem szégyenlem ugyanis nagy álmom, hogy énekes legyek. - Ó és ajánlom, hogy ma ne kerüljetek Domi szeme elé ha szeretitek a mostani arcotokat.
- Ettől még akkor is szűz maradsz. - röhögte Marc majd a többiek is rátették a nevetést. Éreztem, hogy lángba borul az arcom ezért amilyen gyorsan csak tudtam kifutottam az osztályból és kérdezés nélkül haza rohantam. Egyszerűen képtelen voltam a szemükbe nézni. A telefonom a zsebemben megszólalt és meg se lepődtem rajta, hogy a kivetítőn Domi neve és fényképe virított. Azonban nem vettem fel. Tudom nem helyes, hogy ellógok a suliból, de ma egyszerűen képtelen vagyok ott ülni.
Amint haza értem rögtön bedobtam a szobámba a táskámat majd sarkon fordultam és kimentem a házból és egyenesen a kertünk végéhez gyalogoltam ahol egy hatalmas tölgyfa állt. A fából csinált létrán ügyesen felmásztam majd mikor kellő magasságban voltam leültem egy ágra és magam elé meredve néztem ki a fejemből közben pedig a várost néztem. Igazából ezt a helyet még egész kicsi korunkba fedeztem fel Domival mikor el akartunk bújni a nővéreim elől. Azóta ez a búvóhelyünk és mellesleg ide járok fel gondolkozni.
Nem tudom hány óra telhetett el mikor arra eszméltem fel, hogy megmozdul mellettem egy ág és a fogszabályzós Domival találtam szembe magam. Kissé meglepődtem, hogy ilyen hirtelen feltűnt mellettem.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - vontam kérdőre kicsit sem kedvesen. Magam akartam lenni.
- Mindig ide jössz ha valami bajod van. - vonta meg a vállát egyszerűen majd egy ügyes mozdulattal leült közvetlen mellém. - Mellesleg újra bele kell vésnünk a nevünket mert kikopott. - utalt a fa törzsére ahol tényleg ott virított a nevünk.
- Hagyj magamra. - utasítottam bunkón mire Domi mind két szemöldöke az egekbe szökkent.
- Miért jöttél el a suliból? Egy csomószor hívtalak azt hittem, hogy történt valami. - hangjában aggodalmat véltem felfedezni ami kifejezetten jól esett. Lopva rá néztem és észre vettem, hogy figyel engem. Most komolyan kit akarok átverni? Akár mit csinálok nekem Ő mindig a legjobb barátom marad és ezen semmi nem tud változtatni.
- Még kérded? Chad és Marc ma a fél osztály előtt kiröhögtek. Ráadásul mindenki tudja, hogy még szűz vagyok és, hogy soha nem volt barátnőm. - önöttem ki a szívem közben pedig a reakcióját figyeltem. De nem változott az arckifejezése.
- Ennyi? - kérdezte egyszerűen.
- Ennyi? Domi lenéznek csak azért mert szűz vagyok! Komolyan nem érzed a helyzet súlyosságát? - túrtam megsemmisülten a hajamba. Azt hittem, hogy majd Ő is pont úgy kiakad mint én.
- Én is az vagyok és akkor mi van? - válaszolta mire eléggé érdekes fejet vághattam mivel szó szerint kinevetett. - A szüzesség elvesztése nem olyan mint a csók, hogy gyorsan túlesel rajta nos kész. Nem az annál sokkal fontossabb dolog az emberek életében. Ne is vedd őket figyelemben, hogy mit mondanak. Olyannal feküdj le először akiben teljes mértékben megbízol. - Domit még soha nem hallottam ilyen komolyan beszélni. És ezen most meglepődtem mivel igaza volt. Komolyan képes lennék egy olyan csajjal lefeküdni akit még csak nem is ismerek? Az nem vall rám.
- Én csak benned bízok meg. - csúszott ki a számon hirtelen mire rögtön a szám elé kaptam a kezem mert nem akartam, hogy esetleg félre értsen valamit.
- Te velem akarod elveszíteni a szüzességed? - kérdezte összehúzott szemöldökkel. Elgondolkoztam. Ha azt vesszük nem hülyeség, hisz az első csókom is vele csattant el mégsem változott közöttünk semmi. - Bocsi ,de én még erre fiatal vagyok és Te is.
- Nem most hanem...mondjuk a tizennyolcadik szülinapunkon. - mondtam végül félősen. Az még két év. Az alatt már nagyobbak leszünk. Ki tudja mi lesz akkor még. És el sem sietjük a dolgokat. Ránéztem Domira aki gondolkozott. Gondolom most tök hülyének néz. - Gondolj bele. Senki nem tudná meg és ha bénáznánk maximum csak kiröhögnénk egymást.
- Oké de akkor fogadjuk meg, hogy addig nem fekszünk le senkivel csak a tizennyolcadik szülinapunkon egymással. - nézett a szemeim közé közben pedig a kezét nyújtotta felém. Gondolkodás nélkül fogtam meg a kezét és ráztuk meg.
- Én megfogadom. - bólintottam komoran és Ő is.
Addig azonban változtatnom kell az életemen és valóra kell váltanom az álmaimat...