Two

Sziasztok. OMG nagyon örültem a komiknak amiket kaptam :D el sem tudjátok képzelni, hogy milyen jó érzés. Örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket :) gondoltam cserébe ma is rakok fel részt, viszont a kövi csak a jövő héten érkezik :/ mellesleg kaptam egy díjat is :D Wááá szuperek vagytok. És bocsi, hogy ilyen unalmas rész még, de ígérem hamar beindulnak a dolgok :P

Dominica Mitchell

-Oké, Dominica ez nem vicces! – nézett körbe a szobámba Sunny a nővérem. Magamban jót kuncogtam rajta az ágyam alól. Láttam rajta, hogy ideges amiért nem talál. Az ő eszén olyan könnyű túl járni. Pedig még csak hat éves vagyok.

Ismét előrébb lépett egyet majd a lábával elkezdett a padlón dobolni. – Ha Te így akkor nekem úgy. Megyek és szólok anyáéknak. – épp megfordult volna mikor én kidugtam a kezem az ágyam alól majd elkaptam a lábát aminek az lett a következménye, hogy elesett és szétterült a szőnyegen. Amilyen gyorsan elesett olyan gyorsan felállt és azt vettem észre, hogy üvöltözik meg kapálózik. De én jobban összehúztam magam, hogy ne tudjon elérni.

Lélegzetnélkül vártam a rajtaütését, mikor ismét nyitódott az ajtó és apa lábait láttam meg. Sunny földön fetrengő testéhez lépett majd szó szerint a pizsamájánál fogva felhúzta a szőnyegről.

-Te! – állította talpra a nővéremet aki szavába akart vágni, de apa egy csúnya nézéssel belé folytotta a szót. – Mars készülődni. – Sunny morogva hajtotta végre a feladatát, de az ajtót nem csukta be maga után. Lefogadom, hogy hallgatózik. De több időm nem volt rajta gondolkodni ugyanis apa elkapta a jobb lábamat majd kihúzott az ágy alól és fejjel lefelé lógatott pár másodpercig.

-Ugyan ez vonatkozik rád is. – mondta keményen, majd gyengéden ledobott az ágyra mire én összekulcsoltam a kezeimet a mellem alatt és felhúztam az orrom.

- Nem megyek iskolába. – sziszegtem a fogaim között és vissza másztam a takaró alá. Igaz már pár hete elkedtem az általános iskolát, de én még mindig nem szoktam meg. Annyi szabályt be kellett tartani, ráadásul tanulni is utáltam. Vissza akarom menni az oviba. Ott az csináltam amit akartam és amikor akartam. Nem kellett negyvenöt percig egy kényelmetlen széken gubbasztani közben pedig formátlan dolgokat rajzolni. Ráadásul még reggelit sem kaptunk, csak ebédet. Szinte minden nap menekülök onnan haza. De mihaszna mivel otthon ugyan úgy leültetnek egy székre és ismételik átt velem azt amit a suliban elméletileg már meg kellett tanulnom. Annyira, de annyira nem így képzeltem az iskolát. Azt hittem, hogy ugyan olyan mókás lesz mint az ovi volt.

- De nagyon is mész. – vágta rá keményen apa. Mind két szemöldökömet felhúztam és úgy néztem a szemei közé.

- Nem megyek. – mondtam nyugodt hangnemben. Mondtam már, hogy az oviban rengeteg gond volt velem mivel egy kicsit rossz a magaviseletem? Sunny szerint örültek mikor elballagtam és megszabadultak tőlem. Hát nem tudom, mivel szerintem szerettek ott.

- Aztán már miért nem mész? – kérdezte. – Nem fogod ezt minden nap eljátszani velünk Dominica. Nincs semmi bajod, szóval nyugodtan mehetsz suliba. – persze mindig azt mondják, hogy nincs semmi bajom.Ha kiütések lennének az arcomon akkor is elküldenének. Már egy csomószor próbáltam túljárni az eszükön, de eddig még egyik sem vállt be.

- Ma lesz a Spongyabob évadnyitó része pontos tíz órakor. – mondtam úgy mintha olyan fontos dologról lenne szó. Nekem nagyon is fontos és meg akarom nézni. – Szóval maradok!

- Persze. Majd pontosan tíz órakor gondolsz rá. Most pedig kelj fel és készülődj mert Sunny mérges lesz ha miattad késik el. – megsimogatta a fejem majd szépen kisétált a szobámból.

Nincs igazság! Morogva kiszálltam az ágyból és ugyan ilyen stílusban készülődtem el majd mentem le a konyhába. Anya épp reggelit készített míg Sunny a kakóját itta, apa pedig csak nyugodtan üldögélt egy széken. Nem szóltam semmit, csak duzzogva leültem a székre és magam elé bámultam.

-Én kész vagyok. – pattant fel a székről Sunny majd kiviharzott az előszobába és már a cipőjét húzta. Sóhajtva követtem a példáját,de előtte még anya elkapott és egy nagy puszit nyomott az arcomra mire én elhúztam a számat. Nem értem, hogy miért kell minden reggel agyon puszilgatnia. Úgy viselkedik mintha nem láthatna többet.

 Mikor kiértem a ház elé Sunny már jóval előttem lépkedett ezért sietős léptekkel én is követtem mivel tudom, hogy úgyse várna meg. Azt hiszi, hogy parancsolgathat nekem mivel két évvel idősebb tőlem. Álmában esetleg. Az iskola előtt azonban lelassított majd bevárt engem is.

-Ma nincs kedvem miattad elkésni, szóval ne cirkuszolj és húzz befele. – fordult felém bunkón és az épület felé bögött. De én nem mozdultam. Nem is igaz, hogy mindig miattam késik el. Én pontosan csengetésre bent ülök a padomban, szóval Ő is simán be tudna érni ha akarna.

Épp szólásra nyitottam volna a számat mikor a távolban megpillantottam az egyetlen barátomat, vagyis Liamet. Igazából még csak pár napja a barátom és ez alatt a napok alatt nem nagyon sokat beszéltünk mivel még mindig fél beszélni. Viszont ha kérdezem vissza válaszol csak egy kicsit el kell lazulnia. Nem értem, hogy a fiúk miért nem akarnak vele barátkozni. Pedig tök aranyos fiú. Én megértem magam vele. Meg aztán egész helyes is. Vagyis, hogyha nem a barátom lenne akkor tetszene.

Arcomra mosoly húzódott mikor megpillantottam és ezt meg is jegyeztem Sunnynak. – Nézd ott jön Liam. – böktem fejemmel a fiú felé aki szintén küldött felém egy barátságos mosolyt, ám mikor észre vette, hogy figyelem elesett a saját lábában. Éppen, hogy csak a segge érintette a földet rögtön felpattant és riadtan körülnézett, hogy látta-e valaki.

-Ő az a fiú akikenek a nevét ráírtad a kezedre filctollal? – húzta fel a szemöldökét érdeklődve Sunny és a bal kezemre mutatott amit szerencsére takarta a kabátom. Mégis honnan tud róla, hogy ráírtam Liam nevét a kezemre? Most életem végéig ezt hallgathatom.

- Csak azért írtam rá mert fontos a számomra és nem azért mert titkon tetszik. – húztam fel az orrom és reméltem, hogy hanyagolni fogja a témát. Ha szerencsém van elfelejti és senkinek nem fogja elmondani. – Anya is rátetováltatta a neveinket a hátára. – tettem még hozzá a hatás kedvéért. Egyébként ez igaz volt mivel anyának a hátán tényleg ott virít a nevem. Sunny szólásra nyitotta a száját, de Liam a nővéreivel pont akkor értek mellénk.

- Sziasztok. – köszöntek egyszerre ami elég félelmetes volt. Ilyen közelről a nővéreivel még nem találkoztam. Egy valamit tudok mégpedig azt, hogy hasonlítanak egymásra. Bezzeg én Sunnyval olyan vagyok mint két idegen. Anya szerint ha nagyobbak leszünk majd jobban fogunk hasonlítani egymásra. Hát azt kétlem. Amúgy se akarok rá hasonlítani.

- Mond már meg, hogy hogyan tudtál elesni a saját lábadban? Gondolom megütötted magad. – nézett rá Sunny a paprikapiros képű Liamre aki szégyenében lesütötte a szemét. Oké én menten elásom magam.

- Tényleg Liam, nem fáj semmid? – guggolt le mellé az idősebbik lány majd megsimogatta az arcát. Őszintén megmondva irigykedtem rájuk egy kicsit mivel látszott rajtuk, hogy mennyire szeretik egymást. Velem Sunny ilyen kedvesen soha nem viselkedett. Liam megcsóválta a fejét válaszadás képpen.- Na gyere ide Te. – kuncogott fel végül és egy puszit nyomott az arcára.

- Miért pusziltad meg? – kérdeztem csodálkozva a szőke hajú lányt.

- Azért mert a puszi az elfelejteti a fájdalmat. Legfőbb akkor ha azt valaki olyantól kapod akit szeretsz. – kacsintott egyet Nicola végül pedig mind a hárman elmentek. Liammel tanácstalanul egymásra néztünk majd egymás mellett indultunk be az osztályterembe. Őszintén megmondva nem nagyon hiszem, hogy ha valakit megpuszilnak akkor nem fog fájni semmilye. Azért majd egyszer kipróbálom.