07

Sziasztok. Mondtam én, hogy nem bírom ki sokáig írás nélkül. Ráadásul hála a két órás repülő útnak sikerült belállítanom a laptopomon a magyar billentyűzetet szóval ez most már nem akadály :P A kövi rész fogalmam sincs, hogy mikor jön :/

Jamie Jones

Igen hazudtam és utálom is magamat ez miatt. De most mit csináltam volna? Bele néztem azokba a gyönyörű barna szemeibe és még azt is elfelejtettem, hogy hogyan hívnak. Pedig én tényleg el akartam neki mindent mondani és már nem is egyszer megpróbáltam.
Volt rá alkalmam, de én elhalasztottam. Most pedig már ott tartok, hogy össze zavarodtam a sok hazudozástól. Komolyan annyi mindent kérdezget, hogy az már néha az őrületbe kerget, de én a hasamra csapok és ami az eszembe jut azt hazudom neki. 
Így most ott tartunk, hogy az ovi óta a legjobb barátok vagyunk a sebet a fején pedig úgy kapta, hogy elesett a motorbiciklimmel mikor ki akarta próbálni. Úgy eszi a szavaimat mintha én lennék az Isten. Jó én ezt meg is értem mivel a szobámon kívül sehova nem engedem Ő pedig bele törődött. Amikor elmegyek suliba Ő fekszik és a TV-t bámulja. Szerintem már az agyára megy, de nem tud ellene csinálni semmit se. Örül neki, hogy vagyok neki ráadásul teljes mértékben meg is bízik bennem. Ez miatt pedig még jobban utálom magam.
Bízik bennem pedig nem lenne szabad. Mi lesz akkor ha vissza nyeri az emlékezetét? Ki fog akadni és egy csapásra megutál amiért elraboltam. Mert elraboltam hisz senki nem tudja, hogy hol van már több mint két hete. Ahhoz képest, hogy világsztár még nem nagyon keresik. Lehet, hogy aztán csak ide nem jutottak el a hírek. 
Önző vagyok, de remélem soha nem fogja vissza kapni az emlékezetét. Egyszerűen már annyira megszoktam, hogy minden percben mellettem van. Éjjel mellettem szuszog, reggel pedig az első amit meglátok az ő csillogó szemei. Megkedveltem, de nagyon. Pedig tudom, hogy nem helyes. Nagyon nagy botrány lesz belőle ha kiderül én pedig mehetek a dutyiba. Szép jövő elé nézek. De addig is kiélvezem minden percét.
•••
- Ne kelj még fel. - kezdett el nyafogni Liam miközben a derekamnál fogva húzott vissza az ágyba. Próbáltam elhúzódni Tőle, de Ő nem akart engedni. 
- Suliba kell mennem. - néztem rá sajnálkozva, de Ő még mindig nem engedett. Minél erősebben húzott vissza miközben én próbáltam ellenkezdni. Nem akartam igen hangoskodni ugyanis apa még mindig nem tud az új lakótársunkról. Jobb is. 
- Muszáj? Nem akarok megint egész délelőtt egyedül lenni. - nézett rám kiskutyaszemekkel. Hangos nevetésben törtem ki ahogyan az arcát néztem. Olyan aranyos pofija volt. Ráadásul olyan édesen tudott hízelegni. Nem lehet kellemes neki egész délelőtt egyedül lenni bezárva.
- Ennek a nézésnek már nem dőlök be. - csóváltam meg a fejem vigyorogva. - Pár napja engedtem neked és végig nézettél velem valami ocsmány horror filmet. - emlékeztettem és Ő is elvigyorodott. - Szóval ezt most szívtad. - kacsintottam rá és ismét megpróbálkoztam a szökéssel, de Liam gyorsabb volt nálam és egy ügyes mozdulattal a hasamra ült majd ahol tudott elkezdett csikizni. Próbáltam nem kiabálni ezért inkább eszeveszett fészkelődésbe kezdtem.
Bár ne tettem volna. A felsőm a hasamnál és a kezemnél is felcsúszott így Liam tökéletes betekintést nyert a kék-zöld verés foltjaimra. Tevékenységét rögtön abba hagyta majd szörnyülködve nézte apám művét.
- Jam honnan szerezted ezeket a foltokat? - húzta fel a szemöldökét kérdően. Én csak lesütöttem a szemeimet majd elhúzódtam tőle és kimásztam az ágyból. Az ablak elé sétáltam és kibámultam rajta. Nem szabadott volna neki meglátnia. Most mégis mi a csodát hazudjak? Ezzel kapcsolatban nem találhatok ki csak úgy. Éreztem ahogy mögém sétál majd hátulról átkarolja a derekamat a fejét pedig a vállamra teszi. Melegség járta át az egész testemet. Fura, hogy ilyen érzéseket képes kiváltani belőlem. - Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? Csak egy szavadba kerül és elintézem azt aki ezt csinálta veled. - halkan felkuncogtam a kedvességén.
- Hidd el jobb ha nem tudsz róla. - fordultam felé és reméltem, hogy ennyivel beelégszik. 
- De én akarok tudni róla! Te vagy a világon a legfontosabb számomra, nem akarom hogy szenvedj. - nézett a szemeim közé kedvesen. Ez nagyon nem jó ha ezt gondolja. A való életben még csak a létezésemről sem tud. Akkor meg, hogyan lehetnék én a legfontosabb a számára? 
- Az apám. - nyögtem ki végül majd leültem az ágyamra és a tenyerembe temettem az arcomat. Pár másodperc múlva Liam is csatlakozott hozzám. Lágyan megszorította a kezem, de nem szólt. Nem vagyok normális, hogy elmondtam. Ő az első akinek elmondtam. Komolyan mi van velem? - Ha nem adok pénzt neki agyon ver. Tőle vannak a foltok.
- És Te ezt csak így tűröd? Jam ez nem normális dolog, fel kéne jelenteni. Miért nem mondtad eddig? Vagy mondtad csak én nem emlékszek rá? - jól esett, hogy ennyire törődik velem. Elmosolyodtam ahogyan próbál emlékezni. Erre biztos, hogy soha nem fog emlékezni.
- Mert nem akarom, hogy neked is bajod essen. Ő miatt nem akarom, hogy a házban mászkálj. Ki tudja, hogy mit csinálna ha megtudná, hogy itt vagy. - mondtam. Ezt nem hiszem el elmondtam. Talán túl sokat tud. 
- És mi van az anyukáddal? Miért nem költözöl hozzá? - kérdezte tágra nyílt szemekkel. Felhorkantottam egyet és magam elé meredtem. Ha anya élne már rég nem itt lennék. Mennyivel másabb életem lenne ha élne. De miért is gondolkozok ilyenen? 
- Meghalt pár éve. Apám akkor lett alkoholista. - válaszoltam és elhúztam a számat. Liam egy hirtelen ötlettől vezérelve magához húzott és jó szorosan megölelt. 
Fura volt ez a gesztus ugyanis engem soha senki nem szok ölelgetni. Anya volt az utolsó aki megölelt. Ezért is hatódtam most meg ennyire. Lehet semmi jelentősége nincs nekem akkor is sokat jelent mivel szívből jön. Lehet ha vissza nyeri az emlékezetét megutál, de most akkor is szeret és fontos vagyok a számára. Nekem pedig ez épp elég. 
- Sajnálom. De bennem bízhatsz én soha nem foglak magadra hagyni. Örökre melletted maradok. - suttogta a fülembe. Egy könnycsepp csordult ki a szememből, de gyorsan le is töröltem. Milyen fájó dolog ez az egész. Ugyanis én tudom, hogy ezeknek a mondatoknak nem lesz jövője. Az ő emlékezete vissza tér és még csak a létezésem sem fogja érdekelni. Magamra maradok egy hűvös cellában. 
- Ne mondj olyat amit nem tartasz be. - válaszoltam egyhangúan és elhúzódtam tőle. Liam értetetlenül pislogott rám.
- Miért? Azt hiszed, hogy csak kamuzok? Hát pedig tévedsz ugyanis én örökre melletted maradok. - erőszakoskodott. Halványan elmosolyodtam. Azért egy kicsit jobban éreztem magam, hogy végre valakinek elmondhattam a bajom.
- Majd meglátjuk. Most azonban mennem kell mert tényleg elkések. - néztem rá sajnálkozva miközben felvetem a földről a táskám és elindultam az ajtó felé, de Ő a kezem után kapott.
- Délután nem viszel el motorozni? Annyira szeretném kipróbálni. - hogyan tud valaki ennyire aranyosan nézni? Képtelen vagyok neki ellenállni. Ez nem igazság! 
- Veszélyes!
- Nem akarom vezetni, csak végre el akarok innen menni egy kicsit. Esküszöm el sem mozdulok mellőled! - szemeimet az ég felé emeltem. Tényleg elég rossz lehet minden nap a négy fal között lenni. Meg aztán mi baj történhet? Úgyis sisak lesz rajta és emberek még csak nem is fogják látni. 
- Oké. - adtam meg magam végül, mire Liam felkapott és megpörgetett majd egy hatalmas puszit nyomott az arcomra amibe bele pirultam.

- Imádlak. - engedett el én pedig vigyorogva hagytam magára...

06

Sziasztok! Új rész és most egy darabig nem is lesz több ugyanis július elsején repülök vissza Angliába ott pedig nem hiszem, hogy nagyon fogok tudni írni. Első ok az, hogy ott még csak magyar billentyű sincs és ékezetek nélkül pedig nem fogok írni. Másodszor megyek kirándulni is. Harmadszor pedig a maradék időmet a barátaimmal szeretném tölteni. Ráadásul azt sem tudom, hogy mikor jövök megint a nagyszüleimhez, lehet csak Karácsonykor. Szóval a blog Szünetel határozatlan ideig. Nem zárom be mivel ha úgy lesz még teszek fel friss részt. De lehet hamarabb hozok részt mint amit gondolnátok, valahogy megoldom :D

Liam Payne

A fejem zúgott és alig tudtam megmozgatni a testrészeimet. Szemeimet éles fény ütötte meg ezért képtelen voltam kinyitni.
Mikor ez a feladatom sikerült egyenesen két gyönyörű barna szempárral találtam szembe magam. Sűrűn pislogtam mivel azt hittem, hogy még mindig csak álmodok. A lány kedvesen rám mosolygott angyali arcával.
- Szia. - köszönt mosolyogva. Nem csak az arca volt kedves hanem a hangja is. Azonban én még mindig csak bámultam. Először is mivel annyira megbabonázott. Másodszor pedig azért mivel fogalmam sincs, hogy ki Ő.  - Hogy érzed magad?
- Hol vagyok? - kérdeztem végül. A hely nagyon nem volt ismerős, de ez még csak a jobbik kérdésem volt. Ugyanis jelen esetben még a nevemre sem emlékszek. - És én ki vagyok? - a lány arca elfehéredett én pedig halálra rémültem. Nem emlékszek a nevemre! Még ha csak a nevemre, nem emlékszek az életemre.
Mintha puskából lőttek volna ki olyan gyorsan ültem fel, de rögtön meg is bántam mivel a fejembe éles fájdalom hasított. Jobb kezemet rögtön a fejem tetejéhez kaptam és egy sebet tapintottam ki. Ez mégis, hogy került oda? Én én miért nem emlékezek rá, hogy kaptam?
Ez nagyon nem vicces! Erősen koncentrálva próbáltam vissza emlékezni valamire az életemben, de a nagy feketeségen kívül semmit nem láttam. Ráadásul a fejem is még jobban megfájdult. Miért van ez? Miért nem tudok magamról semmit? És ki ez a lány?
- Feküdnöd kell! - parancsolt rám az ismeretlen lány, majd a mellkasomra rakta apró kezét és úgy nyomott vissza az ágyba. Szívem szerint nem engedelmeskedtem volna neki, de jelen esetben gyenge voltam ugyanis eszeveszetten fájt a fejem. Úgyis kiderítem, hogy mi van velem és , hogy miért nem emlékezek semmire sem.
- Ki vagy Te? - kérdeztem egy kissé ingerültebben a kelleténél mikor már újra az ágyba feküdtem. Egy csomó kérdésem volt, de Ő csak a kezeit tördelte idegesen. - Mi van velem és miért nem emlékezek semmire sem?! - vittem fel a hangomat. Most már tényleg ideges voltam. Nagyon nem élvezetes, hogy semmire nem emlékszek az életemből. Azt sem tudom, hogy mi a nevem, vagy hogy mikor születtem, kik a szüleim és ráadásul fogalmam sincs erről a lányról vagy pedig arról, hogy hol vagyok.
- Liamnek hívnak. Liam Paynek és pár napja egy eléggé súlyos baleseted volt és akkor szeretted azt a sebet a fejeden is. - hadarta el egy szuszra, de különös oknál fogva nem nézett rám. Inkább a cipőjének beszélt. Pedig én nem ettem volna meg.
Szóval balesetem volt és Liam Payne a nevem. Hurrá legalább a nevemet tudom. Milyen megnyugtató. De, hogy szereztem a balesetemet?
- És Te? Mármint ki vagy Te nekem? - húztam fel a szemöldökömet? Ez elég viccesen fog hangzani, de remélem, hogy a barátnőm. Mármint értitek úgy a barátnőm, hogy járunk. Nagyon örülnék neki ha igaz lenne mivel amint megláttam olyan érzés fogott el mintha ezer éve ismerném már. De lehet, hogy csak én fantáziálgatok ilyenről mivel ha magamhoz tértem akkor nem kellett volna egy csókkal üdvözölnie vagy valami ilyesmi? Ő azonban ezt nem csinálta ami azt jelenti, hogy semmi nincs köztünk.
- Engem Jamie Jonesnak hívnak. - mutatott önmagára hosszú óráknak tűnő másodpercekkel később. Bólintottam egyet és reménykedtem benne, hogy tovább folytassa a mondandóját. Ugyanis a lényeget még mindig nem tudom. - És én vagyok az egyetlen barátod ugyanis a szüleid meghaltak egy autóbalesetben. Rokonaid nincsenek ezért is laksz nálam. - csak pislogni voltam képes mikor ezek a mondatok elhagyták a száját. Akkor én most árva vagyok? Nincsen egy élő rokonom se hanem csak Jamie van aki a legjobb barátom és aki befogadott? Na jó erre nagyon nem számítottam. Nincs az ég világon senkim, magam vagyok. - Minden rendben? - fogta meg a kezem barátságosan én pedig rá néztem.
Barna szemeiben ismét elvesztem és az egész testemet nyugalommal töltötte el ahogy az arcát kémleltem. Lehet, hogy még mindig fogalmam sincs, hogy valójában ki Ő, de hiszek neki. Hisz ha lennének szüleim, barátaim akkor már rég itt lennének. De Jamien kívül nincs itt senki ami azt bizonyítsa, hogy igazat beszél.
Bólintottam egy aprót majd a plafont kezdtem el bámulni. Ez az egész olyan szörnyű.
- Miért nem emlékszek semmire sem az életemből? - kérdeztem végül. Jamie nem válaszolt csak nézett.
- Rosszkor voltál rossz helyen. - válaszolta végül. Nem igazán értettem, hogy ezzel most mit is akar. Miért voltam rossz helyen? Elég csúnyán el kellett magamat intéznem ha ilyen csúnya sebem maradt. - De most már jó helyen vagy. Ha azt csinálod amit én mondok akkor nem lesz többé semmi bajod. - ismét bólintottam egyet mivel annyira komolyan beszélt. Persze, hogy engedelmeskedni fogok neki, hisz jelen esetben csak Őt ismerem. Még mindig sajnálom, hogy nem a barátnőm. Mondjuk nem értem, hogy miért nem kezdtem ki vele soha sem.
- Éhes vagyok. - mondtam végül vigyorogva és végre Jam is elnevette magát ahogyan a hasamat fogom. Illet neki ez a mosoly.
- Maradj nyugton és hozok be neked valamit. - mondta én pedig ártatlanul bólintottam egyet majd azt néztem ahogy elhagyja a szobát. Persze amit becsukta maga után az ajtót rögtön kiszálltam az ágyból, hogy követni tudjam. Semmi kedvem nem volt már feküdni. Igaz minden testrészem fájt, de tele vagyok kérdésekkel amikre választ kell kapnom. Meg amúgy is jobb érzés ha Jam mellettem van.
Az ajtót lassan kinyitottam majd nesztelen léptekkel elindultam. A folyosó végén lévő szobából zaj hallatszott szóval utam oda vezetett. Még a csukott ajtón keresztül is meghallottam Jamie kedves hangját. Az ajtót résnyire kinyitottam és megpillantottam ahogy a konyha közepén áll tanácstalanul és ép valakivel telefonon beszélget.
- Hát van itt liszt, tojás meg tej. - nézett rá az asztalra majd a hajába túrt. - Palacsinta? Oké megpróbálom. - akaratom ellenére is kitört belőlem a nevetés amit Ő természetesen meghallott.
- Te meg mit csinálsz itt? Egyáltalán, hogy jutott eszedbe kijönni a szobámból? - kiáltott rám majd elkapta a karom és kicsit sem kedvesen behúzott a helységbe majd becsukta az ajtót. Sőt még rá is zárta.  Nem értettem ezt a kitörését. Hisz nem mondta, hogy nem szabad kijönnöm a szobából.
- Miért nem lett volna szabad? - kérdeztem végül és leültem egy székre. Jam hevesen a fejét csóválta. Ez fura. Miért nem szabad onnan kijönnöm? - Miért nem?
- Mert feküdnöd kell! - vágta rá mérgesen. - Eszel és azonnal mész vissza pihenni. Vagy soha nem akarod vissza kapni az emlékeidet? - egy nyekkenés szerűség hagyta el a számat mikor az utolsót kérdezte. Persze, hogy vissza akarom kapni az emlékeimet. Bármit megadnék érte, hogy valamire emlékezhessek.
Nem válaszoltam semmit, csak felálltam kizártam az ajtót majd úgy ahogy jöttem úgy vissza is mentem a szobába. Hisz mit csináljak ott mellette ha nem örül nekem? Vissza másztam az ágyba és csak magam elé meredtem. Valamit nem mond el. Egyébként is miért kellett neki ennyire kiakadni azon, hogy oda mentem? Tudtommal nem csináltam semmi bűnt.
Alig tert el pár perc ismét nyitódott az ajtó és megjelent Jam egy tálcával a kezében. Tüntetőleg elfordítottam a fejem, de megbántam mivel a fejem megint megfájdult.
- Most haragszol rám? - kérdezte kedvesen mikor mellém mászott. A tálcát természetesen nem tette le. - Gyere egyél mivel Te miattad sütöttem meg az életem első palacsintáját. - tette hozzá és hallatszott rajta, hogy mosolyog. Sóhajtottam egyet majd felültem Ő pedig boldogan tette elém a tálcát én pedig jóízűen kezdtem el lakmározni. Ahhoz képest, hogy élete első palacsintája volt szerintem jó lett. Mikor végeztem vele az asztalára rakta az üres tálcát és újra az ágyra ült. - Ne haragudj az előbbi dühkitörésemért csak...
- Semmi baj. - vágtam a szavába egyhangúan.
- Nem bízol bennem igaz? - kérdezte szomorúan. Rá pillantottam és láttam, hogy tényleg sajnálja az előbbi. Most komolyan kit akarok hülyíteni? Ő az egyetlen aki szóba áll velem és mellettem van.
- Próbáld bele képzelni magad a helyzetembe. Az ég világon semmi emlékem nincs, csak egy nagy feketeség. Ráadásul a fejem eszeveszetten fáj és most tudtam meg, hogy csak Te vagy nekem. - öntöttem ki a szívem és akkor olyan történt amire nem számítottam. Jamie a nyakamba ugrott és sírásban tört ki. Kezemmel rögtön a hátát kezdtem el simogatni miközben az egészt testem bizsergett. Eszméletlen jó érzés volt a karjaim között tartani az apró testét. - Tudod örülök, hogy Te vagy a barátom. És nagyon is bízok benned!
- Pedig nem kéne. - szipogta majd elhúzódott tőlem és kitörölte szemeiből a könnyeket. - Most pedig pihenj.
- Igenis Anyuci!- nevettem el magam és hagytam, hogy a nyakamig betakorjon. Tényleg örülök neki, hogy legalább Ő itt van nekem...

05

Hellóka! Szóval friss rész és büszkén kijelenthetem hogy innentől lesz izgalmas a töri :P

Jamie Jones

Legszívesebben sírni lett volna kedvem ahogy a földön vonagló, vérben ázó srácot néztem. Fejéből a szilánkok miatt csak úgy dőlt a vér, de az egészben az volt a legrosszabb, hogy egyszerűen képtelen voltam segíteni rajta. És, hogy miért?
Joe és Mick még mindig fölötte álltak ráadásul az utóbbi még egy utolsót a gyomrába rúgott majd leköpte és sarkon fordult. Még csak nem is zavartatták magukat, hogy esetleg meg is halhat a hülyeségük végett. Mert ez Joe hibája ugyanis a srác semmiről nem tehet. Csak kérdezni akart valamit mivel szerintem eltévedt, ami azt bizonyítja, hogy a saját akaratából tuti, hogy nem jött volna erre a negyedre. Hiszen csak rá kell nézni, fekekte Ronge Rover, Convers cipő, kockás ing. Nem ide való alkat.
A srác még utoljára vonaglott egyet az én lábaim pedig a földbe gyökereztek. Segíteni akarok rajta mivel szerintem még van rá esély, hogy életben maradjon. Egyáltalán miért kellett az a rohadt ajtót neki nyitni? Joe tudta, hogy mit akar és ez szörnyű.
- Hé Jam nem jössz? - szólt rám jókedvűn Mick, majd Denny nagy nehezen felállt a járdáról és húzni kezdett. Persze minél előbb le kell lépni, hogy ne keltsünk feltűnést. Pillantásom akaratom ellenére is a vérben úszó srácra vándorolt. Arcából már alig lehetett valamit kivenni. A szívem összeszorult miközben elhagytuk az élettelen testet. Ez nem én vagyok, hogy csak valakit így itt hagyok az utcán, bajban.
Amikor Joe verte át tudtam érezni a fájdalmát, hisz én is minden nap érzem ugyan ezt. Rajtam már senki nem tud segíteni, de én még tudok rajta.
- Innen haza találok magam is. - álltam meg és az egyik sötét utcára böktem. Igazából nem itt laktam, csak azt akartam, hogy ne kelljen velük mennem. Mind a hárman megtorpantak majd felém fordultak, végül Joe vállat vont és tovább folytatták az útjukat.
Úgy csináltam mintha betértem volna az utcába, de igazából csak megindultam aztán megálltam és megvártam míg a három test végleg eltűnik a sötétben. Mikor ez megtörtént irányt változtattam és vissza rohantam a sráchoz. Leguggoltam mellé és kezembe vettem a csuklóját, hogy tudjam kitapintani a pulzusát. Szerencsémre nem halt meg és ettől elmosolyodtam ugyanis van még remény. Már csak az a kérdés, hogy hogyan cipeljen el a házunkig? Felálltam és a hóna alá nyúltam majd úgy kezdtem el húzni az úton. Csak most ne lásson meg senki mert akkor nagyon nagy szarban leszek.
Bő egy órába tartott míg nagy nehezen haza ráncigáltam, pedig a parktól csak tíz percre lakunk. De az élettelen srác teste sokkal nehezebb volt mint amit én képzeltem. De nem baj mert sikerült a célom.
Mikor beléptem a házunkba a szokásos sötétség fogadott. Lámpát nem mertem nyitni mivel nem akartam azt, hogy apa meglássa. Na igen apa. Akár mi is történik nem tudhatja meg, hogy titokban egy srácot ápolgatok a szobámban. Begorombulna és ki tudja, hogy mit csinálna.
A szobámhoz érve felkapcsoltam a villanyt, majd utolsó erőmmel az ágyamra fektettem a mostanra már tiszta vér srácot. Az ajtót gondosan bezártam és az ágyra másztam. A srác lassan és aprón, de lélegzett viszont a fejéből még mindig nagyon csurgott a vér. Talán a túl sok vérveszteség miatt nincs eszméleténél.
Lemásztam az ágyamról majd gyorsan a fürdőszobámba rohantam és megvizeztem egy törölközőt majd vissza rohantam a szobámba és letöröltem az arcáról a megfagyott vért majd a fejét vettem kezelésbe. Világosbarna haja között egy hatalmas seb égtelenkedett ami elég csúnya volt, ráadásul az Istenért sem akart elállni a vér. De nem adtam fel. Állandóan újra vizeztem a törölközőt és borogattam a sebet közben pedig a srác arcát néztem.
Elképesztően aranyos volt. Ami nálam nagy szó ha ilyet mondok ugyanis eddig még soha nem voltam igazán szerelmes. Voltak már pasiaim, de egyiküket sem szerettem. Viszont ez a srác annyira édes volt ahogy szuszogott az ágyamban. Kár is ilyenen gondolkoznom. Amint magához tér úgy itthagy mint a pinty. Hisz kinek kellenék már ilyen kék foltokkal ráadásul ilyen negyedből.
Egész éjjel a srácot ápoltam és reggelre már az egész arcmimikáját kívülről fújtam. Ha akartam volna akkor sem lettem volna képes elaludni mivel nem tudtam betelni az arca szépségével. Ráadásul olyan puha bőre volt és a Batmanes felsője is tök vicces. A feje igaz már nem vérzett, de még mindig nem tért magához. Nekem pedig iskolába kell mennem.
Gyorsan rendbe szedtem magam. Már amennyire el lehet tüntetni a karikákat a szemem alól, megfogtam a motorom kulcsát, a srácot a nyakáig betakartam és mikor elhagytam a szobámat ismét kulcsra zártam. Na nem azért, hogy ne tudjon elmenni hanem inkább apám végett. Ha olyan kedve van akkor simán beront a szobámba, de így hogy kulcsra van zárva semmi esélye nincs.
Szerencsére most nem találkoztam vele, így ütés nélkül tudtam elindulni a suliba. Mondhatni egész nap azt vártam, hogy mikor mehetek haza, hogy újra láthassam a titokzatos srácot.
- Cső. - a szekrényeknél Hannah állt és bőszen lapozgatott egy tini magazint miközben én a könyveimet raktam be a szekrényembe. - Hallottál róla, hogy tegnap Joe hogyan elintézett egy belvárosit? - kérdezte egyhangúan, de még mindig nem nézett rám. Még, hogy hallottam-e róla? Á dehogy, csak az áldozat az ágyamban fekszik eszméletlenül.
- Ott voltam. - válaszoltam egyhangúan. Hannahnak több sem kellett. Szemeit egyszerre vezette rám és tudtam most jött el a vallatás ideje. Imádja az ilyen dolgokat, ráadásul ha még vér is van még boldogabb.
Zavartan lesütöttem a szemeimet, de félúton megállt a pillantásom méghozzá Hannah magazinján. Oldalra fordítottam a fejem, hogy tudjam elolvasni a szalagcímet amin nagy betűkkel a One Direction név állt. De engem nem is a név érdekelt hanem a kép amit a bandáról készítettek. Az egyik tag szokatlanul ismerős volt.
- Hannah megnézhetem az újságodat?- Kérdeztem és szokatlanul furán csengett a hangom. Barátnőm szemei tágra nyíltak ugyanis eddig még soha nem fordult elő, hogy elkértem Tőle egy ilyen szennylapot. De a mai nap az kivételes. A lány bólintott egyet és felém nyújtotta az újságot én pedig mohón elkaptam és vizslatni kezdem a képet. A francnak kell ilyen kicsi képet bele tenni? Mérgesen lapoztam fel az újságot, hogy találjak még róluk képet.
- Te is Directioner vagy? - kérdezte Hannah mire én ránéztem, de elég érdekes képem lehetett mivel szakadt a röhögéstől. Még ha tudnám is, hogy miről beszél. Én nem nagyon vagyok képben a mai zenékkel. Sőt szinte zenét sem hallgatok.
Nem válaszoltam a kérdésére mivel pont akkor találtam meg a cikket a bandáról. Még szerencse, hogy a szekrényemnek voltam támaszkodva mivel így legalább nem ájultam el mikor megpillantottam a képen azt a srácot aki most az én ágyamban fekszik. Te Jó Ég egy világsztárt ápolgatok!
- Ez ki? - böktem ujjammal a lapra ahol ugyan az a srác vigyorgott aki most az én ágyamban fekszik eszméletlenül. Mit ne mondja még a mosolya is aranyos. Na jó ez most nem a hülyéskedés ideje. Hannah bele bámult a magazinba majd szélesen elhúzta a száját.
- Ő Liam Payne. - adott választ a kérdésemre. Legalább most már a nevét tudom. - De ezt tudnod kéne ha Directioner vagy. - csóválta meg a fejét.
- Fogalmam sincs, hogy mi az a Directioner. - mondtam egy kissé keményebben. - Szóval akkor Ő ennek a One Directionnek a tagja? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Ciki, hogy semmit nem tudok róla miközben egy világhírű banda tagja.
- Ennek? Jam Ők a világon a leghíresebb együttes, milliók vannak megőrülve értük, ráadásul csodás hangjuk van és még dögösek is. - hadarta el egy szuszra. Oké ez nekem túl sok így egyszerre. Egy sztár fekszik az ágyamban élettelenül! Ha erre valaki rájön nekem végem van, senki nem fog nekem hinni, hogy nem én intéztem el. Ilyen az én formám, segíteni akarok erre pont egy sztárocska az. De mit keresett egyedül nálunk? Tudtommal az ilyen menő hírességeket biztonsági őrök őrzik.
- Remek. - mondtam elhaló hangon magam elé bámulva. Hannah nem értette, hogy mi üthetett belém, de én se nagyon foglalkoztam vele. Vállamra csaptam a táskámat majd szó nélkül a parkolóba mentem.
Ilyen nincs. Ott fekszik az ágyamban, börtönbe fogok kerülni egy olyan dolog miatt amit nem is én követtem el.
Gyorsan beindítottam a motoromat és haza felé vettem az irányt. Leparkoltam és már rohantam is a szobámba közben pedig reménykedtem, hogy végre magához tért. De mikor beléptem elhúztam a számat ugyanis ugyan úgy feküdt ahogy reggel hagytam.
Felsóhajtottam és leültem közvetlen mellé az ágyra közben pedig tökéletes arcát néztem. Kétség sem fér bele, tényleg Ő az aki a magazinból mosolygott rám. Most meg hófehér arccal fekszik az ágyamban és semmit nem tud magáról. Az lesz a legjobb ha megkeresem a mobilját és felhívok valakit és elmondok mindent, hogy mi történt.
Már ép elkezdtem volna a tervemet mikor hirtelen kinyitotta a szemeit. Elvesztem azokba a gyönyörű mogyoróbarna szemeimben amikkel engem vizslatott. Számra mosoly húzódott ahogy végig nézett rajtam. Elég félelmetes lehet felkelni egy idegen helyen.
- Szia. - köszöntem mosolyogva, de Ő még mindig az arcomat kémlelte. - Hogy érzed magad?
- Hol vagyok? - szólalt meg mély szexis hangon amitől libabőrös lettem. Soha nem voltam még ilyen közel egy ilyen helyes sráchoz. Szemeit összeszűkítette majd ismét szólásra nyitotta a száját. - És én ki vagyok?...

04

Sziasztok !!! Itt is a kövi rész :D Remélem elnyeri a tetszéseteket :) Ó és oldalt a bloglovinon fel lehet iratkozni rendszeres olvasónak. És lassan meglesz a 10000 látogató! 

Liam Payne

Életemben először vagyok a belvároson kívül és, hogy őszinte legyek soha nem is nagyon érdekelt, hogy vajon milyen lehet a Chelsea negyed. A pletykáknak nem hittem, de akkor is azért bennem maradtak akár mennyire sem akartam figyelni rájuk. Persze a pletykáknak nem lehet hinni, hisz rólam is mennyi hazugság terjengett már amiből semmi nem volt igaz.
Lehet, hogy ezzel a negyeddel is minden rendben van és még egy gyilkosság sem történt ott, csak valamilyen ütődött elterjesztette, hogy valaki ott élő ölt meg egy magamfajtát. Nem értem, hogy miért kell különbséget tenni két lakos között. Hisz a belváros és a Chelsea negyed is Londonhoz tartozik, akkor meg minek ez a nagy felhajtás.
De, hogy még a srácok is bedőltek ennek az egésznek na az már nálam végképp kiverte a biztosítékot. Inkább terpeszkednek tovább a kanapén, minthogy eljöjjenek egy árvaházba ahol egy csomó rajongónk van. Akár mennyire is félnék akkor is eljönnék. Jó persze mivel én ilyen ütődött vagyok aki mindenkinek segít. Nem tehetek róla, áldott jó szívem van.
Magamban elmosolyodtam mikor elhagytam egy táblát amire a Chelsea szó volt ráfeste. Megérkeztem!
Nyeltem egyet és lassítottam az autó tempóján, hogy lássam meg az árvaházat ami eléggé nehéz feladatnak bizonyult. A járdákon csak néhol volt világítás ráadásul az a néhány is csak pislákolt. Az utak tele voltak üveg szilánkokkal a házak pedig meggyötörtek voltak. Olyan volt mintha egy másik városba jöttem volna. Azt hiszem kezdem érteni, hogy miért van ez a nagy ellentét. A belvárosba méregdrága villák vannak meg hatalmas áruházak tele nevezetességekkel. Itt pedig szerintem egy alkoholista számít nevezetességnek aki a járdán van szétterülve mint egy hulla. Vagyis remélem, hogy csak úgy néz ki mint egy hulla.
Elfordítottam a fejem és csak az útra összpontosítottam. Kissé félelmetes volt, hogy szinte senki nem tartózkodik az utcákon. Pedig még nincs is olyan késő.
Erősebben szorítottam a kormányt és minden épületet jól megnéztem. De mikor pontosan ötször átmentem ugyan azokon az utakon, kissé mérges lettem. Csak én lehetek képes eltévedni egy ilyen kicsi negyedben.
Befordultam egy sötét kis utcácskába a szívem pedig nagyot dobbant mivel megpillantottam pár embert akik a járda szélén álltak. Ők biztos el tudják mondani, hogy hol van az árvaház.
Mikor kellő közelségbe értem megállítottam a motort és kiszálltam. Addigra az ott tartózkodók szembe álltam velük. Kissé megszeppentem mikor végig néztem izmos testükön és hatalmas termetükön. Elég apró voltam így mellettük, pedig én is rendszeresen járok edzeni.
- Sziasztok! - köszöntem kedvesen és a kezemet nyújtottam, de azok csak rám förmedtek. Fogaikat kivillantották és az öklüket tördelték. Félelmetesen néztek ki. Őszintén megmondva kissé megijedtem. Gyorsan zsebre csúsztattam a kezem, csak azért hogy ne nézzek már ki olyan bambán. Ismét szólásra nyitottam volna a számat, de a magasabbik alak megelőzött.
- Eltévedtél Fehérke? - kérdezte bunkón. Pislogtam párat, de nem szóltam. Most komolyan Fehérkének szólított? Hisz nem is annyira fehér a bőröm. Jó mellettük tényleg fehér vagyok, de akkor is. -  Tudod a mi környékünkön nem nagyon szeretjük a Te fajtádat. - lépett felém egyet én pedig hátráltam egyet. Kicsit sem tűnt úgy mint aki barátkozni akarna velem.
- Én csak kérdezni...
- Pofa be! - ordított rám mire én nyekkentem egyet. Ez már kicsit sem vicces. - Még a parfümöd is méregdrága. - kezeivel a kabátom gallérját szorította erősen. - Kár, hogy ide merészkedtél.
- Engedj el mert nagyon megbánod. Fogalmad sincs, hogy kivel kezdtél ki. - sziszegtem a fogaim között keményen. Fekete szemeit össze szűkítette és úgy meredt rám. Oké lehet, hogy túl lőttem a célon, de Ő kezdett el fenyegetni. Azzal pedig nem mondtam semmi rosszat, hogy megbánja. Mert megbánja ha megüt. A paparazzik így is állandóan a nyomomban vannak és ha meglássak, hogy monoklim van annak híre megy és még a rendőrséghez is eljut. És ha az megtörténik akkor ez a szerencsétlen börtönbe kerül testi sértés miatt. Ezért jó, hogy egy világhírű banda tagja vagyok...vagy mégsem?
Úgy látszik ettől a beszólásomtól vérszemet kapott, mivel gúnyos mosolyra húzta a száját és a következő pillanatban pedig ököllel az arcomba ütött. De akkorát, hogy az autó motorháztetőjére dőltem. Nagy nehezen feltápászkodtam és kiköptem a számban összegyűlt vért közben pedig próbáltam megállni a két lábamon. Ennek tuti meg lesz a nyoma. A suliban régebben is meg szoktak verni, de ez azért most egy kicsit fájdalmasabb volt.
Most jött el az a pillanat, hogy megbántam azt, hogy eljöttem ide. Ha hallgatok a srácokra akkor most nem állna körülöttem ennyi idegbeteg akik mind szét akarnak verni csak azért mert ide jöttem.
- Esetleg még valami értelmes mondanivalód Fehérke? - nézett a szemem közé, de én álltam azt. Arra számíthat, hogy elkezdek neki könyörögni, hogy engedjen el. Persze.
- Börtönbe fogtok kikötni mindannyian. - vontam vállat. Komolyan kimondtam hangosan?
Igen kimondtam mivel ismét egy ütést éreztem csak most a koszos földön kötöttem ki. Ráadsul a többiek is akik az utcán tartózkodtak körém gyűltek és jókedvűen nézték a szenvedésemet miközben a haverjuk épp gyomorszájon rúgott. A csillagos eget láttam ahogy ezt a műveletét háromszor leművelte és még érezte is. Átfordulta a másik felemre és próbáltam feltápászkodni, de hasztalan volt. Túl erősek voltak az ütések és tisztára legyengültem. Nem volt más vágyam csak el akartam menekülni innen jó messzire.
- Mi van Hercegnő fáj? - röhögött fel és kicsit sem kedvesen elkapta a nyakamat és úgy húzott fel a porból. De mikor a lábaimon álltam eszében sem volt elengedni. Helyette boldogan kezdett el fojtogatni. A szemeim könnybe lábadtak és minél nehezebben szedtem a levegőt. Nem ellenkeztem mivel tudtam úgysem lenne esélyem.
Meg fog ölni! Nincs vissza út meghalok és soha többet nem látom a srácokat, Daniellet a családomat. És ez mind az én hibám amiért nem hallgattam a barátaimra. Ha hallgatok rájuk akkor most én is otthon lehetnék a villába és videójátékozhatnák velük vagy mit tudom én.
Egy hirtelen mozdulattal újra vissza lökött a földre én pedig ott fetrengtem levegőhiányban. Hallottam ahogyan beszélgetni kezdenek és akkor megpillantottam azt, hogy az autóm csak egy karnyújtásnyira van tőlem. Talán ha észrevétlenül oda tudnék mászni akkor simán elhajthatnák.
Összeszedtem minden erőmet és elkezdtem mászni. Nehéz feladatnak bizonyult mivel az egész testem sajgott az ütésektől. Mikor elértem volna az ajtót valaki megszólalt.
- Nézd már Joe ez meg akar szökni. - a francba. Az ajtót szorítottam és felálltam miközben a hasamat fogtam. Láttam, hogy egy árnyék fölém tornyusul és ismét meglendítte a kezét és ismét az arcomat találta el. De most nem estem el mivel még mindig az autóm ajtaját szorítottam.
- Hagyd már. Hisz eleget szenvedett! - egy ismeretlen lány hang szólalt meg a háttérben, de egyszerűen képtelen voltam még csak felé pillantani is. A fülem csengett az ütéstől a vér csöpögött a számból és az orromból is.
- Még nem! - röhögött fel az előbb Joenak szólított tag és a következő pillanatban elkapta a csuklóm mag a nyitott ajtót szó szerint nekem nyomta. Hangos csörömpölés hallatszott és az egész testemet üvegszilánkok borították én pedig eszméletemet vesztve dőltem el. Hallottam ahogy a lány eszeveszett ordítozásba kezd, de képtelen voltam még csak kinyitni a szemem.
Ennyi volt, vége van...

03

Sziasztoook. Mivel nincs meleg ezért rendesen fogott az agyam és tudtam írni xD Ó és kedves Enci (komolyan mondom már rendszerré fog válni, hogy mindenkinek külön kell vissza írnom ország-világ előtt) tisztázzuk, hogy nem is lopok és nem is másolok. Tudom azt hiszed, hogy Dórucika (http://babyyoustolemyheart1d.blogspot.sk/) oldaláról másolok. Igen tényleg onnan jött az ötlet, de mielőtt ilyennel vádolsz jobb ha tudod, hogy megkérdeztem Tőle ugyanis netes batátnők vagyunk :) azt hiszem Ő olyan December körül publikált 6 részt, de aztán soha nem fejezte be míg én be fogom fejezni :P De ha nem hiszed el, hogy tud róla nyugodtan kérdezd meg tőle, fogja tudni, hogy miről van szó. Mégegyszer írom engedélyezte, hogy átírjam! Szóval nem lopok és még csak nem is másolok és soha nem is fogok! Miért lopnál el más munkáját amivel dolgozik? Megértésedet köszönöm :D

Jamie Jones

Az eső már szemerkélt mikor leállítottam a motort közvetlen a suli parkolójában. A diákok többsége figyelembe sem vett, hogy ott vagyok. Csak monoton hangulatba csinálták a megszokott dolgukat. Vagyis cigiztek közben pedig maguk elé meredtek. Ennek a sulinak simán lehetne az a neve, hogy a Jövőbeli drogdílerek, alkoholisták, prostituáltak Intézménye. Komolyan akkor legalább bele illenének a diákok. Havonta egyszer ha látok igaz mosolyt. A legtöbben inkább be sem járnak mivel nem józanodnak ki, vagy pedig másnaposan bevánszorognak, de az első óra alatt elhányják magukat így a tanár kénytelen haza küldeni Őket. És miért nem tesz ellene semmit az igazgató? Mert le sem szarja, hogy mi történik körülötte, ugyanis félti az életét mivel nem akarja úgy végezni mint az elődje akit valami különös módon fejbe lőttek, pontosan az után mikor betiltotta a suli előtt lévő parkban a cigizést és csak igazoltan lehetett hiányozni. Tuti, hogy valamelyik diák volt csak a rendőrség nem csinál már belőle ügyet.
Táskámat a vállamra tettem közben pedig a kabátomat a nyakamig felhúztam és úgy indultam el az intézmény felé. Néha valaki elmotyogott egy halk sziát mire én csak vállat vontam és folytattam utam a szekrényemhez. Annyira felesleges ide bejárni. Hisz még csak rendesen nem is tanulunk. Persze a tanárok próbálnak példát mutatni, de mihaszna? Ha a tanításnak vége van és kilépünk az utcára ugyan úgy rágyújtunk egy cigire miközben sört szürcsülünk a parkban.
- 'Reggelt. - a szekrényekhez érve Hannahval találtam szembe magam aki úgymond a barátnőm. Igazából ő majdnem mindent tud rólam mivel elég sokat szokunk együtt bandázni, csak az a gond vele, hogy Ő már rendszeresen drog után nyúl és ez miatt már totál kiszámíthatatlan. Ezért nem is tud az apámról és arról, hogy mit csinál velem. Ha teljes mértékben megbíznák benne akkor el merném mondani neki és végre megkönnyebbülnék, hogy valakivel tudok beszélni a gondjaimról. Azonban mikor össze szedném a bátorságomat bele nézek a vörös szemeiben és a nyúzott hófehér arcától még a hátamon is feláll a szőr. Pedig Ő nem volt ennyire tönkre és amikor nincs besszíva teljen őrült, vidám lány akinek van jövője.
- Mitől ilyen piros az arcot Jam? - pillant rám kérdően a könyveit pedig a mellkasához szorítja úgy mér végig. Kínomban a lyukas cipőmet bámulom és közben azon töprengek, hogy vajon mit hazudjak. Az igazságot még sem mondhatom, hogy az apám kora reggel felpofozott mivel nem akartam pénz adni.
- Öhm tudod eléggé hideg volt idefele jövet és ettől teljesen kipirultam. - válaszoltam végül majd becsaptam a szekrényem ajtaját mielőtt tovább kérdezősködne. Szó nélkül csatlakozott hozzám majd az osztályterembe érve levetettük magunkat az utolsó padba. Elég kevesen voltunk ami már megszokott. Jó ha nyolc gyerek bejár rendszeresen a huszonöt főből.
Épp a zenelejátszómat nyomkodtam mikor az osztályfőnök lépett be az ajtón. A terem rögtön elhalkult ahogyan a vörös hajú, szemüveges kissé köpcös nő a tábla elé sétált. Nekem nem volt különösebben nagyobb bajom vele.
- Nos eléggé kellemetlen témáról kell beszélgetnünk. - kezdte és össze csapta a tenyerét. Rosszul kezdődik. - A birtokomba jutott egy információ, hogy az egyik diáklány tegnap az ebédszünetben a tornaterem mellett cigizett és kiskorú diákoknak ajánlotta. - hú a francba. Ez rólam beszél! De mégis kitől tudhatta meg, hisz egyik tanár sem látott. Ráadásul azokat a kölyköket nem is én kínáltam hanem Ők kérték maguk. Ha azt mondtam volna nekik, hogy nem adok akkor estére már agyonvertek volna. - Gondolom Jamie tudod, hogy rólad van szó. - fekete szemeit rám meresztette, de a teremben más nem fordult felém. Még a mellettem ülő Hannah is aludt tovább. Őszintén megmondva engem sem nagyon érdekel. - Kijönnél velem egy percre? - kérdezte végül.
Unottan felálltam a székről két kezemet pedig a farmerom zsebébe csúsztattam és úgy követtem. Az ajtót gondosan becsukta maga után és mikor megbizonyosodott róla, hogy senki nincs a folyosón felém fordult én pedig álltam a nézését.
- Akár mennyire is próbáltam nem figyelembe venni, ez már kicsit sem tréfa. Tudom neked már nem mondhatom meg, hogy mit csinálj mivel felnőtt vagy és pár hónap múlva leérettségizel, de azok a diákok még gyerekek. Egyszerűen képtelen vagyok hagyni, hogy ilyen fiatalon tönkre tegyék az egészségüket. - bólintottam egyet a beszédén pedig nem érdekelt. Sőt közel voltam ahhoz, hogy bealudjak. - Ezért úgy döntöttem, hogy értesítem az édesapádat a dologról és behívatom. - egyszerre röhögtem fel mire Ő meghökkent. Egyszerűen nem tudtam abba hagyni a nevetést. Behívassa az apámat? És azt hiszi, hogy be is jön? Na persze. Most komolyan úgy néz ki mint akit érdekel, hogy mi van a lányával? Aha persze.
- Sok sikert. - kacsintottam egyet vigyorogva. Elmondhattam volna, hogy felesleges, de minek? Azonban arra azért kíváncsi vagyok, hogy ki köpött. - Lenne egy kérésem. - fordultam az osztályfőnököm felé. - Ki látta ezt az egészet? - húztam össze a szemöldökömet. Azért is szeretem ezt a nőt mert pletykás és semmit nem tud magában tartani.
- Lily Edwars. - csúszott ki a száján egyszerűen. Nocsak a lepcses szájú Lilykének már megint eljárt a szája és megint engem akart bajba keverni. Úgy látszik megint el kell beszélgetnem a kis lotyóval.
Gúnyosan felhorkantottam és elindultam, de nem a teremben hanem a lány mosdóba. Mikor oda értem kényelmesen neki dőltem az egyik mosdónak és vártam, hogy kicsöngessenek ugyanis Lily az összes szabad iskolában töltött percét itt tölti. Gyors szexet végez a fiúkkal akik még fizetnek is neki. Hát igen szegény lány a negyed egyik legnagyobb kurvája.
A csengő megszólalt pár másodperc múlva pedig megjelent előttem teljes életnagyságban. Szőke haja csak úgy fénylett a lámpa fényénél és feltűnően rövid szoknyát viselt és ennek következtében miközben lépkedett a tangája kivillant. Tipikus kurva!
- Szia Jamie, rég beszéltünk. - varázsolt műmosolyt az arcára és meg akart volna ölelni, de én elhúzódtam tőle. Engem ne ölelgessen egy kétszínű picsa. Ha most miatta kidobtak volna és nem érettségizhettem volna le én komolyan kicsinálnám mivel akkor még egy évet az apámmal kellene élnem. - Minden rendben?
- Kussolj Te kis gerinctelen. - szóltam rá erélyesen mire Ő abba hagyta a vigyorgást és csak nagyokat pislogott. - Komolyan képes voltál beköpni, hogy a suli mellett cigiztem pár kis kölyökkel? - kérdeztem mire Ő idegesen elkezdte az egyik tincsét piszkálni és fura mód nem mert rám nézni. Hoppá valakinek nem tiszta a lelkiismerete.
- Én csak neked akartam jót. - válaszolta végül. Bennem felment a pumpa majd egy ugrással előtte termettem és a kezeimet a vállára tettem miközben erősen megmarkoltam  a fehér kabátját.
- Neked az lett volna a jó ha kicsapnak? - ráztam rajta egyet, Lily pedig nyikkant egyet. Oké talán túl erősen szorítom. Francba nem kéne annyit az utcán lennem balhés alakokkal. De Lily most akkor is megérdemli.
- Félre érted a helyzetet. - nyögte ki nagy nehezen a szavakat, de én nem engedtem a szorításán. Pedig csak a kabátját szorítottam, nem tudom miért hisztizik ennyire. - Én csak nem akarom azt, hogy még jobban elcsezd az életed. Te sokra vihetnéd de nem itt ebbe a negyedbe hanem bent a városba. Az itt élő emberek közül már csak neked van jövőd ugyanis még meg tudod menteni amit elrontottál. De ha még nagyobb bajba keveredsz akkor úgy végzed mint a többiek. - elengedtem a kabátját és nagy szemekkel bámultam rá. Jó lehet soha nem voltunk szupi barátnők, de mindig megmondja az igazat. Egy kicsit szégyeltem magam amiért megráztam és bunkó voltam vele.
- Sajnálom, csak tudod minden vágyam az, hogy leérettségizhessek és végre leléphessek innen. - kértem Tőle bocsánatot. Lily elmosolyodott és barátságosan megölelt.
- Semmi gond. De most menj mert dolgom van. - kacsintott egyet és a tükör felé fordult majd berúzsozta a száját vörösre. Elnevettem magam és kinyitottam az ajtót pont akkor mikor egy srác akart bejönni. Gondolom Ő Lily új munkatársra.
•••
Késő este volt mikor oda értem a parkhoz. Az utca tele volt sötét alakokkal én mégis tök normálisan sétálgattam a járda szélén majd mikor megpillantottam egy csapat ismerős alakot gyorsabbra fogtam a tempót végül pedig leültem az egyik srác mellé.
- Szia Denny. - köszöntem a velem egyidős srácnak akinek egy sörösüveg volt a kezében míg a másikban egy füves csikk. Köszönés helyett az én kezembe is üveget nyomott mire szótlanul elfogadtam és hörpintettem belőle. - Mizu?
- A szüleim rájöttek, hogy drogozok és most totál kiakadtak. Elvonóra akarnak küldeni és ez miatt megszöktem. - magyarázta közben pedig gúnyosan felhorkantott. Az utóbbi időben nem nagyon jön ki jól a szüleivel mivel azok egyetemre akarják küldeni New Yorkba, de Denny hallani sem akar róla. Azért szerintem az hülye húzás volt, hogy megszökött. Hisz nincs hol laknia.
- És most mi lesz? - kérdeztem végül, de Ő csak vállat vont majd a nem messze tőlünk álló alakokra pillantott. Vagyis Joe és Mick befogadta Őt. A két férfi észre vette, hogy figyelem őket mivel megindultak felénk. Bőrük napbarnított volt és egész testük izomból állt. Félelmetesen néztek ki. Ők azok a tipikus verekedő fajták és minden megkapnak amit csak akarnak. Kemény fiúk és nem érdemes velük kezdegetni mivel úgyis ők nyernek. Amúgy ha szimpatikusnak találnak akkor jó haverok, vagyis én elvagyok velük. Igaz ő miattuk kezdtem el cigizni és inni, de szerintem ez más társaságban is így alakult volna. Ebben a negyedben olyan mindegy, hogy ki a haverod.
- Nos Jamie ma mennyiért vállalsz egy kis kézimunkát? - kérdezte Joe. Válaszadás képen felmutattam neki a középső ujjamat. Soha nem szexelnék pénzért és ezt Ők is nagyon jól tudják.
- A válaszom még mindig nem. Ha annyira dugni akarsz kérd meg Lilyt. Azt hallottam, hogy elég olcsón dolgozik. - ajánlottam fel. Joe elhúzta a száját és az utca végére meredt. Szemeit apróra összehúzta ami nála nem jelentett jót.
- Ez meg ki a fasz? - szólalt meg Mick is és erre a kijelentésére én is felkaptam a fejem.
Egy fekete méregdrága autó közeledett felénk. Még a hülyének is feltűnne, hogy nem a negyedből való mivel ilyen drága autója itt senkinek nincs. De ha nem a Chelsea negyedben lakik akkor mégis mi a francot csinál itt? Egyáltalán tudja, hogy hova jött és, hogy mire vállalkozott?...

02

Sziasztok. Itt is a kövi rész. Örülök, hogy tetszik :) Próbálo izgisre írni csak az a gond, hogy még az elején tartunk. De minden tőlem telhetőt megteszek :DÉs sajnálom amiért még nem naponta járnak az idők csak hát nekem is szünet van...

Liam Payne

Egy hosszú turné után mindig fura újra haza menni. Azonban most másra sem vágytam. Londonban akartam már lenni és végre kipihenni ezt az egész őrületet ami az utóbbi időben körül vett. Végre el akartam tűnni egy kis időre az emberek elől, hogy tudjam kiszellőztetni a fejem. Nem kell félre érteni. Imádom a rajongóimat a bandát és a munkát is, csak most már egyszerűen egy kicsit sok ami körülöttem zajlik.
Jó volt Amerikában lenni több mind három hónapig, de még egyszer nem lennék képes végig csinálni. Ezek a directionerek sokkal akaratosabbak mint az európaiak. Komolyan mondom fogalmam sincs, hogy mikor aludtam utoljára rendesen. A hotelt állandóan ellepték és nem adtak pihenőt. Én pedig besokaltam. Honvágyam volt, álmos voltam és ez miatt írtam egy kissé bántó szöveget Twitteren. Egyszerűen kiasztott az, hogy nem képesek figyelembe venni azt, hogy mi mit akarunk. Ennél jobban már nem tudok törődni a rajongókkal. Akár hányszor képet akarnak én mosolygok még akkor is ha az csak műmosoly, de soha nem küldöm el őket a fenébe. Pedig mostanában gyakran átfordult az agyamon.
Meguntam.
Kell egy kis idő még újra kitisztul az agyam és boldogan tudok újra színpadra állni. Pihenni akarok és most azt is fogom csinálni. Pár hónapig semmi koncert, csak stúdiózás meg fotózások és interjúk. Igen erre van nekem szükségem. Egy csomó szabad időre amit a barátnőmmel Daniellel és a családommal na meg a srácokkal tölthetek.
Apropó srácok. Nem csak én vagyok már kifáradva. Zayn naponta kapja a különféle beszólásokat, hogy drogozik. Harryt és Louist melegekként titulálják. Niall próbálja a régi önmagát adni, de néha már neki sem megy. És mi van velem?
Végre tudtam egy órát nyugodtan aludni hála a repülőgépnek. Igen végre repülünk haza Londonba! Komolyan soha nem örültem még ennyire, hogy végre haza mehetek.
Az út viszonylag nyugodtan telt. Ha azt leszámítom, hogy Zayn órák hosszat beszélt Perrievel és totál idegesítő volt ahogy másodpercenként szerelmet vallott a lánynak. Oké én megértem, hogy szerelmesek meg minden, de nem lehetne személyesen elmondani?

Kora reggel volt mikor megérkeztünk a reptérre. Zayn rögtön felpattant mellőlem, Niall és Harry pedig követte. Nyújtózkodtam egyet közben pedig az járt a fejemben, hogy milyen jó lesz a saját ágyamban aludni.
A magángép kiürült, de Louis még mindig mélyen aludt. Az ülésen volt szétterpeszkedve. Fel sem tűnt neki, hogy megérkeztünk. Egy mosoly húzódott az arcomra miközben játékosan elkezdtem az orrát piszkálni. Valamit motyogott az orra alatt végül pedig elfordította a fejét. Ilyen nincs. Ez még azt sem venné észre, ha lezuhanna a gép.
- Louis! - emeltem feljebb a hangom mire Ő ijedten ugrott egyet. Legalább felébredt. Ásított egyet és a kócos hajába túrt.
- Mi történt? Ugye nem zuhantuk le? - kérdezte aggodalmasan majd körbe nézett a gépen és riadtan pislogott fel rám. - Hol vannak a többiek? Lezuhantunk és meghaltunk? Ez a mennyország? - fáradtan homlokon csaptam magam és kifújtam a levegőt.
- Nyugodj már le haver. - szóltam rá nyugtatás kép. - Már rég lementek a gépről. - tettem még hozzá. Louis az ég felé emelte a fejét, majd kikapcsolta a biztonsági övét és végre elhagytuk a gépet.
Miközben a csarnokban sétáltunk feltűnt, hogy mennyi rajongó jött el. Szokatlanul sokan voltak, ráadásul mikor megláttak teljesen megőrültek. Szó szerint lerohamoztak minket. A biztonsági őrök próbálták vissza tartani őket, de egyszerűen lehetetlen feladatnak bizonyult. Zayn elől próbált átverekedni magát, de nem sikerült neki. Idegesen az egyik kocsiba bokszolt ami a csomagokat szállította. Harry mosolygott, azonban arckifejezése nem volt boldog. Louist és Niallt két biztonsági őr fogta körbe miközben én mögöttük lépkedtem és próbáltam kitérni a rajongók fogságából.
És én még az amerikai rajongókra mondtam, hogy őrültek. Nem, hogy eltűntek volna inkább még többen érkeztek. A fejem bele fájdult a sok ordítozásba, ráadásul az egyikük, úgy nekem jött, hogy lehorzsoltam a csuklómat pont akkor mikor végre az autóban szálltam. Mikor a kocsi elindult mérgesen tanulmányoztam a vérző karcolást és rögtön kiposztoltam Twitterre. Ez már kicsit sem normális dolog. Akár komolyabban is megsérülhettünk volna.
A villához érve mindenki egyszerre akart kipattani a szobából. Persze nem sikerült, így külön külön rohantunk be a házba aztán pedig mindenki egyenesen a szobáját vette irányba.

•••

' Az csak egy karcolás'
' Látszik, hogy sztár vagy és azt hiszed mindent megengedhetsz magadnak'
' Mit kell ekkora ügyet csinálni ebből a karcolásból? Azt hittem Ti mindent a rajongójaitokért tesztek'

A telefonomat mérgesen az ágyamra dobtam majd arcomat a tenyerembe temettem. Az csak egy kis karcolás? Igen nagy ügyet csinálok belőle mivel komolyabb baj is történhetett volna. Nem csak velem hanem velük is.
Mi történik körülöttem? Komolyan ennyire elveszítettem az irányítást? Soha nem hittem volna, hogy egyszer még vissza sírom azt az időt mikor átlagos srác voltam. Bár újra az lehetnék és elfelejthetném ezt az egészet. Újra azt csinálhatnám amit én akarok és soha senki nem ismerne fel és nem kellene példát mutatnom senkinek.
De ez lehetetlen. Világsztár vagyok és milliók példaképe. Az időt nem lehet visszafordítani.
A hajamba túrtam és ránéztem az asztalomra ahol egy halom rajongói levél várakozott arra, hogy elolvassam és vissza írjak. Sóhajtottam egyet, felálltam és oda sétáltam majd elvettem az egyik kezembe kerülő levelet és leültem a székemra. Lassan kinyitottam majd figyelmesen olvasni kezdtem :

Kedves Liam!
Fogalmam sincs, hogy mennyi az esélye annak, hogy Te ezt a levelet valaha elolvasod. Én mégis úgy döntöttem, hogy írok neked. Tudom rengeteg rajongói levelet kapsz és én is ugyan olyan vagyok mint a többiek. De reménykedek benne, hogy teljesíted az álmom. Tudod én egy árvaházban élek Londonban méghozzá a Chelsea negyedben. Gondolom hallottál már róla és azt is tudod, hogy nagyon szegény negyed ez és a Te fajtádból ide senki nem meri betenni a lábát. Én mégis arra kérlek, hogy egyszer látogassatok meg minket. Én lennék a világon a legboldogabb ha egyszer élőben láthatnálak. Rettentő fontos lenne mivel Te vagy az én példaképem....Emily!

Egymás után ötször elolvastam a levelet. Ez a kislány árvaházban él és én vagyok a példaképe. Eddig a legaranyosabb rajongói levél amit valaha kaptam. Azonban van itt egy kis gond. Méghozzá az az árvaház ahol él. Soha életemben nem jártam még a Chelsea negyedben, de hallottam a hírét. A város legtöbb halálesete ott történik és ahogy Ő is írta az én fajtámból senki nem merészkedik oda mivel tuti, hogy agyon verik, vagy megölik.
De ez a kislány mégis számít rám. Egy árvaházban nőt fel egyedül! Legalább én ne hagyjam már cserben...vagyis a banda.
A levélel együtt felpattantam és már rohantam is a többiekhez. Szerencsére mindannyian az ebédlőben voltak és épp a szokás időtöltésüket töltötték. Vagyis semmit nem csináltak.
- Srácok ez nézzétek milyen levelet kaptam. - mondtam majd a papírt letettem az asztalra, hogy tudják elolvasni. De még arra is lusták voltak, hogy felüljenek.
- Ott vannak a szobámban a dedikált kártyák...- mondta unottan Harry miközben az egyik göndör tincsével játszadozott. Nem értem miért nem képes felülni és olvasni. Ki akar aláírást? Ha levelet kapunk akkor csak aláírást kérhet valaki?
- Kit érdekelnek a dedikált kártyák. Ma este el kell mennünk egy árvaházba méghozzá a Chelsea negyedbe. - újságoltam. Legalább erre a kijelentésemre már mindannyian rám néztek. De nem úgy ahogyan én azt akartam.
- Ki van zárva. Nem akarom megöletni magam. - vágta rá bunkón Zayn és tovább nyomkodta a telefonját. Hirtelen elborult az agyam. Oké én tudom, hogy sok rossz hír van arról a negyedről, de mi van akkor ha az az egész csak egy kamu?
- Egy rajongónk számít ránk! - erőszakoskodtam, de olyan volt mintha a falnak beszélnék. Mi van velük? Mi van a One Directionnel akik mindenben kiállnak egymás mellett? Miért érzem magam napról napra magányosabban? Hol vannak a barátaim akik mindenben segítenek?
- Nézd Liam - Louis felült, hogy tudjon rám nézni. - Ha minden rajongónk kérését teljesítenénk akkor már halottak lennénk. Ez a kislány szomorú mivel egy árvaházban él, de ez még nem ok arra, hogy mi oda ugorjunk ráadásul egy olyan negyedbe ahol őrültek élnek. - ezt Louisból soha nem néztem volna ki. Cserben hagyott.
- Őszintén jártál Te már ott? Vagy csak elhiszed a pletykákat? - kérdeztem bunkón. Louis megcsóválta a fejét majd újra vissza dőlt a kanapéra. - Egy egy árvaház ahol egy csomó gyerek él akiknek nincs családjuk! Legalább csak egyszer lehessenek boldogok!
- Liam mondtuk már, hogy veszélyes. - nézett rám keményen Niall. Ez után néma csend következett. Hihetetlenkedve néztem rájuk, de rá kellett jönnöm, hogy magam maradtam. Nem jönnek el velem. A barátaim cserben hagytak! Mindannyian! Magam maradtam csak azért mert hisznek a pletykáknak. Lehet hülye vagyok, de szerintem csak túlreagálják a dolgokat. Legalább Ők igazán tudhatnák, hogy a pletykáknak nem szabad hinni. Egyikük sem volt még ott, akkor honnan tudják, hogy veszélyes? Itt nem erről van szó. Egyszerűen csak nem akarnak nekem segíteni.
Szó nélkül sarkon fordultam és kirohantam a házból.Még csak utánam se szóltak, hogy hova megyek.Nem érdekli őket.

 Ha ők nem jönnek én akkor is elmegyek. Az a kislány számít rám és én nem fogom engedni, hogy miattam legyen szomorú...

01

Sziaaa. Itt az új törim első része ami kissé eltér a megszokottól. Igaz az első rész nem lett valami hosszú, de gondoltam bevezetőnek ez is megteszi :) 

A telefonom valahol a párnám alatt hangosan megszólalt ami azt jelentette, hogy ideje lenne felkelnem. Szemeimet lassan nyitottam ki majd felültem és egy hatalmasat nyújtózkodtam és rögtön elhúztam a számat mikor tekintetem az ablakomra vándorolt. Szokás szerint esett az eső. Mit is várhatok hiszen ez London itt már megszokott ez a fajta időjárás.
Nagy nehezen kiszálltam az ágyból majd az első kezembe kerülő pólómat magamra húztam, a padlóról pedig felvettem a tegnap viselt lyukas farmeromat. Mikor az öltözködésemmel kész lettem bele néztem a tükörbe. Hófehér bőröm csak úgy virított a lámpa fényénél ráadásul a kezemen a tegnapi zöld foltok már lilára váltottak.
Nem törődtem vele csak magamra kaptam a kabátomat, hogy az iskolában senkinek ne tűnjenek fel az ütés nyomok. Már rég elmondhattam volna valakinek, hogy mi történik velem nap mint nap, de egyszerűen képtelen vagyok. Hiszen mégis csak az apámról van szó, még akkor is ha Ő már jobban szereti az alkoholt mint engemet.
Igazából már megszoktam, hogy naponta kezet emel rám. Tudjátok Ő nem viselkedett mindig így. Akkor kezdődött az egész mikor pár éve anya tüdőrákban meghalt. Apa egyszerűen képtelen volt bele törődni, hogy nincs többé, így az alkoholba folytotta a bánatát. Először csak esténkét itta le magát, hogy reggel tudjon elmenni dolgozni, de aztán már nap közben is pohár után nyúlt. A munkahelyét elveszítette, így mostanra alig maradt valami bevétel. Ha én nem lennék szerintem már a lakás sem lenne meg és éhen is haltunk volna.
Persze ígyis én vagyok a rossz.  Délelőtt suliba járok, már ha bejárok mivel valamikor elalszok ugyanis esténkét bandázni szokok. Így, hogy senki sem törődik velem eléggé szabad lábra ereszkedtem ami nem is volt nehéz mivel London legzüllöttebb negyedében lakunk ami tele van drogosakkal. A belvárosból senki nem mer ide jönni ugyanis féltik az életüket. Nem egy halál eset történt már ezen a környéken, szóval akik normálisak kikerülik a Chelsea negyedet.
Nem kell egy drogosnak titulálni ugyanis annál nekem több eszem van. Azonban a haveri köröm eléggé züllött. De nem tudok ellene mit csinálni. Ha ellenük mernék szegülni akkor még jobban tönkre menne az életem mint most. Azt pedig nem szeretném. Elég nekem az apám viselkedését elviselni nap mint nap.
A padlóról felkaptam az iskolatáskámat majd becsaptam magam után a szobám ajtaját. A folyosóra érve olyan érzés fogott el mintha egy kísértet házba csöppentem volna. Minden tiszta por volt és ha valaki végig menne a helységeken azt hinné, hogy senki nem lakik itt. Ez is anya halála miatt van. Addig míg élt volt egy normális szerető családom, mostanra egy alkoholista idegbeteg apám van. Ha tehetném már rég lelépnék innen. Meg is tehetném mivel már tizennyolc éves múltam, de sajnos még mindig itt van a suli.
Épp nyitottam volna ki a bejárati ajtót mikor nyitódott az egyik szoba majd apám alakja tűnt fel az ajtóból. Rögtön megcsapott az alkohol szaga, és már így kora reggel is egy üveget szorongatott a kezében.
- Hova mész? - förmedt rám. Hangja tele volt utálattal és nem azért kérdezte mert aggódik. Valamire szüksége van Tőlem.
- Iskolába. - feleltem egyszerűen és épp meg szerettem volna fordulni mikor hideg szorítását éreztem a csuklómon. Kényszerített, hogy forduljak felé. Kénytelen voltam kérésének engedi. Felé fordultam majd undorodva elhúztam a számat.
- Minek mész Te oda? Kurváknak az utcasarkon van a helyük. - röhögte el magát. Arra számított, hogy majd én is vele nevetek. Hát arra várhat. Először is nem vagyok kurva, még csak nem is nézek ki úgy. Másodszor pedig ami van pénzem azt tisztességes úton szereztem meg. Bébicsőszködni szokok ami szerintem elég jó meló egy tinilánynak. - Kell pénz. - váltott hangnemet miközben én azon fáradoztam, hogy tudjam kitépni a csuklómat a szorításából.
De erre a kijelentésére abba hagytam és csak pislantottam egy nagyot. Mondtam én, hogy akar Tőlem valamit. Milyen meglepő, hogy pénzt. Én csak arra kellek neki, hogy adjak neki pénzt amiből Ő piát vesz és holtrészegre issza magát majd szépen agyon ver ha nem azt csinálom amit Ő akar.
A testemen már egy épp pont sincs. Ha valaki meglátna szerintem sírva szaladna el tőlem. Én mégis tűröm és nem csinálok ellene semmit. Még ha tudnák is csinálni, de nem tudok. Akár hányszor megpróbálok ellene csinálni valamit, csak még rosszabb lesz.  Mikor még kisebb voltam állandóan csak sírtam és sírtam. Direkt késő délutánig bent maradtam a suliba csak azért, hogy ne kelljen haza jönnöm. Tudtam úgysem keresne soha. Mostanra ez már megszűnt. Inkább a haverokkal lógok és a parkban cigizünk meg füvezünk.
- Tegnap este adtam. - válaszoltam fagyosan mire apám meglendítette a kezét és egy hatalmas pofont levágott. Az ütéstől kissé hátra estem, de szerencsémre nem estem el. Mikor újra felegyenesedtem jobb kezemmel az arcomat kezdtem el simogatni ahol az ütést kaptam.
- Azt mondtam pénz kell ribanc! - két kezével megragadta a vállam majd rázott rajtam egyet. Legtöbb ember már rég elbőgtem volna magát a helyemben én mégis szó nélkül tűröm. Úgysem tudok ellene mit tenni. Majd csak lenyugszik egyszer.
- Engedj már el, mert elkések. - ordítottam el magamat végül. Hát legalább abba hagyta azonban a vállamt még mindig kegyetlenül erősen szorította. Mérgesen nyúltam a farmerom zsebébe majd mikor elő halásztam egy öt fontost hozzá vágtam és szó nélkül faképnél hagytam.
A reggeli hideg rögtön megcsípte az eddig sajgó arcomat, ráadásul a hideg most kifejezetten jól esett a vörös foltoknak. Kabátomat a nyakamig felhúztam majd megindultam a fekete Honda motorom felé ami járda szélén állt. Igaz ütött kopott volt a kicsike, ráadásul egy rakás spórolt pénzem ráment míg megjavítattam, de megérte. A motorozás a szenvedélyem, ráadásul így még menőbbnek nézek ki. És a Chelsea negyedben jó ha az emberek félnek Tőled. Én már csak tudom hisz naponta látom ahogy az utcán agyon verik a szerencsétlen védtelen embereket.
Egy ügyes mozdulattal felültem a járműre majd beindítottam és elhajtottam otthonról. Ismét egy unalmas nap kezdete...